Századok – 2001
TANULMÁNYOK - Kristó Gyula: II. András király "új intézkedései" II/251
276 KRISTÓ GYULA példa pedig ezt egészen nyilvánvalóvá is teszi —, hogy nem minden királyi adományról készült királyi oklevél vagyis az uralkodó magánosoknak tett juttatásai számos esetben megmaradtak a szóbeliség szintjén.) Azt követően, hogy a király az érseket, aki bizonyos mocskolódókkal szemben irányában teljesen ártatlan volt, kegyébe teljesen visszavette, mind az ő, mind más főemberek emlékezetére hagyatkozva a falut a bárók ítéletéből Paulinustól és Jakabtól elvéve az esztergomi egyháznak visszaadta méghozzá úgy, hogy a nemesek azt soha többé ne kérhessék vissza. Az „osztozkodás jogcíme" tehát csorbát szenvedett, kiderült, hogy az „új intézkedések" politikájának komoly belső ellenzéke van; 1217-ben ezek közül a király leghatalmasabb erőnek az egyházat érezte. Vissza kellett tehát lépnie, de az adott konkrét helyzetben ezt úgy tette, hogy előremenekült. A másik tardosi vonatkozású oklevél12 4 ugyanis arról tájékoztat bennünket, hogy II. András — bár Tardos az esztergomi egyházé lett, de ennek cseréjeként — a pozsonyi várhoz tartozó egyik falut, igaz, a várnépek kivételével, de patrimoniumként, e nemeseknek adományozta, azaz kárpótolta őket. Lehetetlen fel nem figyelni arra, hogy 1217-ben hirtelen beléptette a király az „új intézkedések" haszonélvezői közé az egyházat, rádöbbenve arra, hogy miközben egy évtizeden át mértéktelen kedvezményekben részesítette a világi elitet, továbbá részint annak alkotó elemeként, részint pedig azon kívül állva az idegeneket, a kivételezések terén tőlük messze elmaradt egyháziak szembehelyezkedtek e politikával. Két olyan oklevelet is adott ki ez évben, amelynek arengája szinte pontosan megegyezik az esztergomi egyház sérelmét jóvá tevő első tardosi oklevél elvi bevezetőjével, kedvezményezettjei pedig különböző egyházi testületek. Mindkettőben előfordul a királyi bőkezűség mértéktelenségére (munificentie regalis immensitas) történő hivatkozás, emellett az egyikben bőkezűsége adományainak bőségesebben (copiosius munificentie sua dona) történő juttatása, a másikban pedig a kegyesség kezének bőségesebben (copiosius) történő kiterjesztése. Az előbbi — amely ugyan hamis, de arengája teljesen korszerű — a garamszentbenedeki apátság földjére települt vagy települő szász, magyar, szláv és egyéb nációjú embereknek a pesti, fehérvári vagy a budai Ziospesekével azonos kiváltságot biztosított,125 az utóbbi az ausztriai heiligenkreuzi apátságnak adott egy, korábban a besenyők által lakott Moson megyei földet. Ez esetben a hiteles oklevél megszületését hamarosan követte a hamisított adománylevél elkészítése.126 Az „új intézkedések" politikája és az egyház közelítését szolgálta annak a —jellegében az első tardosi oklevélre emlékeztető — diplomának az arengája, amely a vasvári egyház javainak összeírását tartalmazza. Eszerint Jóllehet egyebek között az erények szolgálatát az adomány jótéteménye (largiendi beneficium) mindig elismeri, mégis kivált az adományozó (largiens) emlékezetébe vésődjék ez akkor, amikor az Istennek az isteni rendelkezés művelője által alázatosan tett szent adomány a jó cselekedetek terjesztése révén Isten dicsőségére és szolgálatára napról napra gyarapodik".12 7 (Hasonló szövegű arengák II. András okleveleiben az 124 CDES. I. 170. (Reg. Arp. 318. szám). 125 Str. I. 212. (Reg. Arp. 346. szám). 126 Bgl. I. 69., 70. (Reg. Arp. 332., 333. szám). L. Gy. IV 159. 127 HO. IV 8. (Reg. Arp. 322. szám).
