Századok – 2001
TANULMÁNYOK - Kristó Gyula: II. András király "új intézkedései" II/251
258 KRISTÓ GYULA ekkor már valóságos belső veszély nem fenyegette. Fontos szempont lehet, hogy a megadományozottak a királyhoz közel álló személyek voltak, az egyik esetben tulajdon udvari papja (clericus meus), a másik esetben pedig saját leánya dajkájának két fiútestvére. Ez arra mutat, hogy III. Bélát olyanok bírhatták rá adományok megtételére, akik az uralkodó mindennapjainak részesei, udvari környezetének tagjai voltak, vagyis a kezdeményezés alattvalóitól indulhatott ki. Egyelőre még szerények a juttatott kedvezmények, de hát végtére is eléggé „alantas" személyekről volt szó, olyanokról, akik az udvarban őt és családját kiszolgálták. Alig tíz évnek kellett eltelnie ezt követően, és 1193-ban már nem csupán a frazeológia előlegezi meg II. András korát, hanem az adomány nagysága is. Egy ekkor kelt oklevél arengájában ezt olvashatjuk: „Mivel a hűség akkor növekszik, amidőn a hűség bére (merces) méltó adományozással (digna retribucione) nyer fizetséget, illőnek tartjuk, hogy a királyi felség [inkább szó szerinti fordítás esetén: királyi bőkezűség; regia munificencia] kezét bőségesebben (copiosius) nyissuk ki azok számára, akiket hosszú időn át tapasztalt hűségük és odaadásuk folytonos kinyilvánítása ajánl kegyünkbe".45 Ez III. Béla azon híres oklevelét vezeti be, amely szerint a király a „Modrus megyéhez [comitatus] tartozó összes földet tartozékaival és minden jövedelmével együtt" Bertalan ispánnak, a Frangepán család egyik ősének adományozta. A hűség mértéke és a juttatás nagysága itt már közvetlen összefüggésbe került, s ettől kezdve igen gyakori toposza ez az adománylevelek arengáinak. Modrus elörökítését szokták az első magyarországi „vármegye"-eladományozásnak tekinteni, ami azért nem egészen szabatos meghatározás, mert Modrus nem volt hagyományos értelemben vett vármegye, hanem horvátországi zsupánia. Bármi is volt, ebből a király csak azt adományozhatta el, ami felett ő rendelkezett, vagyis a zsupánia területének királyt illető részét.46 Hogy ez mekkora területet foglalt magában, nem tudjuk, de a 12. század végén nem lehetett jelentéktelen földdarab. Kiterjedt voltára mutat, hogy a király nem bíbelődött az egyes birtokok megnevezésével, hanem mindent odaadott, ami a zsupánia területéből őt illette meg. Ennélfogva itt már nem egyszerűen a terminológia mutat a királyi bőkezűségre, hanem az adomány nagysága is összhangban van ezzel. (Bertalan a földdel együtt annak jövedelmeit is megszerezte, az adomány mellé pedig még igazságszolgáltatási kiváltságot is kapott.) III. Béla juttatása „öröklés jogán örök időkre szóló birtoklásra" szólt, de feltételt szabott, méghozzá katonaállítási téren, hiszen Bertalannak „az elnyert adomány ellenszolgáltatásaképpen" az ország határain belül tíz, azon kívül négy páncélossal kellett szolgálnia a királyt. Ez valóban az „új intézkedések" forrásvidéke, de még nem pontosan az, hiszen ott már feltétel nélküli örökadományokra került sor, és szó sincs feltételek megfogalmazásáról. Bizonyos, hogy az ugyancsak horvátországi Bribir „megye" (zsupánia, comitatus) eladományozására szintén ekkortájt került sor, hiszen IV Béla király 1251. évi oklevele szerint II. András megerősítette a bribiri nemeseket az elődei által bőkezűen (liberaliter) nekik adott Bribir megye birtokában.47 II. And-45 III. Béla 347. (Reg. Arp. 154. szám). Magyar fordítása: III. Béla eml. 87. 46 Kristó Gyula: A vármegyék kialakulása Magyarországon. Nemzet és emlékezet. Bp. 1988. 123-124., 127. 47 Marko Kostrencic-T. Smiciklas: Codex diplomaticus regni Croatiae, Dalmatiae ac Slavoniae. I-XVIII. Zagrabiae 1904-1990. (a továbbiakban: Smic.) IV 466-467. (Reg Arn 958. szám).