Századok – 2001
TANULMÁNYOK - Kristó Gyula: II. András király "új intézkedései" II/251
252 KRISTÓ GYULA te.8 Solymosi László szerint II. András 1217 első felében fontolgatta e birtokpolitika feladását, de a döntés 1220-ra érett be, ekkor szakított az addigi gyakorlattal.9 Magara 1977-ben (1984-ben) úgy láttam: az uralkodó 1217-ben visszavonulót fújt, de 1220-tól kezdve az új birtokpolitika feléledt.1 0 R. Kiss István egészen II. András életének végéig, 1235-ig elevennek gondolta e politikát.1 1 Még nagyobbak a különbségek a tekintetben, hogy mivel lehet magyarázni II. András ezen uralkodói gyakorlatát. Pauler Gyula a király jellemére vezette ezt vissza: „Ajándékozott okkal érdemekért, ajándékozott ok nélkül... Akár adott azonban, akár vett, legtöbbnyire kellő megfontolás nélkül, önkényesen, gyakran igazságtalanul cselekedett... II. Endre nem volt rendfenntartó elem. Sok zavarnak, bajnak, hirtelenkedő, erőszakos, könnyelmű természete volt az oka".1 2 Ezt a minősítést R. Kiss István igazságtalannak vélte, és elvetette. Ο az új birtokpolitikát az 1217. évi keresztes hadjáratot követő pénzügyi krízissel (a kincstár kiürülésével) és az ország védelmi szempontjaival magyarázta, és úgy vélte: „ezt a nagyjelentőségű határozatot a királyi tanács hozta"·, kereste továbbá ennek kapcsolatát a bomlásnak indult magyarországi hűbéri rendszerrel is.13 Hóman Bálint osztotta e vélemény egyik elemét, azt ti., hogy II. András politikája „nem könnyelmű szeszély, a hívek ötletszerű jutalmazása, hanem tudatos elhatározáson alapuló... intézkedés" volt; ezt „előzőleg a királyi tanácsban alaposan megvitatták". Nem tette azonban magáévá R. Kiss azon nézetét, mintha a reform kapcsolatban lett volna a keresztes hadjárat utáni magyarországi pénzügyi helyzettel. Hóman szerint II. András terve „a háborús terheknek a birtokos osztályokra való áthárítása, az adománybirtokot terhelő katonaállítási és feltétlen hadbaszállási kötelezettségnek az örökbirtokra, tehát az egész birtokos nemességre való kiterjesztése és a magánfóldesúri népeknek megadóztatása volt".1 4 Hóman tehát alapvetően katonai és adózási indítékot vélt felfedezni a király lépése mögött. Számos történész — így pl. Marczali Henrik, Lederer Emma — vallotta, hogy II. Andrást ebben társadalmi indítékú megfontolás vezette, párthívek megnyerése és megtartása.15 Ezzel szemben Fügedi Erik és Engel Pál az uralkodó hívei, az arisztokraták kezdeményező szerepét emelte ki, de Engel azt is hangoztatta, hogy e politikával a király híveket szerzett magának.16 Iij. Horváth János szerint II. Andrást e gyakorlat meghonosításakor párthívek megszerzése már nem vezethette, mivel „minden ellenkezés nélkül vehette át az uralmat". Horváth úgy vélte: sem a könnyelmű jellem, sem a költséges háborúk nem szolgálhatnak valós magyarázatul; az ural-8 L. pl. ifj. Horváth J.: a 7. jegyzetben i. m. 270.; Zsoldos Α.: a 4. jegyzetben i. m. 137.; Almási Tibor: A tizenharmadik század története. Magyar Századok. Bp. 2000. 45^47. 9 Solymosi L.: a 3. jegyzetben i. m. 133., 134. 10 Kristó Gy.: az 5. jegyzetben i. m. 1302., 1316. 11 R. Kiss /.: a 6. jegyzetben i. m. 40-41. 12 Pauler Gy.: az 1. jegyzetben i. m. 39., 69. 13 R. Kiss I.: a 6. jegyzetben i. m. 39., 41. 14 Hóman B.-Szekfű Gy.: a 2. jegyzetben i. m. 654., 475. 15 Marczali Henrik: Magyarország története. A műveltség könyvtára. Bp. 1911. 138.; Elekes Lajos-Lederer Emma-Székely György: Magyarország története. Az őskortól 1526-ig. Egyetemi tankönyv. Bp. 1961. 110. 16 Fügedi Erik: Ispánok, bárók, kiskirályok. A középkori magyar arisztokrácia fejlődése. Nemzet és emlékezet. Bp. 1986. 77.; Engel Pál: Beilleszkedés Európába, a kezdetektől 1440-ig. Magyarok Európában. I. Bp. 1990. 215-216.
