Századok – 2001

TÖRTÉNETI IRODALOM - Hudi József: Pénzesgyőr története (Ism.: Lengvári István) I/226

226 TÖRTÉNETI IRODALOM „Favali" erdélyi megye (137. o.), „Teoso és Biotsenio" (167. o.) földrajzi helyek esetében. Ellenben Réti György megtudhatta volna, hogy létezik Visk nevű helység Kárpátalján (50. o.), Abrudbányát 1849 májusában pusztították el a román felkelők és nem egy évvel korábban, Nagyenyedet pedig 1849 januárjában dúlták fel és nem az előző év októberében (110. o.). És átveszi azt az elírást is, amely 120 ezer négyzetkilométerre taksálja a Romániának juttatott magyar területeket. Réti arra a szerfelett pontatlan olasz megállapításra sem reagál, hogy a „temesvári Bánát" (helyesen „Bánság", de ezt valóban hagyjuk) „csak 1780-ban vált a Habsburg-birodalom részévé és korábban sohasem tartozott Magyarországhoz" (129. ο.) A fenti hibák semmiségnek tűnhetnek és részint talán az olasz diplomatáknak (és szerkesztőknek) tulajdoníthatók, de gyakoriságuk mégis elgondolkodtató. Különösen akkor, ha maga Réti György sem könnyíti meg olvasói dolgát. Fordításában már éppen fennakadunk azon, hogy Giuseppe Talamo „román falunak" tartja Nagykárolyt, és Nagyszalontát. (133. o.: „(...) a román kormány elmenne odáig, hogy néhány határmenti román falut felajánl Magyarországnak: Nagykárolyt, Szalontát és Bormihályfalvát.") Am utánanézve rájöhetünk: korántsem erről van szó: „a román kormány hajlandó átengedni határvárosokat: Nagykárolyt, Szalontát és Bormihályfalvát, cserébe néhány magyarországi román faluért." — „Governo romeno andrebbe fino offrire, in cambio cessione alcuni villaggi romeni di Ungheria, citta di frontiéra: Nagykároly, Szalonta, Bormihályfalva" — áll az olasz eredetiben. Az előszóban a kötet összeállítója megosztja olvasójával ama tervét, amely szerint a kötet első darabja egy tízkötetesre tervezett, magyar vonatkozású olasz diplomáciai iratokat megjelentető sorozatnak. „Clio istennő adjon erőt (és anyagiakat) elkészítéséhez és megjelentetéséhez!" - hangzik Réti György invokációja. A recenzens prózaibb húrokon játszik. Adjon, hogyne. De figyeljen oda. Ablonczy Balázs HucLi József PÉNZESGYŐR TÖRTÉNETE (Geschichte der Gemeinde Pénzesgyőr) Veszprém, a szerző kiadása, 1998. 330 o. A magyar történettudomány nem szűkölködött az elmúlt évtizedben a községtörténeti monográfiákban - és még előttünk áll a 2000-2001-ben várható áradat. Az örvendetes ténynek azonban árnyoldalai is vannak. A kilencvenes évek elejére beszűkült publikációs lehetőségek között (és az önkormányzatok által elérhető pályázati források növekedésével) sok vidéki levéltáros és muzeológus számára nyílt alkalom korábbi alapkutatások eredményeinek publikálására. Más kérdés, hogy az alapkutatások hiányában, több esetben korábbi művek alapján készültek összefoglalások, vagy egy-egy helytörténész (tisztelet a kivételeknek!) írta meg személyes emlékekben (és sokszor levéltári kutatás hiányában kellően nem ellenőrzött tényekben) gazdag munkáját. (A konjunktúrát az is mutatja, hogy gazdasági társaságok alakultak immáron nemcsak család-, de községtörténetek írására is.) Későbbi historiográfiai elemzés tárgya lehet, hogy mennyire tudták (volna) a szerzők a mentalitástörténet vagy az Alltagsgeschichte eredményeit gyümölcsöztetni munkáikban. A szerzőI védelméül szolgáljon, hogy gyakran terjedelmi (=anyagi) korlátok, vagy az az igény, hogy az utóbb száz, ötven, vagy öt-tíz évre essen a (laudatioban gazdag) hangsúly, szabták meg a lehetőségeket. / szakmai igényesség Skyllája és az elvárások Kharybdise között azonban jó néhány kvalitásos mű is született. Hudi József korábbi munkái alapján joggal volt várható az utóbbiakhoz sorolható igényes munka. Ebben az esetben még az is a kötet hasznára vált, hogy a szerző a község szülötte, mivel a levéltári adatokhoz kapcsolja a saját gyűjtéséből származó anyagokat. Sikerrel oldotta meg azt a — kötet olvasásakor nem is feltűnő — problémát is, hogy a mai Pénzesgyőrt 1956-ban hozták létre a korábbi Kerteskő, Kőrisgyőr és Pénzeskút egyesítésével. Ezt úgy érte el a Szerző, hogy a településeket és környékét egy egységként szemléli. Ez a historiográfiai bevezetőt követő, földrajzi és a 18. századot megelőző korszakokat tárgyaló részből már kitűnik. Az előbbi fejezetben áttekinti azok munkásságát (Bél Mátyás, Rómer Flóris, Vajkai Aurél), akik említés szintjén, vagy komolyabban foglalkoztak a terület történetével; beszámol a rendelkezésre álló levéltári és irodalmi forrásokról