Századok – 2001
FIGYELŐ - Urbán Aladár: A magyar külpolitika dimenziói 1848/49-ben. Gondolatok Kosáry Domokos könyvéről I/191
FIGYELŐ 203 ismert tudományos folyóiratokban megjelent tanulmányokat, azok szempontjait veszi figyelembe. Mivel a közkeletű, pontosabban a közvéleményt formáló nézetekre is figyel, reflektál nemcsak a népszerű történész kiadványokban, de az általános témakörű, társadalmi érdeklődésű folyóiratokban megjelent írásokra is. Ennek a széleskörű figyelemnek jó példája, hogy az általa figyelemre méltónak vagy említendőnek tartott vélemény esetében 1999 áprilisában megjelent napilap, illetve júliusban megjelent hetilap cikkére is hivatkozik jegyzeteiben. így válhatott ez a munka az 1848/49. évi magyar külpolitikának és nemzetközi összefüggései áttekintésének, ismert és eddig elhanyagolt részletkérdéseinek kritikai összefoglalásává. A kötetet gondosan összeállított névmutató egészíti ld. Kár, hogy a jegyzetekben a szerzők és művük címe, valamint azok könyvészeti adatai csak az első előforduláskor szerepelnek, utána csak a szerző neve és a hivatkozott munka megjelenési éve. Különféle munkákkal gyakran szereplő szerzők esetében így a hivatkozás nem könnyen azonosítható. Egy francia mondás szerint az emberek mindig visszatérnek első szerelmükhöz. Ez a megfigyelés nyilván nemcsak az érzelmi kapcsolatokra alkalmazható. A tudományos életben is adódik úgy, hogy egy természet- vagy társadalomtudós korábbi ismereteit új körülmények között, gazdag tapasztalatok alapján új összefüggésekre felfigyelve használja fel. Kosáry Domokosnak ez a lehetőség kétszeresen is megadatott. Első munkája, bölcsészdoktori értekezése, „A Görgey-kérdés története" 1936-ban jelent meg. Ez a fiatalkori munka volt egyik ürügye az 1948 után ellene indított támadásoknak. A szerzőnek alkalma nyílott arra, hogy fél évszázad után, 1994-ben két kötetben dolgozza fel az időközben a szűkebb szakmai körökön túlnőtt, valójában az első pillanattól politikai célokat szolgáló „Görgeykérdés" történetét, annak 1849. évi indulásától kezdve. 1938-ban jelent meg első tanulmánya, a „Magyar-francia külpolitika 1848-49-ben" a Századok hasábjain. Most pedig kezünkbe vehetjük összefoglalóját, amely hiányt pótló vállalkozás és egyike a 150. évforduló kapcsán megjelent legjelentősebb kiadványoknak.