Századok – 2001

KISEBB CIKKEK - Gunst Péter: Marczali Henrik és a "kortörténetírás" I/181

186 KISEBB CIKKEK tábornok, az aradi vértanúk egyikének aradi naplóját és a börtönből feleségéhez írt leveleit tette közzé magyarul. Leiningen hesseni származású német birodalmi gróf volt, az osztrák hadsereg tisztje. Magyarországon nősült, itt szolgált, s 1848 tavaszán csatlakozott a megalakuló magyar honvédsereghez. A publikációt azért említjük, mert megismertette Marczalit a kortörténetírás szinte minden korabeli gyötrelmével. Leiningen közismerten Görgey ellenzékéhez tartozott a főtisztek között, több ízben összekülönbözött Görgeyvel taktikai kérdésekben, ezért keltett figyelmet, amikor a Marczali által közzétett naplójában több esetben Görgeynek adott utólag igazat. Hentaller Lajos függetlenségi párti képviselő, aki maga is több kisebbnagyobb írásban foglalkozott 1848/49 történetével, megtámadta Marczali szövegkiadását, azzal a váddal, hogy Marczali meghamisította Leiningen iratait. Hentaller jóhiszeműségét nem lehet kétségbevonni (a kiterjedt sajtóvitában ezt Marczali nem is tette), szakértelmét annál inkább. A napló magyar fordításának egyik kifejezését ugyanis tévesen fordította vissza németre (az eset e tekintetben kb. a Karinthy-féle így írtok ti Ady-fordítási paródiájára emlékeztet!), s ebből vonta le téves következtetéseit. Ennek alapján támadta Marczalit a sajtóban, s azok, akik az ilyen alkalmakat mindig örömmel használják ki, hatalmasra dagasztották az egész ügyet. Marczali ezek után kénytelen volt verifikáltatni az eredeti kéziratot és a fordítást is. A verifikálást a Fejérpataky Lászlóból, Pauler Gyulából és Fraknói Vilmosból álló háromtagú bizottság végezte el. A bizottság megállapította, hogy a napló és a levelek eredetiek, azok egyértelműen Leiningentől származnak, s a német szöveg magyar fordítása szakmai szempontból kifogástalan. Ezek után a léggömb természetesen kipukkadt, de az egész ügy sokat ártott Marczalinak, akit a közvélemény s a történetíróknak az a csoportja, amelyik a nemzeti kérdést lovagolta meg, ettől kezdve aulikusnak tartott. S mert ezek voltaik többségben a Magyar Történelmi Társulatban, Marczali kimaradt annak igazgató választmányából. Az Akadémián is szembefordultak vele a csoport tagjai, így maradt meg élete végéig (1940-ben halt meg) levelező tagnak. Leiningen naplója mellett természetesen több más kortörténeti dokumentumot is közzétett, emlékiratokat, de hivatalos iratokat is. így pl. 1849 után elsőként ő közölte a függetlenségi nyilatkozat pontos szövegét az egyetemi hallgatók számára készített forrásgyűjteményben (A magyar történet kútfőinek kézikönyve. Budapest, 1901.). Mindez azonban csupán ízelítő abból a kortörténeti munkásságból, amelyet Marczali ezekben az évtizedekben folytatott. Tanulmányaiban olykor kitért az 1848, sőt az 1849 utáni időszakra is. S ugyanezt tette egyetemes történeti munkáiban is. Aki kezébe veszi az általa szerkesztett, felerészben általa is írt „Nagy Képes Világtörténet" 11. és 12. kötetét, az meggyőződhet arról, hogy az európai történelem 1815 utáni korszakairól, a nagyobb európai országok történetéről milyen hatalmas korabeli forrásanyag segítségével számolt be. Ezekben a kötetekben ő is felhasználta a sajtót, az emlékiratokat, a parlamenti naplókat stb. Ez az érdeklődés törvényszerűen vezette el Marczalit egy egészen új, „mesterségesen" létrehozott forráscsoporthoz: ma úgy mondanánk, a kiemelkedő személyiségekkel folytatott interjúhoz. Alighanem Pulszky Ferenc köréből kaphatta az első indíttatásokat, s egyúttal azt a társadalmi segítséget is, amire szüksége volt ahhoz, hogy korábban jelentős sze-