Századok – 2001
KISEBB CIKKEK - Gunst Péter: Marczali Henrik és a "kortörténetírás" I/181
182 KISEBB CIKKEK Henrik a MTA Történeti Bizottságának pályázati kiírására nagy monográfiája (a „Magyarország története II. József korában" c. háromkötetes munkáról van szó, amely 1881-1888 között jelent meg) számára gyűjtött levéltári anyagot, hamar beleütközött abba az akadályba, hogy a bécsi levéltár, de különösen a Habsburg ház iratai nehezen megközelíthetők. A monográfia első kötetének anyaggyűjtése és megírása során Marczali még nem kapott engedélyt az államtanácsnak az udvari titkos levéltárban őrzött iratai tanulmányozására. Annak ellenére nem kapott engedélyt, hogy kérését Trefort Ágoston kultuszminiszter támogatásával terjesztette elő. Végül már jóval az első kötet megjelenése után, a befolyásos bécsi magyar „klikk" segítségével kapta meg a kutatási engedélyt az uralkodótól.2 Amikor az engedély birtokában felkereste a családi és udvari levéltár igazgatóját, Alfred Arnethet, az figyelmeztette arra, hogy a Burgban II. Józsefről nem szeretnek beszélni.3 Ezt az az Arneth mondta neki, aki mint az udvari levéltár igazgatója, a levéltárban számos kutatási könnyítést vezetett be, s a magyar történetírók számára is hozzáférhetővé tette a források nagy részét. Tovább nőttek a nehézségek, amikor Marczali II. József személyes hagyatékának feldolgozását kezdte meg. József még trónörökös korában egy feljegyzést készített, amelyet az utókor annak címe után „Reveries" (álmodozások) néven ismert. Ebben összefoglalja néze-2 Marczali Henrik: Emlékeim. Nyugat, 1929. II. k, 299. az engedélyt Marczali szerint Kállay Béni felesége járta ki számára az uralkodónál. 3 U. o. 300. 4 Marczali utal arra, hogy Arneth szerint az írás nem közölhető. Marczali Henrik: Magyarország története II. József korában I. k. Budapest, 1881. 57., illetve, hogy „teljesen" nem adható közre (U. 0. 392.). 5 Marczali Henrik: Magyarország története... 1. k. 292-293. teit a birodalom helyzetéről, s benne Magyarország sajátos jogállásáról, s vázolta elképzeléseit arról, hogyan lehetne a magyar nemességet is bevonni az adózásba. Arneth jól ismerte ezt a feljegyzést, le is másolta, de a szöveget sohasem tette közzé,4 csupán a kivonatát. Munkája során Marczali használta a feljegyzést, vagy legalább az Arneth készítette másolatot, illetve kivonatot, hiszen a monográfia első kötetében utalt rá, s kivonatosan ismertette tartalmát.5 Ekkor, 1881-ben még azt írta, hogy az irat szövegszerűen nem közölhető. A történeti irodalom ekkor még csak Arneth kivonata alapján ismerte.6 A monográfia első kötetében tehát Marczali csak kivonatosan ismertette, valószínűleg ekkor még maga sem látta az eredetit, csak az Arneth-féle kivonatot, esetleg olvashatta az Arnethtől származó, de nem közölt másolatot.7 A monográfia első kötetének második kiadásában, még 1885-ben azonban már kö- \ zölte a feljegyzés szövegét, bár a közlés ! ekkor sem volt teljes. Olyan kifejezéseket hagyott el Marczali a szövegből, amelyek — úgy érezték az udvarban — még a 19. | század vége felé is sérthették volna a magyar nemességet.8 De nem csupán egyetlen, különleges esetről van szó. II. József politikája még ' 100 év után is ütközőpont volt a szabadelvűek és konzervatívok, az osztrák és a magyar politikai vezetőréteg körében, o- 1 lyannyira, hogy amikor Jókai, akinek nagyon tetszett Marczali monográfiája, a 6 Alfred. Arneth: Geschichte Maria Teresia's. VII. k. Wien, 1876. 65-68. 7 Még 1885-ben, a Π. kötetben is azt írja, hogy 1 „Az egész okirat még kiadatlan, nem is adható ki." Marczali: Magyarország története II. k. Budapest, 1885. 2. 8 Kihagyta pl. a ,,d' abaisseret apourir les grands", vagy a ,j'attaque" kifejezést. Ld. Derek Beales: Joseph H's „Reveries". Mitteilungen des Österreichischen Staatsarchives, 1980. 142-162.
