Századok – 2001
KÖZLEMÉNYEK - Szabó Éva Eszter: Az amerikai küldetéstudat válsága a 19-20. század fordulóján I/149
AZ AMERIKAI KÜLDETÉSTUDAT A 19-20. SZÁZAD FORDULÓJÁN 155 nyok ereje ne állja útját a küldetéstudat átalakulásának, olyan belső és külső gazdasági és politikai tényezőkre volt szükség, amelyek csak az 1890-es évekre értek meg. Az expanzionista hangulat ismételt előtérbe kerülését a századfordulón számos tényező egybeesése motiválta. Először is a nemzeti gazdaság ekkorra teljesedett ki. Mind a mezőgazdaságban, mind pedig az iparban megjelent a többlettermelés, majd az ebből fakadó termelői árzuhanás, amely az 1893-as gazdasági válságban csúcsosodott ki. Nyilvánvalóvá vált, hogy a hazai felvevőpiac nem képes a gazdaságban előállított árutöbblet felszívására, s hogy hathatós segítség csak újabb piacok meghódításától várható30 . Az új piacok iránti igény tehát az expanzionizmus egyik meghatározó tényezőjévé vált. Mivel azonban az új piacok az Egyesült Államok számára elsősorban tengeren túli piacokat jelentettek, az új piacok megszerzésének egy hatékony tengeri flotta volt az előfeltétele. Ennek kiépítése 1883-ban indult meg, s az 1890-es évek végére az Egyesült Államok a tengeri nagyhatalmak sorában a tizenkettedik helyről a harmadik helyre lépett elő31 . A tengeri hatalom fő szószólója egy történész, Alfred T. Mahan kapitány volt, akinek 1890-ben kiadott műve The Influence of Sea Power Upon History és 1893-ban kiadott esszéje Hawaii and our Future Sea Power annak a meggyőződésnek adott hangot, hogy a külkereskedelemhez nagy kereskedelmi llotta s azt védelmező hadiflotta szükséges; a flották működtetése céljából pedig kikötők, bázisok és szénraktárak kellenek, amelyeket tengeri birtokok, azaz a terjeszkedés tud biztosítani32 . Mahan nézetei nemcsak a washingtoni flottapolitika alakulására hatottak, hanem az új, főként republikánus politikai elitre is, olyanokra mint Henry Cabot Lodge, Theodore Roosevelt, Elihu Root és Albert J. Beveridge, akik a tengeren túli terjeszkedés fő támogatóivá váltak. Ezt az új generációt nagy mértékben befolyásolta a világot uraló korszellem is. Az európai hatalmak ekkortájt egymással versengve kebeleztek be újabb és újabb területeket Afrikában, Ázsiában és a Csendes-óceánon33 . Amerika izolacionizmusa ebben a korban elavultnak és a gazdasági fejlődést hátráltató tényezőnek tűnt az új generáció szemében. Az új idők hívó szava változást igényelt Amerikában is. Ezt az érzést egy további tény csak fokozta. Az 1890-es népszámlálás után hivatalosan bejelentették a frontier megszűnését, amely egyfajta nemzeti klausztrofóbia-érzetet keltett. Egyre több úttörő kényszerült a félsivatagos területek megművelésére. A föld ára gyors emelkedésnek indult, hozzáférhetősége csökkent és ezáltal a kisember számára egy eddig ismeretlen korlát jelent meg az amúgy korlátlan lehetőségek hazájában: a föld többé nem volt végtelen, ugyanis a közföldek összefüggő területe megszűnt34 . Orville Platt republikánus szenátor szavai 1893-ból híven tükrözik a korszellem és a frontier lezárulása kapcsán kialakult hangulatot: „Az izolacionizmus politikája hasznunkra vált, amíg embrió nemzet voltunk, de ma másként állnak a dolgok. A föld legfejlettebb és leghatalmasabb nemzete 30 Merk, i.m., 231; Sellers, és mások, i.m., 245; Blum, és mások, i.m., 482. 31 Blum, és mások, i.m., 481. 32 Weinberg, i.m., 259. 33 Blum, és mások, i.m., 481-482; Sellers, és mások, i.m., 246.