Századok – 2001

FOLYÓIRATSZEMLE - Delporte; Christian: Tömegsajtó és tömegkultúra Franciaországban (1880-1914) VI/1480

FOLYÓIRATSZEMLE 1481 (5 centime-os) nagy hírlapok/néplapok jelentették, amelyek lekörözték a korábban uralkodó véleményformáló lapokat. A fővárosi napilapok példányszáma folyamatosan növekedett (az 1870-es egymillióról kétmillióra 1880-ban, hogy majd öt és fél millióra duzzadjon 1914-re), és a piac háromnegyedét négy napilap (Le Petit Journal, Le Petit Parisien, Le Matin, Le Journal) uralta. A párizsi lapok által elindított folyamatba bekapcsolódtak az 1890-es években a vidéki napilapok is (amelyek példányszáma 1880 és 1914 között 700000-ről négymillióra nőtt), a szaklapok pedig tovább szaporodtak. Noha a fellendülés általánosan érintette a sajtót, az új típusú hírlapoknak inkább kedvezett, mint a véleményformáló lapoknak. Ez annál is inkább meglepő, hiszen a szabad vélemény-nyilvánításért vívott közel egy évszázados küzdelem után a Köztársaság teret engedett mindenfajta doktriner nézet kifejtésének. Az új lapok sikere nem csak az újdonságuk vonzerejének volt köszönhető, hiszen eleinte bevált recepteket követtek, hanem inkább annak, hogy a tömegek igényeinek jobban megfeleltek. Ez felveti egyben a kérdést, hogy a bulvárlapok nem alkotóelemei és tükrei-e a tömegkultúrának? Az, hogy a sajtó elfogadtatja magát a tömegekkel, ösztönzi-e az elitével szakító kultúrformák létrejöttét, részt vesz-e alakításukban, vagy csak a kulturális közvetítő szerepére vállalkozik-e? Ezek a kérdések újabbakat szülnek, a média gyakorlatának és megközelítésmódjának demokratizálódásával kapcsolatosan, az új fogyasztási szokásokról, amelyeket gerjeszt vagy felmutat, a társadalmi környezet megjelenítéséről, a közhiedelmek beágyazottságáról, a kínálatra gyakorolt hatásáról. A tanulmány három tengely mentén vizsgálódik: a sajtó miként nyeri meg magának a tömegeket (hogyan működik a mechanizmus) és válik köznapivá az újsághír; milyen a kínálat természete és jelentése, a nagy lapok sikerében szerepet játszó receptek egyedisége; milyen szenvedélyes vitákat váltott ki a sajtó változása, mely az értelmiségi ellenállás nézőpontját fedi fel. A tömegek megnyerése a Második Császárság alatt vette kezdetét, amikor is Moïse Millaud elindította a Petit Journalt 1863-ban. Sikerreceptje egyedi volt: a néhány éve divatos populáris és irodalmi lapok körében jelentős árcsökkentésre vállalkozott, egy sou-ért adta újságát (a többiek ennek három-négyszeresét kérték lapjukért), valamint példányonként árusította, mert korábban az előfizetés volt az általános gyakorlat. Arra alapozta stratégiáját, hogy az alacsony árat a vásárlók nagy száma ellensúlyozza majd, akik az alsóbb társadalmi rétegekhez tartoznak, a boltosoktól a tanult munkásokig. Jóllehet ebben az időszakban harminc százalék alá csökkent az analfabéták száma, de a szegényebb néprétegek nem engedhették meg maguknak, hogy előfizessenek még erre a viszonylag olcsón kínált sajtótermékre sem. Millaud viszont úgy kalkulált, hogy azért heti három-négy példányt ők is megengedhetnek maguknak. Igyekezett ezért rászoktatni a tömegeket, hogy naponta újságot vásároljanak - először Párizsban, majd vidéken (utóbbiak az eladások háromnegyedét jelentik majd a századfordulón). Millaud kihasználta azt is, hogy III. Napóleon a politikai lapok rovására az irodalminak nevezett lapokat támogatta, hogy ily módon is csökkentse ellenzéke publicitását. A nem politikai lapok mentesültek a bélyegilleték alól, és 1856-tól megtört a posta sajtószállítási monopóliuma, így ezek a lapok kötegelt áruként is utazhattak magán gyorsfuvarozókkal, akik olcsóbban vállalták a szállítást. A tér kitágulása szintén előnyös volt a Petit Journal számára, hiszen a közlekedési eszközök fejlődése révén a példányonkénti eladásnál a különböző kiadásokat jól lehetett igazítani a vasúti menetrendhez, egyben a vasút biztos hálózatot kínált a vidéki távolsági terjesztéshez. A terjesztésben pedig üzletfelei és mozgó árusai segédkeztek, így növelve az árusítóhelyek számát (már 1866-ban 1200 volt). Noha feles méretet (30x43 cm) választottak és esti megjelenést (emiatt nem kellett a drágább éjszakai műszakot fizetni), a Petit Journal előállítási költségei igen magasak voltak eleinte. Hogy közelítsenek a nullszaldóhoz, növelni kellett az eladásokat. Kezdetben több nyomdát kellett igénybe venni ehhez, de a nyomtatás forradalma következtében 1867-től az újság Marinoni rotációs gépekkel készült immár a papír mindkét oldalán, felére csökkentve ezáltal a szükséges személyzetet. A rotációs gép három óra leforgása alatt 50000-60000 példányt készített, Millaud pedig elég tehetős volt ahhoz, hogy többet is vásároljon, így párhuzamosan működtethette őket. A jelentősebb változások mégis a század utolsó két évtizedében éreztették igazán hatásukat. A Köztársaság a liberalizmus nevében a politikai szabadságot is biztosította, hiszen például 1870. szeptember 5-én eltörölte a bélyegilletéket, továbbá minden gazdasági jellegű akadályt igyekezett elgördíteni a sajtó útjából, hogy az meggyökerezzen vidéken is. 1878-ig a gyorsvonatokon csak legkevesebb háromkilós újságkötegeket lehetett szállíttatni, de állami nyomásra a vasúttársaságok hatodára csökkentették a súlyhatárt, lehetővé téve ezzel, hogy akár tíz vagy húsz példányt is feladhassanak. Az árusí-