Századok – 2001
KÖZLEMÉNYEK - Kenyeres István: A végvárak uradalmainak igazgatása és gazdálkodása a 16. században VI/1349
1394 KENYERES ISTVÁN pénzbevétel a kocsmáltatásból (educilláció) származott, amelyet egyes birtokokon szintén megválthattak a jobbágyok. A kocsmáitatás hasznát azonban nem tekinthetjük tisztán földesúri bevételnek, hiszen a legtöbb végvár uradalmában a dézsmaborokat mérették ki, tehát a birtokról (pl. kilencedből, vagy uradalmi szőlőből) és a dézsmaborból származó kocsmáltatási bevételeket — vizsgálatunk szempontjából — el kell választanunk. Földesúri terményhaszonvételt képezett a kilenced, amelyet a tized mintájára bor, gabona, bárány, sertés és méhek után kellett megadni. A kilenced azonban nem terjedt el általánosan, és több helyen — a termés 10%-a helyett — rögzült mennyiséget jelentett, míg másutt a kilenced beépült a jobbágyok terményjáradékát képező akonáliába. A malmok jövedelme többnyire terményben folyt be és viszonylag jelentős volt. A korszak egyik legkutatottabb földesúri haszonvétele a majorságok és uradalmi szőlők voltak, amelyek jelentőségét az összbevételek szempontjából a végvárak uradalmai esetében — véleményem szerint — a korábbi kutatás indokolatlanul túlbecsülte. Az innen származó termények (búza, árpa, zab, illetve bor) az összbevételek szempontjából — különösen a nagyobb uradalmakban — nem játszottak jelentős szerepet. (2) A kamarai szubvenciókat két fő kategóriába sorolhatjuk: a) állandóan, b) esetenként deputált jövedelmek. a.) Az állandó szubvenciók közé tartozott több uradalom esetében a helyi harmincad(ok) bevételeinek, vagy egy részének a vár alá rendelése (pl. Tokajban, Szatmárban, Trencsénben). b.) Az esetenkénti támogatás körébe tartozott az állami hadiadó, a dika, amikor teljes vármegyék dikáit utaltak bizonyos várak fenntartására, így például az 1570-80-as években Szatmár várára Szatmár megye, Tokajra Zemplén és Szabolcs megyék, Szendrőre Borsod, Gömör, Torna, Abaújvár, Sáros és Szepes megyék, Kassára Ugocsa, Bereg és Ung megyék1 ^, m íg Egerre12 7 Heves mellett a hódoltsági Pest, Pilis, Solt, Közép-Szolnok, Csongrád megyék dikális adóit utalták ki. Bár az egyes várakhoz általában ugyanazon hadiadókat utalták, a dika kivetésének esetlegessége miatt ezt a jövedelmet csak esetenkénti támogatásnak tekinthetjük. A dikához hasonlóan eseti támogatásként tarthatjuk nyilván az országgyűlések által a végvárakhoz rendelt vármunka (labor gratuitus)12 8 megváltásából származó pénzbevételeket is. Ebbe a kategóriába tartoznak a kamarák esetenkénti készpénzsegélyei is. (3) A végvárak jövedelmeinek alapját — mint az alábbiakban tapasztalni fogjuk — a tizedek12 9 képezték. Minden jobbágy tizedet volt köteles adni gabona, bor, juh, sertés és méh után, ez az adó valóban a termés 10%-át tette ki. A tizedeket már a Mohács előtti évtizedekben sem az egyház szedte be, hanem általában a földesurak vették bérletbe (árendába). Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy a 126 ÖStA KA AFA 1580/12/ad2. 127 MOL Ε 15 Exp. cam. 1553. fol. 283., 1555. fol.627. Az egri vár 1572. évi bevételeinek kimutatása: ÖStA HKA HFU RN 46 Konv. 1583. Sept. fol. 82-85. 128 Ember Gy.: Az újkori magyar közigazgatás története i. m. 282-284. 129 Az alábbiakban csupán a bevételek típusait és azok volumenét kívánom bemutatni. A tizedek adminisztrációjára, a tizedjegyzékek forrásértékére vonatkozóan számos irodalom látott napvilágot,
