Századok – 2001
KÖZLEMÉNYEK - Bodnár Erzsébet: A krími háború (1853-1856) Előzmények és diplomáciai csatározások I/135
136 BODNÁR ERZSÉBET értésével kezdődött, s azt a Palesztinában lévő katolikus és ortodox (a latin és görög) egyház között meglévő feszültség indukálta. Mindkét egyház képviselője a szent helyek felügyeletét, védnökségét magának óhajtotta. A keleti, görög egyház arra hivatkozott, hogy korábban Palesztina a Bizánci Birodalomhoz tartozott. A nyugati, római egyház pedig arra, hogy ez a terület latin hódítás volt a keresztes háborúk idején. A két vetélkedő jogát és privilégiumait időről időre a török szultán hagyta jóvá fermanokkal és hatt-i-serifekkel. A 19. századra úgy alakult, hogy az ortodoxok közössége gyakorolt felügyeletet a főbb keresztény szentségek és szenthelyek fölött, a század közepétől a katolikusok megkísérelték azt saját érdeküknek megfelelően megváltoztatni. 1850-ben a jeruzsálemi pátriárka, Kirill a török hatalomhoz fordult, hogy engedélyezze az Úr Szent Sírja templom kupolájának javítását. Közben szinte ezzel egy időben jelent meg Boret atya brosúrája, amelyben azzal vádolta meg a jeruzsálemi palesztin ortodoxokat, hogy olyan szentségeket tulajdonítottak el, amelyek korábban a katolikusoké voltak. Nem sokkal ezután a konstantinápolyi francia követ, J. Opik tábornok közvetítésével jegyzéket küldtek a török szultánhoz, Abdul Medzsidhez, amelyben arra figyelmeztetik, hogy Palesztinában a latin egyház joga sértetlen maradjon. Louis Bonaparténak jól jött volna egy esetleges francia beavatkozás a keresztények oldalán, mert az segítette volna a francia belpolitika megerősödését.3 Az európai közvélemény eleinte nem szentelt nagy figyelmet a Keleten zajló eseményeknek, nem értették meg, nem érzékelték azt, hogy ez a vallási kérdés egy nagyobb politikai csomópont fontos eleme. Bár a politikusok jelentős része rögtön észlelte annak jelentősségét. Például Stratford de Redcliffe, Anglia konstantinápolyi nagykövete Londonba a következőket írta: „Opik tábornok arról győzköd engem, hogy a vitás kérdés nem más, mint annak a megállapodásnak a problematikus pontja, amelyet 1740-ben Franciaország kötött meg a Portával. Ha Oroszország, ahogy ezt joggal várhatjuk, beavatkozik a görög egyház oldalán, a jelenlegi vita valószínűleg a politikai befolyásért folytatott küzdelemmé fajul."4 A probléma komolyságát jól értette meg Abdul Medzsid szultán is, a vita tanulmányozására bizottságot állított fel. A bizottság egyik tagja így fogalmazott jelentésében: „Vajon a latinok vissza tudják helyezni azt az ezüst csillagot, amelyet a görögök a szent jászolról levettek? Megkapják-e a Betlehemben lévő templom főkapujának kulcsát? Ha megkapják, akkor vajon engedélyezik-e, hogy azt a zárba dugják? S vajon elfordítják a zárban a kulcsot és kinyitják vele a kaput? Ezek a kérdések bár eléggé jelentéktelennek tűnnek, de a rájuk adott válaszoktól függ: béke vagy háború lesz."5 A szent helyek körül kibontakozó vita az orosz uralkodó, I. Miklós és Louis Bonaparte között 1850 és 1852 között váltakozó hevességgel folyt, hol elcsitult, hol felerősödött. Nem vezetett francia-orosz ellentéthez, a problémát mindkét 3 Godfrank, David M. : i. m. 104-105. - Taylor, A. J. i?: Európa tündöklése és bukása, Budapest, 1999. 56. 4 Troubetzkoy, A. S.: The Road to Balaklava. Stumbling into War with Russia, Toronto, 1986. 85-86. 5 Uo. : 91. - Vinogradov, V N.: „Szvjatije meszta" i zemnije gyela. (Anglo-russzkije otnosenyija nakanunye Krimszkoj vojni, Novaja i Novejsaja Isztorija, 1983. 5. 143.
