Századok – 2001
TANULMÁNYOK - Tóth István György: Hittérítés vallásszabadság nélkül. Olasz misszionáriusok és magyar nemesurak a 17. századi Magyarországon VI/1313
1328 TÓTH ISTVÁN GYÖRGY San Felice 1635-36-ban maga is többször írt arról a Kongregációnak, hogy a világi urak ugyan nagyon szeretnék őt és társait elhívni az udvarukba, de ez természetesen nem illő dolog egy szerzetes számára. Mindezt azonban már akkor írta, amikor a magyarországi misszióját elhagyva, Bécsbe ment, és arra készült, hogy visszatérjen Itáliába - addig Csáky László gróf udvarában vendégeskedett.33 A fentieket rosszallóan író Sonnino maga is sietve hagyta el a magyarországi missziót, 1636 februárjában már veronai hitszónokként magyarázta a Kongregációnak, hogy „a természet törvénye" akadályozta meg a magyarországi misszióját, az a társa pedig, aki most egy úrnőnél házikáplán, (minden bizonnyal a Balassa Zsuzsanna udvarában élő Cosmi da Mogliano olasz misszionáriusra gondolt), nem lesz díszére a Hitterjesztés Szent Kongregációjának.34 Különösen éles szavakkal ítélte el a misszionáriustársait Giovanni Battista da Fiorentino misszióprefektus 1639-ben Kassáról Rómába küldött levelében. Egy tűrhetetlen visszaélést kell jelentenie, írta Francesco Ingolinak, a Hitterjesztés Szent Kongregációja titkárának. Az olasz misszionáriusok, amikor idejönnek, valamelyik gazdag nemes szolgálatába állnak, jókat esznek, sok pénzt gyűjtenek, bort, lovakat szereznek maguknak és szabadosan élnek, sőt, ha nem tetszik nekik egy báró szolgálata, akkor jobb helyet keresnek. Hitviták - az udvari élet fontos eseményei A földesúri kastélyokban, kúriákban folytatott hitviták az udvari élet fontos — bár mivel szóban zajlottak, csak nehezen rekonstruálható — eseményei voltak. A nemesek udvarában az olasz misszionáriusok gyakorta folytattak a protestánsokkal — természetesen latin nyelven — hitvitákat. Ezekről azonban csak az egyik fél beszámolóit ismerjük, a katolikus hittérítőkét, ezért a hitviták kimeneteléről szóló beszámolóik olvasásakor nem árt az óvatosság. Nem sok olasz misszionárius volt olyan őszinte, mint a bihari Papmező várában térítő szicíliai ferences, Bonaventura da Taormina, aki megírta, hogy a hitvitáival nem sokat ért el, mert a nyakas kálvinista magyarok úgy tesznek, mintha nem értenék a latin beszédét és egymás között igen sebesen magyarul beszélnek, csak azért, hogy ő egy szavukat se értse. Elképzelhetik Rómában, panaszkodott elkeseredetten, hogy hogyan bánnak a protestánsok azokkal a szerzetesekkel, akik a várakban és a nemesi udvarokban a kálvinisták között élnek, hiszen itt a földesúr ugyan katolikus, de a szolgái reformátusok. Minden vasár-és ünnepnap latinul prédikál, írta Taormina, de őszintén megvallja, hogy ezt igen kevesen értik meg, mert mind kálvinisták, eretnek fejük van és az a fej sehogysem akarja megérteni a latin katolikus szentbeszédet. Mindennap ebédnél és vacsoránál vitatkozik a szentségekről az eretnekekkel, akik tőle mindig újabb és újabb érveket akarnak, és azt mondják, hogy az oltáriszentség az egy apokrif szentség. Ami még rosszabb, amikor ők beszélnek, azt a szerzetes nem érti, mert ritkán szólnak latinul, hanem mindig magyarul beszélgetnek. A legtöbb misszionárius arról írt Rómába, hogy sikerrel folytatott hitvitát a nemesurak udvarában: Leone da Modica Szatmár megyében az udvarházaknál 33 APF SOCG Vol. 78. Fol. 49. Vol. 78. Fol. 66. 34 APF SOCG Vol. 15. Fol. 360.
