Századok – 2001
TANULMÁNYOK - Hegyi Klára: Magyar és balkáni katonaparasztok a budai vilajet déli szandzsákjaiban VI/1255
1266 HEGYI KLÁRA Ismerve a magyarországi török várőrségek nagyon erős belső mozgását, cserélődését, a katonák tömeges kilépését, arra a következtetésre kell jutnunk, hogy a paraszti, alkalmi katonáskodás előnyei: az adómentes fold, a saját gazdaság, a lakóhely állandósága és a mindezzel együtt járó kiváltságok ezt a formát vonzóbbá és stabilabbá tették, mint a távoli, gyakran cserélgetett, kietlen-rozoga várakban töltött, sokszor család nélküli, sovány zsolddal honorált várkatonai szolgálat. Bizonyára nem véletlen, hogy a szófiai körzet vojnuk státuszú falvaiban a 15-16. században templomok és kolostorok sora épült.7 1 A délszláv vojnukok nálunk kevéssé ismert testülete után újra ismerősökkel találkozunk, a martalócokkal (a szó török alakja martolosz). Ez is preoszmán, színtiszta balkáni eredetű szervezet. Maga a név a görög amartolosz/armatolosz szóból ered, amely fegyverest jelentett;7 2 a balkáni oszmán hadszervezetben meghatározott katonaréteget neveztek így, hogy azután a martalócokat közelről ismerő magyarok nyelvében a szó a katonai jelentés mellett egyre erősebb pejoratív tartalmat kapjon,7 3 annyira, hogy ma már a rablóval azonosítjuk. Pedig eredetileg, a Bizánccal folyó háborúk kezdetén a martalócok még a törökök ellen harcoltak, ám az erőviszonyokat felismerve hamar az erősebb oldalra álltak. Szervezetük felállítása és betagolása az oszmán haderőbe az 1420-1430-as évtizedek eredménye.7 4 A határokon a 16. század közepéig elsősorban katonaként használták őket: Észak-Bulgáriától a Duna és a Száva-Dráva mentén, onnan az adriai partszakaszszal szemben álló végeken át le egészen Móreáig széles sávban őrizték a várakat és általában a határt. Ebben a rendszerben az 1520-as évekig kiemelkedő jelentőségre emelkedett a Magyarországgal átellenben fekvő Észak-Szerbia és Észak-Bosznia, amelyeknek folyóparti váraiban nagy számban állomásoztak a flottillában is szolgáló martalóc egységek.7 5 A 16. század elején elsősorban Észak-Szerbiában, a szendrői szandzsákban 82.692 martalóc és vlah családot tartottak nyilván, ami a Balkán-félsziget 832.707 keresztény háztartásának éppen az egytizede.7 6 Amikor a hódítások átlépték a Szávát, a folyóközi várak is megteltek velük. Egy 1541. április 27-én, tehát még a budai hadjárat megindulta előtt lezárt zsoldlistába77 tizenöt al-dunai, szávai, drávai és szerémségi vár és három megerősített város összesen 1916 martalócát jegyezték be; a listában 5240 zsoldos várvédő neve áll, a martalócok részesedése tehát 37 százalékos (ha a nagyobb várak zsold-tímárosainak számát is ismernénk, arányuk akkor sem igen szállna egyharmad alá). A legnagyobb martalóc hadtest, szám szerint 543 fő ekkor az előretolt hadállásban, Eszéken állomásozott. A várőrségek martalócainak nagyobb része gyalogosan, ki-70 Grozdanova, Bevölkerungskategorien i.m. 56-58. 71 Kiel, Art and Society i.m. 76. 72 Milan Vasic·. Martolosi u jugoslovenskim zemljama pod turskom vladavinom. Szarajevó 1967, 19-20. Idegen nyelvű összefoglalásai: Die Martolosen im Osmanischen Reich. Zeitschrift für Balkanologie 2(1964), 172-189., illetve Osmanli Imparatorlugunda martoloslar. Istanbul Üniversitesi Edebiyat Fakültesi Tarih Dergisi 31(1977), 47-64. 73 Kakuk Zsuzsa: A török kor emléke a nagyar szókincsben. Budapest 1996, 43-45; becézés 1663-ból: „Júdás szabású martaluc kurafi". 74 Vasié, Martolosi i.m. 29-31. 75 Ua. 34-35, 57, 80-87. 76 Barkan, Essai sur les données statistiques i.m. 34. 77 Österreichische Nationalbibliothek (Bécs, a továbbiakban ÖNB) Mxt 567.
