Századok – 2001
TÖRTÉNETI IRODALOM - Andreas Gössner: Weltliche Kirchenhoheit und Reichsstädtische Reformation. Die Augsburger Ratspolitik des "milten und mitleren weges" 1520-1534 (Ism.: Molnár Antal) V/1233
1234 TÖRTÉNETI IRODALOM hátteréről alkotott ismereteinket. Kutatásai középpontjában ugyanis nem általában a birodalmi város reformációjának története állt, hanem a városi tanács egyházpolitikai stratégiája a reformációs gondolatok megjelenésének időszakában (1520-1534). Különös súlyt fektetett a város reformációját elrendelő 1534. évi dekrétum közvetlen hátterének megrajzolására, illetve a határozat megszületésében döntő szerepet játszó tanácsosok személyének bemutatására. Csak egyetérthetünk a szerző azon megállapításával, miszerint a reformáció győzelme mögött meghúzódó okok és folyamatok ábrázolására egy város igen alkalmas terep, hiszen ebben az esetben a reformáció elfogadása nem egy fejedelem egyszemélyes, sokszor kibogozhatatlan szempontok alapján született döntése alapján történt, hanem egy strukturált közösség vélemény-formálódásának forrásokkal dokumentált folyamata volt. A reformáció-történetírásban az elmúlt évtizedekben bekövetkezett szemléletváltásnak köszönhetően a szerző tudatosan kerüli a korábbi historikusok ma már túlhaladott eljárását, amellyel a 16. század első felében lezajlott vallási változásokat és azok szereplőit a későbbi évtizedekben kialakult felekezeti sémákba erőltették, teljesen elfedve ezáltal a reformáció korai korszakának fejlődési sajátosságait. Gößner kutatásainak forrásbázisát mindenekelőtt az augsburgi városi levéltárban őrzött hivatalos levelezés és tanácsülési jegyzőkönyvek alkották, emellett felhasználta a 16. század első évtizedeinek életét megörökítő városi krónikákat. A város mindennapjaiba bepillantást engedő egykorú történeti munkák különböző társadalmi állású személyek tollából születtek. Clemens Sender bencés szerzetes, Wilhelm Rem kereskedő patrícius és Georg Preu festő krónikájának szubjektív szemléletmódja szervesen egészíti ki a hivatalos városi iratok által megrajzolható képet. Augsburg harmincezres lakosságával, fejlett kézműiparával és a nemzetközi kereskedelemben betöltött kulcspozíciójával az egyik legjelentősebb birodalmi város volt. Az augsburgi polgárság gazdagságának és erejének megnövekedése a század elején egyre több joghatósági konfliktushoz vezetett a városi vezetés és az augsburgi püspök között. A városi tanács 1520 és 1529 közötti határozatainak elemzése alapján Gößner kimutatta, hogy a világi hatóságok egyre erősebben beavatkoztak a vallási szférába. A meggyengült egyházi hatalom helyét a mindennapi életet szabályozó (írásbeli és szóbeli provokáció ellen, ellenőrizetlen koldulás ellen, gyülekezés ellen, erőszakos cselekmények ellen hozott) rendeleteivel egyre inkább a városi tanács foglalta el. Az augsburgi vezetés az 1520-as években egy sajátos, középutas egyházpolitika megvalósítására törekedett, amelynek segítségével össze akarta egyeztetni az eltérő gazdasági, politikai és vallási érdekeket. Ennek az irányvonalnak a legjelentősebb képviselője az ismert német humanista, Konrád Peutinger volt. Peutinger bázeli és itáliai tanulmányok után 1497 és 1547 között Augsburg város jegyzői tisztét töltötte be. A 16. század első felének jellegzetes keresztény humanista felfogását követve idegenkedett a régi egyháztól történő elszakadástól, a reformokat az egyetemes zsinattól és a katolikus egyház megújításától várta. Az ő hatásának tulajdonítható Augsburg hosszú ingadozása a reformáció elfogadása előtt. A Peutinger által képviselt irányvonal először az 1530. évi birodalmi gyűlésen mondott csődöt, amikor a város formálisan is szakított a katolikus táborral. Augsburg a politikai izolációból a birodalmi városokhoz közeledve kívánt kilépni, hiszen a városok elsősorban az összefogástól remélhették a fejedelmi önkény és a népi mozgalmak ellen a leghatékonyabb védelmet. Ez a városi szövetségi politika viszont szinte automatikusan a reformáció elfogadása felé mozdította Augsburgot. A reformáció irányába a végső lökést a prédikátorok beadványa jelentette 1533 januárjában, amelyben a régi prédikáció betiltását és az evangéliumi tanítás bevezetését kérték a tanácstól. Érvelésükben ügyesen használták fel a városi vezetés leginkább hangoztatott célkitűzését: a belső vallási egyenetlenségek felszámolását. Az augsburgi prédikátorok tanítására leginkább a strasbourgi reformátor, Martin Bucer volt hatással, a reformáció folyamata pedig a szövetségi politika szempontjából is döntő fontosságú Ulmmal mutatott sok hasonlóságot. A prédikátorok beadványa nyíltan is kirobbantotta a reformáció híveinek és ellenzőinek konfliktusát. A külpolitika és a belső nyomás is az egyházi viszonyok rendezését kényszerítette a városi tanácsra, amely ebből a célból külön vallási bizottságot állított fel. A bizottság tagjainak írásban kellett nyilatkozniuk az egyházreform kérdéséről, természetesen nem teológiai szempontból, hanem a belső rend megőrzése és a további szövetségi politika perspektívájából. A ránk maradt négy teljes és egy töredékes opinio elemzése során kiderül: valamennyi megkérdezett tanácsos az egyházi reformok mellett foglalt állást, ennek ellenére a megvalósítás módját illetően markáns különbségeket regisztrálhatunk. Peutinger a keresztény humanista eszményekből kiindulva elvetette a régi egyházzal való szakítás gondolatát és alapvetően egy konciliarista gondolatmenetű véleményt nyújtott be. Az ő beadványát Gößner a könyv függelékében teljes terjedelemben közli
