Századok – 2001

FIGYELŐ - Máthé-Shires László: A brit irodalom története a huszadik század végén V/1222

FIGYELŐ 1231 Az informális birodalom kérdése a Közel-Kelettel, Kínával és Dél-Amerikával foglakozó tanulmányokból tűnik elő. Irán, Szaúd-Arábia vagy Argentína, annak ellenére, hogy nem voltak formális függésben a birodalomtól, a szerzők érvelései alapján, ha több-kevesebb mértékben is, de 20. századi történelmükben jelentős szerepet töltött be Nagy-Britannia gazdasági és olykor nyílt politikai szerepvállalásával. A Judith M. Brown által írt epilógusban a szerző a brit birodalom örökségéről beszél, amit bizonyos kérdésektől eltekintve, lehetetlen felmérni. A felmérhető, és így a 20. század végén megérthető fogalmak közé tartozik a jelentős etnikai keveredés, az angol nyelv elterjedése, és a Nemzetközösség szerepe az ENSZ után a második legnagyobb szerveződés, illetve a közös tárgyi kultúra egységesítő szerepe, ami közül az indiai vagy akár nigériai vasútállomások és postaépületek, vagy az anyaországban elterjedt curry emelhető ki talán. Az ötödik kötetről talán a legnehezebb írni, mivel a historiográfiai feldolgozás már önmagában tömör és viszonylag semleges írások sora. A könyv - mindegyik közül a legnagyobb teijedelmű - mind tematikus, mind regionális részekre oszlik, így kaphat India történetének története három, Afrika egészében véve négy, míg az informális birodalmi jelenlét három, ugyanakkor Amerika, Kanadát és a függetlenségi háborút is beleértve szintén négy különálló fejezetet. Kiemelten érdekes a tematikus írások sora, amik révén jól látható, hogy a történetírás legújabb megközelítései is jelentős mértékben képviseltetik magukat. így jut egy-egy írás a tudomány és az orvoslás, a betegségek és a nemi szerepek, illetve a magyar olvasó számára talán a legkevésbé ismert, a gyarmatosításról szóló diskurzuselmélet témaköreire. Az utóbbi kérdéskör önálló megjelenése és értékelése az utolsó kötetben kifejezetten érdekes. Mint ismeretes, Edward Said 1978-as Orientalizmus c. munkája nyomán megszületett egy szinte teljesen új tudományterület, hasonló elnevezéssel, ami a nyolcvanas években egészült ki az ún. subaltern kutatásokkal. Ezek együttesen az Európán kívüli világ történetének újraértelmezését eredményezték, sok esetben a kortárs filozófia, szociológia és politikaelmélet legújabb kérdésfeltevéseivel együtt, amik magukba foglalták a nemi szerepek változásait, ahogyan a korábbi társadalmi kategóriák radikális megkérdőjelezését. Röviden, az orientalizmus sokszor viktimologizáló értelmezéseire az OHBE, ha nem is ad teljes választ, de mindenképpen felveti a másik oldal nézőpontjainak teljes kánonját. A kötetek alkalmankénti erős gazdaságtörténeti szemlélete, illetve a politikai és intézménytörténet erős vonala a válasz legfőbb irányvonalait mutatja. Hogy mennyire igaz az elmúlt húsz esztendő orientalizmusára adott válasz, azt mi sem sugallja jobban, mint az a tény, hogy Said neve a Robinson-Gallagher szerzőpáros mellett a legtöbbet hivatkozott szerzőé a kötetekben. Míg Robinson és Gallagher a brit imperializmus leghosszabb vitáját eredményezték 1961 óta, az OHBE alapján úgy tűnik, hogy ugyanez Saidra is elmondható. A kritika a posztkolonialista elméletek gyártóinak szól, amennyiben Washbrook fejezetét alaposan olvassuk, hiszen a szerző megjegyzi, hogy az utóbbi időkben a liberális amerikai egyetemeken letelepedett kutatók éppen annak a környezetnek a védernyője alatt tevékenykednek, aminek a legfőbb kritikusaiként lépnek fel. Ezek ismeretében Lord Beloff fentebb idézett aggodalma jogosnak tűnhetett, de ennek