Századok – 2001

FIGYELŐ - Miskolczy Ambrus: Kis román nemzeti mitológia avagy Románia története V/1211

1212 FIGYELŐ Ezen mű jelentősége aktualitásában rejlik. Hiszen ma nemzeti és globális mítoszok világában élünk, és kérdés, hogy a globalizmus és partikularizmus pólusa felé tömörülő mítoszok mennyire zárják ki egymást. A történész munka jelentősége mindenesetre abban rejlik, hogy a nemzeti hagyományok és az európai kulturális örökség harmóniáját felmutassa, ha az európai integrációt igeneli. Félreértés ne essék, nem valamilyen központból kiadott készen kapott program parancsainak enged, hanem az embertársaival való szolidaritást vállaló írástudó felelősségének. Lucián Boia ezt teszi. Munkájának próbája: hogyan és miként teszi ezt. Szellemi önfegyelemre és okos pragmatizmusra vall, hogy Lucián Boia nem vész el a mítosz fogalmának meghatározásában. A mítosz „olyan képzeletbeli alkotás [...], amelynek az a rendeltetése, hogy kozmikus és társadalmi jelenségek lényegét kidomborítsa, szoros viszonyban a közösség alapvető értékeivel, és az a célja, hogy biztosítsa annak összetartó erejét." Amikor azt hangsúlyozza, hogy a mítosz „képzeletbeli alkotás"-ként való meghatározása „nem jelenti sem azt, hogy »reális«, sem hogy »irreális«", akkor egyszerre határolja el magát a fasiszta és kommunista mítosz-szemlélettől, hiszen az előzőben a mítosz „a reális", (gondoljunk a náci ideológus Rosenberg könyvére: „A XX. század mítoszá"-ra), az utóbbiban: a kommunista illuzionizmusban pedig a mítosz hamis tudat „irreális" terméke. Ugyanakkor, Lucián Boia nemvallja célként a történelmi mitológia lerombolását, mert tudja és vallja a mítoszképzés az emberi képzeletvilág része. A kérdés, hogy milyen mítoszokat alkotunk és mire használjuk őket, vagy - tegyük hozzá, ők minket, merre vezetnek? Az eszmetörténeti folyamatok központjában a XIX. század áll. Ebben a században megváltozott a történelemhez való viszony. A múlt már nemcsak legitimál. Ekkor válik a múltról alkotott kép egyben jövőképpé. Hiszen — mint Lucián Boia hangsúlyozza — három nagy kérdéskör uralja a századot: a nemzeti eszme, a korszerűsítés és a fejlődési minta, azaz: a másokhoz való viszony. Mindezek ma is foglalkoztatnak, létkérdésként vetődnek fel újra és újra. Aki ezekben állástfoglal, vitára számíthat, különösen Romániában, ahol a nemzeti államot a történelmi fejlődés céljaként hirdették még jó tíz éve is, és a régi-űjnacionalista irányzatok a nemzetet Isten alkotásaként hírlelik, ahogy a Vasgárda apraja nagyja tette hajdan és teszi most is... Lucián Boia gyilkos iróniával számol le a nacionálkommunizmus által átörökített sztálini nemzetkoncepcióval. Például kiemeli, hogy egységes nemzeti piacnak nem kell megelőzni a nemzeti államot, mint Sztálin elrendelte, hiszen az erdélyi románok 1900-ban „a magyar piachoz" tartoztak. Ami pedig a nemzetállamot illeti, kétszáz éves múltra tekint vissza, „és sehol sincs megírva, hogy örök időkre fennmarad". A román nemzeteszme egyszerre kapcsolódik a francia társadalmi szerződést előtérbe állító felfogáshoz, másrészt azon német szemlélethez, amely a nemzetet élő organizmusnak tekinti, és aztán így jutunk el a közös vér misztikájához. Egyszerű és közismert tények ehhez, csakhogy a lexikonszagú vagy tananyagszerű ismétlésük mély unalommal tölt el, Lucián Boia könyvében viszont a nagy szellemi utazásban segítenek, átérezzük a tiszta és egyértelmű fogalomhasználat jelentőségét. Hiszen nagy a tét. Nem véletlen foglalkozott az űrutazásokkal Lucián Boia. Ügy vezeti az olvasót, mintha idegen égitestről jönne. Először a tájat villantja fel madártávlatból.