Századok – 2001
KÖZLEMÉNYEK - Bebesi György: Vlagyimir Mitrofanovics Puriskievics. Az orosz szélsőjobb vezére a 20. század elején V/1125
VLAGYIMIR MITROFANOVICS PURISKEVICS 1147 kokhoz intézett kiáltványukban azt írták, „úgy harcoljanak, hogy ha Trockij győz, akkor megetetik őket a kínaiakkal."10 8 Puriskevics ennek a folyamatnak — bár szeretett volna — már nem tudott az élére állni, életművét nem tudta a megváltozott új körülmények között folytatni, mert súlyosan megbetegedett, a fehérgárdisták szibériai szétveréséről, vagy Kolcsak vereségéről már csak betegágyán, fiától értesült. 1920 februárjában Novorosszijszkban kiütéses tífuszban hunyt el, ez egyike volt akkor azon nagyon kevés városoknak, amelyet még nem foglaltak el a vörösgárdisták. Az előfutár A századelőtől a polgárháborúig ívelő orosz szélsőjobboldali mozgalom jellegének megítéléséről és minősítéséről komoly viták folytak és folynak elsősorban a külföldi szakirodalomban. Ennek a folyamatnak elvitathatatlanul első számú alakja Puriskevics, akinek életútjához és személyes kezdeményezéseihez kötődik a legtöbb és a legfontosabb történés a feketeszázas mozgalomban, kezdve a legjelentősebb feketeszázas szövetség megalakításától a polgárháború idején történő új típusú tömegpárt megszervezésének kísérletéig. Puriskevics nem volt fasiszta, és szervezetei sem lehettek azok, hiszen a fasizmus csak meghatározott gazdasági, társadalmi, politikai stb. körülmények együttes megléte esetén — és akkor sem problémamentesen — definiálható. Ugyanakkor a feketeszázak ideológiájában — antiszemitizmusában, eszközeikben, módszereikben, cselekedeteikben, szervezeteikben, rohambrigádjaikban, sőt stílusukban is — nem lehet nem észrevenni azokat az elemeket, azokat a vonásokat, amelyek az első világháború után kialakuló fasisztoid rendszereknek is immanens módon sajátjai lettek. Az orosz cári önkényuralom idején ezek a módszerek nem, vagy csak igen korlátozottan bontakozhattak ki, mert az abszolutizmusnak megvoltak a maga hagyományosan konzervatív eszközei és mechanizmusai - ám egyúttal korlátai is. A cári abszolutizmus keretei között a feketeszázak mozgalma csak önkéntes karhatalompótló szerepet, az abszolutizmus fanatikus védőbástyájának pozícióját tűzhette zászlajára, a cárizmus fenntartására szerveződött meg egész mechanizmusuk és ideológiájuk. így nyilvánvalóan a cárizmus körülményei között a hatalom sohasem kerülhetett volna a kezükbe, sőt az I. világháború alatt az abszolutizmus működésképtelenségét látva egyenesen szembefordultak azzal a hatalommal, amelynek a megvédésére eredetileg szerveződtek. Új helyzet állt azonban elő a polgárháborúval; amikor a cár nélküli cárizmusban megkísérelték saját elveik szerint újjászervezni magukat és a társadalmat, ám háborús vereségük következtében rövid életű korporativ és totális próbálkozásaik eleve kudarcra voltak ítélve. Mindezen okok következtében a feketeszázak a maguk korának feltételrendszerében a fasizmus proto jelenségeit produkálhatták csak, és Puriskevics sem volt több, mint a cári abszolutizmus fanatikus képviselője, aki eszközeivel, módszereivel — s talán stílusával is — túl ment a kor szokásain és politikai gyakorlatán. Ugyanakkor azt sem szabad elfelednünk, hogy — Umberto Eco szavaival 108 Uo.
