Századok – 2001
TANULMÁNYOK - Nagy József: A szántóföldi művelés állami irányítása és a paraszti gazdálkodás feltételei az 1950-es években (1949-1956) V/1075
A SZÁNTÓFÖLDI MŰVELÉS AZ 1950-ES ÉVEKBEN 1115 tapasztalatai lehettek a korábbi évekből, mert rögzíti a rendelet azt is, hogy szőlőt és gyümölcsöst tagosítani nem szabad. Ugyancsak a korábbi évek negatív tapasztalatai alapján rendelik el, hogy a járási tanács elnöke a tagosítandó ingatlanok számbavételére, nyilvántartására és egyéb, a tagosítással kapcsolatos írásbeli feladatok elvégzésére „minden Tagosító Bizottság mellé egy állami tanítót küld ki (továbbiakban: tagosítási nyilvántartó)". Hasonló az az intézkedés is, hogy a tagosítás műszaki feladatainak ellátására az Országos Földméréstani Intézet „annyi műszaki szakértőt köteles kijelölni, hogy egy-egy szakértőre legfeljebb két-három tagosítás műszaki feladatainak elvégzése jusson". Minden műszaki feladat ezekre a szakértőkre hárult. Feltehetően az egyéni termelők tömeges elégedetlensége és panasza eredményezte a rendelet befejező szakaszának intézkedéseit: „Kicserélt ingatlanáról a rajta lévő termést — ideértve a másodvetést is — a folyó gazdasági évben az jogosult beszedni, aki azt elvetette. Az ingatlan eddigi használója részére a termés betakarításáig biztosítani kell mindazoknak a mezőgazdasági munkáknak az elvégzését, amelyek a lábon álló termény növényápolásával és betakarításával öszszefüggnek, illetve amelyeket a termelőnek a folyó gazdasági évben még el kell végeznie. A termelőszövetkezet és az állami gazdaság a részére kialakított és birtokba adott táblák, továbbá az egyéni gazdálkodók a részükre cserébe adott ingatlanok tényleges használatát és művelését csak a rajtuk lévő termények betakarítása után kezdhetik meg."8 7 1952-53-ban a tagosítások végrehajtásában lényeges változás nem történt. Évente 6-700 község tagosítását irányozták elő, de a szigorú miniszteri rendelkezések ellenére voltak olyan községek, ahol szinte minden évben valamilyen okból tagosítottak. 1953-ra 2.280 tagosított község volt az országban, ebből 1106 községben egyszer, 850-ben kétszer, 243-ban háromszor, 52-ben négyszer és 6-ban ötször volt tagosítás. A tagosítással kialakított minden 100 kh-as táblából 28 kh a dolgozó parasztok földje volt.8 8 A többszöri tagosítás különösen az egyéni gazdálkodás feltételeit tette tönkre. 1953. májusában az országgyűlési választások előtt Rákosi is kritikusan nézi a tagosításokat: „A tagosításoknál hatóságaink gyakran szem elől tévesztették a dolgozó parasztság érdekeit. Általában, nem egyszer tapasztalhattuk, hogy nem voltunk elég tekintettel az egyéni dolgozó parasztokra, akik pedig földműves népünk többségét alkotják."8 9 Második szovjet emigrációja idején írt visszaemlékezéseiben már teljesen cinikusan nyilatkozik a tagosításokról: „1956 után a tagosítás is a kritika középpontjába került, csaknem úgy, hogy mi ezt a nem termelőszövetkezeti parasztság számára kétségtelenül terhes, sőt zaklató rendszabályt szükségtelenül alkalmaztuk. Szemünkre vetik, hogy az ilyen tagosítás milyen terhes és zaklató volt azokra a parasztokra nézve, akiknek földjét betagosították, mert kívül maradtak a szövetkezeten, s hogy ez alkalommal sok sérelem és igazságtalanság érte az egyéni gazdákat. Ez igaz. De hogyan lehet száz- és százezer földdarabot betagosítani, s helyettük száz- és százezer más da-87 Uo. 740. 88 Orbán Sándor: Változások a mezőgazdasági népesség számában és szerkezetében Magyarországon 1949-1961. In: 20. év Tanulmányok - Szerk.: Lackó Miklós - Szabó Bálint. Bp., 1964. 222. 89 Magyar Nemzet. 1953. május 12.
