Századok – 2001

TÖRTÉNETI IRODALOM - Balázs Mihály: Teológia és irodalom. Az Erdélyen kívüli antitrinitarizmus kezdetei (Ism.: J. Újváry Zsuzsanna) IV/1044

1044 TÖRTÉNETI IRODALOM 1044 közepéig. A kolostori élet — amelyről egyébként szinte semmit sem tudunk — forrásokkal nem igazolt hagyomány szerint akkor szűnt meg végleg, amikor 1532-ben az apátságot a Kőszeg ostromából visszavonuló török hadak felgyújtották. Az épen maradt templom a 19. század második felében, a meginduló műemléki feltárások kapcsán került az érdeklődés homlokterébe. A jáki apostolszobrok restaurálásának apropójából készített tanulmánykötet sokkal többet nyújt annál, mint amit az olvasó a cím alapján remél: a szobrok és a kapu alapos, minden kérdésre kiterjedő vizsgálata mellett tartalmazza a templom és a múlt századi helyreállítás történetét, ismerteti a vele foglalkozó irodalmat. A magyar kutatók eredményei sajnos szinte soha vagy csak nagy késéssel kerülnek be a nemzetközi szakirodalomba, ez a veszély azonban remélhetőleg nem fenyegeti ezt a munkát. Mivel a tanulmányok szerzői között a korszak emlékanyagával foglalkozó ismert külföldi szakembereket is találunk, és a könyv szövege német nyelven is olvasható, a kötet sokat tehet azért, hogy a középkori magyarországi művészet eddig is legismertebb emléke, a jáki templom még inkább beépüljön az európai művészet történetébe. Csukovits Enikő Balázs Mihály TEOLÓGIA ÉS IRODALOM Az Erdélyen kívüli antitrinitarizmus kezdetei Balassi, Bp., 1998. (Humanizmus és reformáció, 25.) 242 o. Balázs Mihály könyve — annak ellenére, hogy a bevezetőben maga a szerző írja, miszerint munkája nem vállalkozik „sok évtizedet átfogó áttekintésre"— az Erdélyen kívüli, azaz a Királyi Magyarországon és a Partiumban jelentkező antitrinitarizmusról ad időben korlátozott, ám egyszerre átfogó és mégis alapos, mélyenszántó képet. A szerző az antitrinitarizmus szakavatott kutatójaként, számos cikk mellett ugyanebben a sorozatban írt már egy összefoglaló munkát (Az erdélyi antitrinitarizmus az 1560-as évek végén, Bp., Akadémiai, Humanizmus és reformáció, 14.), jelen esetben pedig a véletlenszerűen kezébe került új adatok alapján az Erdélyen kívülivel foglalkozik; egyrészt a feltalált sok új adatot építi be az eddig kialakult képbe, másrészt ezen anyag eszmetörténeti értékelését végzi el. A kötetet — ez egyben akadémiai doktori értekezése is — egykori mestere és aspiránsvezetője, Pirnát Antal emlékének ajánlja. A szakirodalom a Partiumot, a török Hódoltságot és a Királyi Magyarországot megcélzó antitrinitárius misszió kezdetének az 1569 októberében lezajlott nagyváradi hitvitát tekinti. Dávid Ferenc „az Erdélyen kívüli jámbor hívek kérésével indokolta" meg a hitvita sürgős megrendezését (14. o.), s ezek a hívek jobbára Egri Lukács és Gratianus Máté prédikációi nyomán —- az utóbbi a dunántúli Székesfehérvárott működött — szegődtek a tanhoz. A hitvitáról készült jegyzőkönyv magyar nyelven meg is jelent, s ez unikum a korban. A szerző egyik kitűzött célja annak körvonalazása, hogy milyen csoportok érdekeinek szolgálatában történt ez meg; az erdélyi fejedelem, „János Zsigmond környezetében megfogalmazódott politikai szándék és népszerű propaganda" a hitvitán és az azt követő időszakban hogyan fonódott össze. Balázs Mihály további két dokumentum, méghozzá elfogult írás újszerű értelmezésével próbál választ adni a felmerülő kérdésekre. Christoph Thretiusnak 1570 februárjában Zürichbe, Josias Simmlerhez írott levele a reformátusok diadaláról, Biandratának 1569 októberében a lengyelországi híveinek címzett értesítése pedig az antitrinitáriusok győzelméről számol be. (Ezeket a dokumentumokat a Függelék-ben közli is.) A jegyzőkönyv és a két levél között nemcsak a hangnembeli, hanem a tartalmi-tárgyi különbségek is szembetűnőek. A szerző szerint a jegyzőkönyvet utólag „kilúgozták", s „kifakított jellegét" annak köszönheti, hogy a nyomdába küldés előtt átnézte maga a fejedelem is. Erről egyébként Dávid Ferenc szolgál információval.(17. ο.) A kiadott szöveg egy eszményített, toleráns fejdelem és uralkodói hatalom képét sugallja ellentétben a királyi magyarországival. A kiadvány a nemzeti fejedelem népszerűsítését is szolgálja, hiszen a nyugati, közvélemény szemében János Zsigmond, egyrészt a törökkel való viszonya, másrészt unitárius hite miatt már „hitehagyott pogány", „áruló". A szerző újszerűen értelmezi János Zsigmond ún. cenzúrarendeletét is — amely valójában nem rendelet, hanem csak egy, a kancellár Csáky Mihály által aláírt levél —, és összeveti Báthory Istvánnak formálisan és tartalmilag is, minden felekezetet érintő valódi cenzúrarendeletével; az