Századok – 2001

TÖRTÉNETI IRODALOM - A jáki apostolszobrok (Ism.: Csukovits Enikő) IV/1041

TÖRTÉNETI IRODALOM 1041 A politikai életrajz alapja az itinerárium. Az I. Ulászlót követő magyar uralkodók tartózkodási helyeinek összeállítására eddig még kísérletek sem történtek. Hoenschnek magának kellett Mátyás itineráriumát elkészítenie, az olvasó, ha nem is napra pontosan, de a fontosabb helyek feltüntetésével nyomon követheti a királyt. A szerző otthonosan mozog a 15. századi európai politika világában. Nemcsak a fontos diplomáciai eseményeket, hanem a valószínűleg soha komolyan nem vett házassági terveket, tapogatózó követküldéseket is magabiztosan kapcsolja össze és helyezi egységes koncepcióba. Ez az első könyv, amelyik az összes, Mátyással kapcsolatban felmerült házassági tervet felsorolja, akárcsak a hadjáratok fegyverszüneteit. A szerző a háborúk leírásánál jó érzékkel csak a lényegre koncentrál, nem veszik el a részletekben. A harmadik osztrák hadjáratról pl. bőséges források állnak rendelkezésünkre, de a stájer és karintiai, hol ennek, hol annak meghódoló városok és várak mozgalmas eseményeinek felsorolása helyett csak a stratégiailag fontos hadmozdulatokat említi. Hoensch nemcsak a szétszórt adatokat tudja történetté összefűzni, hanem megérti a hatalom közelében élő emberek cselekedeteinek mozgatórugóit is. Mátyásnak a kortársak által leírt egykedvűségéről megjegyzi, hogy az gyakran nem volt több egyszerű színjátéknál és különben is hozzátartozott a kormányzás művészetéhez. Hoensch elsősorban kiadott forrásokra támaszkodik, de a német mellett jól ismeri a magyar, a cseh és a lengyel nyelvű irodalmat is. Pedig a magyar irodalom nem mindig könnyítette meg dolgát. A könyv végigolvasásakor a magyar olvasó kénytelen szembesülni a magyar történetírás fehér foltjaival. A mű ugyanis — a szerző minden igyekezete ellenére — elsősorban Hunyadi Mátyás külpolitikájának történetét mondja el, ez azonban nem az ő hibája. Egységes színvonalú belpolitikatörténetet a kutatás jelenlegi állása szerint meg sem lehet írni. Az elmúlt évtizedekben elsősorban Kubinyi András kutatásai jóvoltából jóval többet tudunk Mátyás Magyarországáról, mint a 20. század elején Fraknói tudott, számos fontos kérdés azonban továbbra is feltáratlan. Hoensch a belpolitikában elsősorban az országgyűlésekre és az ott elfogadott törvényekre helyezte a hangsúlyt, mert erre a Décréta regni Hungáriáé Mátyás-kori kötete lehetőséget adott. A királyi birtokpolitika, az uralkodó és az egyes bárói családok közti viszony a középkorvégi magyar belpolitikában legalább olyan jelentőségű volt, mint egy békésebb országgyűlés, ezekről a kérdésekről azonban a szerző hiába keresett alapos feldolgozást, mint ahogy a nagy bárói családok (Garaiak, Szapolyaiak) története nélkül is nehéz a magyar belpolitikát megírni. Néhány apróbb hiba semmiképp sem rontja a könyv hitelét. Azt azonban meg kell jegyezni, hogy a tárnokmester és a kincstartó két különböző tisztség volt, nem tartoztak az udvari tisztségviselőkhöz, az Anjou-kor vége óta a tárnokmester már nem foglalkozott gazdasági feladatokkal (14.). 1409-ben nem egy korábbi adományt erősített meg Zsigmond, amikor Vajknak adta Hunyadot, mert az oklevélben szereplő nova donatio nem a megismételt adományt jelentette (23.). A horvátszalavón-dalmát bánság végleges egyesítése 1476-ban történt meg és nem egy évtizeddel korábban (85, 88.) Nem 1467-ben, a Svehlával való leszámoláskor ért véget a cseh zsoldosok felvidéki uralma, hanem már 1462-ben (89.). Hoensch könyve az eddig készült legjobb Mátyás-életrajz, megbízható adatai és széles látóköre miatt megkerülhetetlen olvasmánya lesz mindazoknak, akik a 15. század második felének Magyarországának politikájában el akarnak igazodni. Érdemes lenne megpróbálkozni magyarra fordításával és magyarországi kiadásával. Tringli István A JÁKI APOSTOLSZOBROK Szerkesztette Szentesi Edit és Újvári Péter. Balassi Kiadó Budapest, 1999. 578 o. „Ügy illik egy festőhöz, hogy ha rá van bízva, hogyan csináljon meg egy festményt, tudása szerint a legszebben készítse el. Hogy mi a szépség, azt viszont nem tudom. Mégis, nevezzük szépségnek azt, amit különböző korokban a többség szépnek tartott, és igyekezzünk ezt megvalósítani" - vetette papírra a 16. század elején egy hozzáértő, akit történetesen Albrecht Dürernek neveztek. Hogy a művészet alkotásai közül mi számít szépnek a saját korában, közülük mit tekint annak az utókor, s főként mi válik a művészettörténet által elismert, kiemelkedő értékké, egyike a művészek és művészettörténészek által legtöbbet firtatott, de megválaszolhatatlan kérdéseknek. Tény, hogy minden korszak művészetének vannak olyan emlékei, amelyek messze túllépve egyébként is jelentős