Századok – 2001
TÖRTÉNETI IRODALOM - Font Márta: Könyves Kálmán és kora (Ism.: Kiss Gergely) IV/1034
TÖRTÉNETI IRODALOM 1035 sokat, ill. azokat a munkákat, amelyek nem kifejezetten csak Könyves Kálmán életútjáról, személyéről szólnak, inkább a korszak problémáiba, a kortörténetbe engednek bepillantást. A „Könyves Kálmán és kora" c. kötet 11 önálló fejezetet tartalmaz, amelyek elrendezése nem kronologikus, hanem tematikus, adott esetben átívelik Kálmán király életének, uralkodásának egészét. Az Előszó lényegében a Kálmán személyét övező ellentmondások expozíciója, amelynek magyarázatát, feloldási lehetőségét a szerző az utolsó fejezetben (Milyen is volt valójában?) adja. A második fejezetben, Géza fia Kálmán király lesz, a trónra kerülés körülményeit, problémáit mutatja be a szerző. Ismeretes ugyanis, hogy Kálmán trónra jutásának mikéntjéről a rendelkezésre álló források (főleg a XIV századi krónikakompozíció, vagy ismertebb nevén Képes Krónika) szűkszavúan és ellentmondóan számolnak be. Kérdés ugyanis, hogy a Krónika többféle változatú előadása nyomán László unokaöccsei közül Kálmánt vagy Almost jelölte-e a trón betöltésére. Ε helyt a szerző részletesen bemutatja azokat a feltételeket és szokásokat, amelyek úgy Magyarországon, mint külföldön szerepet játszottak egy-egy közösség (törzs, nemzetség) vagy szélesebb értelemben egy ország (regnum) vezetőjének kiválasztásában (primogenitura, senioratus). Szemléletesen mutatja be Kálmán és Almos esetén a 11. századi, pontosabban a Szent István halála utáni Magyarország királyainak trónra léptét és uralkodásuk jogosságát bizonyító elvek (legitimitás és idoneitas) találkozását, s egymás elleni „küzdelmét". Ennek tárgyalása Kálmán és Álmos esetében nagyon is kontrasztos, hiszen testi alkalmatosság (idoneitas) és a koronázás által szerzett jogcím az uralkodásra (legitimitás) tekintetében a két szereplő éles ellentétben állt egymással. Természetes módon a hatalomra jutás, a trón betöltésének kérdése nem érthető meg a korszak (ebben az esetben 1038 - 1116 vagy 1131) egyik sajátságos , jelensége", a királyi hatalom megosztását jelképező ducatus problémájának vizsgálata nélkül. A szerző igen plasztikusan mutatja be, mennyire összenőtt ez az intézmény a 11. század történetével, mit is jelentett valójában, s milyen következményekkel, esetenként hátrányokkal járt, ill. végül miért, hogyan szüntette meg Könyves Kálmán ezt az intézményt. Ugyanebben a fejezetben a szerző részletesen tárgyalja Kálmán származását, neve kiválasztásának eredetét. Ehhez kapcsolódik szervesen a harmadik fejezet (Harcban az ország birtoklásáért), amely némiképp a királyi trón megszerzésének előzményeit, azaz az I. István halála utáni trónharcokat, zömében azonban Kálmán Álmossal szemben folytatott politikájának eseményeit, az egyeduralom biztosításának folyamatát tálja az olvasó elé. Nyilván nem ismeretlen eseményekről van itt szó, maga a megközelítés módja tarthat számot érdeklődésre, mivel a szerző e szembenállás köré csoportosítja a két fél külpolitikai szövetségkeresését is. Álmos esetében a Német-Római Birodalom császárával, míg Kálmán esetében a pápasággal való jó viszony felújítását említi meg a szerző. Magam csak annyit fűzhetek hozzá, ha lehet, hogy ugyanez figyelhető meg I. László esetében, akinek pusztán Salamonnal szemben volt „szüksége" a pápa támogatására, amikor azonban Salamon már nem volt számottevő ellenfél, László király megváltoztatta magatartását a reformpápasággal szemben. Mint arra a szerző itt is, ill. később is rámutat, Kálmán esete egy kicsit eltért ettől. A belpolitikai feszültségek mellett korábbi (egyházi) neveltetése sarkallhatta arra, hogy a reformpápaság által szorgalmazott célok megvalósításában (pl. cölibátus) ennek megfelelően járjon el. Az egyes fejezetek terjedelme alapján kitüntetett figyelmet szentelt a szerző Kálmán törvénykezésének, belpolitikai stabilitásra törekvő intézkedéseinek, s annak, hogy ezek során milyen minták állhattak előtte. Hűen fejezi ki ezt a fejezet címe is: A példakép: Szent István. Több tekintetben is megvalósulni látja e felfogást Kálmán esetében. Jellegzetes módon az első elem az uralomhoz való jog Kálmán-féle megítélése: a király, magát Szent Istvánhoz hasonlóan a koronázás által legitimált uralkodónak tekinti. Ennek során a szerző kitér arra, hogyan kapcsolódik a Szent Korona története Kálmán koronázásához, ill. arra is választ ad, hogyan igyekezett az udvari történetírás a legitim elvet a krónika szövegében érvényesíteni. A szentistváni példakép kibontásának nagyobb hányadát a törvénykezés bemutatása öleli fel. Igen plasztikusan mutat rá a szerző, hogy mennyire szükség volt még Kálmán korában is Szent István, de még I. László törvényeinek módosítására, az egyes kérdések további szabályozására. Nagyon találónak érzem azt a megállapítását, hogy Kálmán törvényalkotói munkássága igyekezett tovább haladni az István által megjelölt úton, ugyanakkor a saját korában már nehezen vagy nem alkalmazható törvényeket módosította, esetenként megváltoztatta, ill. olyan kérdésekben is igyekezett a törvényhozás szabályokat alkotni, ahol erre még a példakép előd korában nem mutatkozott szükség. Ebben a vonatkozásban nyilvánvalóan nem csak István kora szolgált tanulságokkal, hanem a halála utáni zavarosabb időszak, e korszak eseményei már László törvényeiben is tükröződtek, de Kálmán a maga részéről nem
