Századok – 2001
MŰHELY - Radó Bálint: VI. Jakab skót király politikaelmélete The Trew Law of Free Monarchies című írásában IV/983
1014 RADÓ BÁLINT megjelenő hűbériség valóban hűbérúr és hűbérese megállapodásán, szerződésén, egy nagyon jól kitapintható kölcsönösségi viszonyon alapult, amely a ius utendi et abutendi ókori — és jelentős mértékben modern — felfogásával ellentétben az egymásért való kölcsönös felelősségvállalás gondolatát helyezte előtérbe és ezzel a keresztény elveknek megfelelő középkori gyakorlattal minden ellentétes állítással szemben messzemenően hozzájárult éppen a modern alkotmányos szemlélet kialakulásához is. Akkor is így van ez, ha B. Tierney nagyon helytállóan mutatja ki, hogy ehhez hasonló berendezkedéssel például Japánban is találkozunk, de ott mégsem alakult ki alkotmányos gondolkodás. Valóban éppen Tierney az, aki az utóbbi megjelenésében a nyugati kereszténységnek is meghatározó szerepet tulajdonít.178 De térjünk vissza magához a hűbéri gondolathoz, amelyet Jakab király legalább annyira következetesen emleget, mint magát az uralkodó és alattvalói közötti „természetes", „születéstől fogva adott" viszonyt. A hűbériség, a hűbéri kapcsolatrendszer nem a születésből adódik, az a két fél önkéntes szerződésen alapul. Ebből a szempontból azt kell mondanunk, a reciprocitás eredeti értelmének megváltoztatásához hasonlóan a hűbéri kapcsolat eredeti jelentését is lényegbevágóan módosította VI. Jakab. Mégis, meg kell állapítanunk, egy bizonyos tekintetben Jakab király „szakszerűen" járt el mindazokon a helyeken, ahol munkájában önmagát mint az ország legfőbb hűbérurát („ouer-lord"), a népet, az alattvalókat pedig mint hűbéreseit („vassals") említette. A hűbériséget az államiság alapjává tevő Nagy Károlyra ment vissza az a felfogás illetve az a gyakorlat, hogy a hűbéri hűségfogadás, illetve az ettől egyházi szertartásként különböző hűségeskü lényegileg egyet jelentett az alattvalói hűségesküvel. Ebből a szempontból tehát Jakab a legnagyobb nyugalommal tehetett egyenlőségjelet „subiectus" és vazallus közé. Teljes joggal állíthatta, hogy Skóciában „a Király Dominus omnium bonorum és Dominus directus totius Dominij, minden alattvaló az ő hűbérese, akik tőle, mint hűbéruruktól kapták minden földjüket, aki a neki tett jó szolgálatoknak megfelelően megváltoztatja a birtokok státusát, új bíróságokat létesít, a régieket összevonja, a Parlament vagy bármely más alsóbb rendű bírói szék tanácsa és befolyása nélkül."179 A legvilágosabban megmutatkozik ezekben a sorokban a tradicionalitás és az újszerűség kettőssége. Jakab király politikaelméleti érvrendszerében egyfelől a divine right-gondolatot, másfelől a hűbéri érvelést a hagyományos „politológiai" vonal folytatásának nevezhetjük. Mindenképpen a modernitás megnyilvánulásaként kell értékelnünk azonban a fenti idézetben is kiválóan látható szuverenitás-koncepció megjelenését, még akkor is, ha kétségtelen, hogy a Jean Bodin nevéhez fűződő szuverenitás előképe az antikvitásban, a „princeps legibus solutus est" ulpianusi formulában gyökerezik. Mindenesetre egyértelmű, hogy Jakab számára döntő jelentőségű a hűbéri felfogás, amint azt a Parlamentről tett megállapításában is megtapasztalhatjuk: a Parlament „nem más, mint a király és hűbéresei főtörvényszéke".180 Teljesen megfelel ez a parlament iurisdictionális szerepéről vallott álláspontnak. Látnunk kell azonban azt is, hogy Jakab király való-178 B. Tierney: Religion, Law, and the Growth of Constitutional Thought 1150-1650. Cambridge, 1982; 8. 179 Abszolutizmus 1997; 18. 180 Uo. 18.
