Századok – 2001
MŰHELY - Radó Bálint: VI. Jakab skót király politikaelmélete The Trew Law of Free Monarchies című írásában IV/983
VI. JAKAB SKÓT KIRÁLY POLITIKAELMÉLETE 1007 veszedelmeket és mindent meg kell tennie — „akár saját személyének kockáztatásával" — annak érdekében, hogy ezeket a veszélyeket távol tartsa alattvalóitól.13 3 Jelen munkájával — ha nem is királyi személye kockáztatásával — éppenséggel „a lázadók szirén énekei" által előidézett végzetes romlással fenyegető veszedelmeket kívánta előre jelezni, ezáltal navigálva népét a Scyllák és Charybdisek között. Láthattuk azt is, hogy önmagával szemben lényegesen szigorúbb, mint alattvalóival. Most is erre találunk egy további kitűnő példát, amikor azt írja, hogy „Amint az atya haragjának és büntetésének, mellyel bármelyik helytelenül viselkedő gyermekét sújtja, atyai fenyítés esetén irgalommal kell párosulnia, ameddig csak remény van a javulásra; ugyanúgy kell a Királynak is eljárnia bármelyik hűbéresével kapcsolatban, aki ily mértékben vétkezik."13 4 A természeti törvény alapján előadott érvek összefoglalásaként az atya — és így a király — legfőbb örömének nevezi, ha gyermekei (azaz népe, alattvalói) biztonságáról, jólétéről, boldogulásáról gondoskodhat, tudva, hogy saját földi boldogulása és élete inkább bennük van, mintsem önmagában."13 5 A korábbiakban már bemutattuk, hogy milyen összefüggésben áll mindez egyfelől „a létezés nagy láncolatának" — egyáltalán nem kizárólagosan és szükségszerűen az abszolutista gondolatkörre korlátozódó — koncepciójával, másfelől pedig a greenleafi „rend-teoretikusok" felfogásával. A ius naturale-ről illetve a „naturalis" szó klasszikus középkori, a hűbéri gondolkodásban betöltött szerepéről előadottak fényében úgy véljük, joggal feltételezhetjük, hogy Jakab király fenti király-atya párhuzamai, valamint a „természetes" jelzővel ellátott szerkezetek többet árulnak el a szerző argumentációjának lényegéről, mintha csupán a példázatok felszínes, első olvasatra is közérthetőnek tűnő jelentését vizsgálnánk. Az örökletes monarchia eszméjével kiegészült középkori divine right elméletben kell megragadnunk a divine right kora újkori változatának lényegét. Tudjuk, hogy a választás és az öröklés elve századokon keresztül inkább egymás kiegészítői, mintsem kizárói voltak.136 Franciaországban és Angliában egyaránt a 13. század 70-es éveitől honosodott meg az a gyakorlat, hogy az uralkodók automatikusan elődjük, apjuk halálától, nem pedig saját koronázásuktól vagy felkenésüktől számították uralkodási éveiket. Ennek lényege az volt, hogy egészen egyszerűen és természetes módon (sic!), születésük révén váltak királyokká. „A-zokon a helyeken, ahol a választás eltűnt és az örökletes jogot megerősítették, a koronázás fokozatosan elvesztette konstitutív erejét."13 7 A késő középkor századaiban fokozatosan veszített jelentőségéből a koronázás, bár éppen Franciaországban a százéves háború viszontagságai bizonyos értelemben lassították ezt a folyamatot, gondoljunk csak Jeanne d'Arc ragaszkodására a Reimsben történő koronázáshoz. Mindazonáltal a késő középkorban már nem a koronázás, ritkán a választás, hanem a szinte minden esetben világosan meghatározott trónöröklési jog volt az, ami valakit törvényes királlyá tett."138 Sőt, Angliában már 1307-ből is-133 Uo. 13. 134 Uo. 13. 135 Uo. 13. 136 Guenée i.m. 1985; 67. 137 Uo. 68. 138 Uo. 68.
