Századok – 2000
TANULMÁNYOK - Pálosfalvi Tamás: Cilleiek és Tallóciak: küzdelem Szlavóniáért (1440-1448) 45
52 PÁLOSFALVI TAMÁS bizonnyal a törökök által szorongatott Nándorfehérvárra ment, amelyben a legifjabb Tallóci fivér, Jován szervezte a védelmet, míg Matkó Ulászló mellett maradt.33 Időközben azonban több olyan esemény is történt, amelyek végül tragikus szakadáshoz vezettek a magyar arisztokrácián belül. A gyermek László koronázása (1440. május 15.) után Ciliéi Ulrik sikertelenül próbálta megakadályozni Ulászló bevonulását Budára, mire Erzsébet a kíséretével együtt Pozsony felé vette az irányt. Jünius 20. körül Rozgonyi Simon egri püspök foglyul ejtette a Győrből menekülni próbáló Ciliéi Ulrikot, akinek személyében a királyné legelszántabb híve került Ulászló fogságába. Június végén Ulászló oltalomlevelében bízva megérkezett Budára Szécsi érsek és Garai László is, akik az Ulászló párti főurakkal együtt hűséget esküdtek a lengyel királynak. Turóci állításával ellentétben semmi nem utal arra, hogy Ulászló erőszakkal kényszerítette volna az érseket és a bánt a hűségeskü letételére.34 Az ellentétek Dlugosz szerint a koronázás kapcsán törtek felszínre: a budai gyűlés résztvevői azzal vádolták Garait, hogy maga is részes volt a korona elrablásában. „Bizonyos bárók" egyenesen a bán életére törtek volna, ha Ulászló nem lép közbe.35 Talán nem járunk messze az igazságtól, ha az akció mögött azt a Rozgonyi Simon püspököt sejtjük, aki ekkoriban páratlan energiával szinte egymaga szervezte a lengyel király magyarországi trónra juttatását, és később a legnagyobb falatokat próbálta kihasítani a hűtlennek nyilvánított bárók, köztük Garai László birtokaiból.36 Bárhogy történt is, a Rozgonyi, Hédervári és Újlaki őrizetére bízott Garai néhány nap múlva kiszabadult fogságából, és a ceremóniát végző Szécsi érsekkel együtt részt vett Ulászló fehérvári koronázásán. Ekkorra azonban délen már megindultak a harcok, amelyekbe hamarosan a Garai körül tömörülő bárók is bekapcsolódtak. Úgy tűnik, hogy a polgárháború új szakaszát3 7 Ciliéi Frigyes kezdte, már Ulászló koronázása előtt. Legalábbis erre utal Erzsébet királyné egy 1440. júl. 3,1 Pecsétjét ráfüggesztette mind az Ulászló megválasztását megerősítő 1440. jún. 29-i, mind a fehérvári koronázás alkalmából július 17-én kibocsátott oklevélre. Mályusz Elemér: A magyar rendi állam Hunyadi korában. Bp. 1958 (A továbbiakban Mályusz E.: Rendi állam) 31-32. 34 Turóci szerint addig nem engedték őket szabadon, amíg le nem tették a hűségesküt. Johannes (le Thuroez: Chronica Hungarorum. I. Textus. Edd. Elisabeth Galántai, Julius Kristó. Bp. 1985. (Bibliotheca scriptorum medii recentisque aevorum. Series nova. 7.) (A továbbiakban: Turóci) 237-238. Ulászló saját szavaiból inkább valamiféle politikai alkura következtethetünk: (Dénes érsek) „hiis diebus... ex nostra ас prelatorum et baronum nobiscum existencium invitacione et voluntate ad nos veniens, habitis tractatibus et conclusionibus cum bona et matúra deliberaeione secundum nostre serenitatis desiderium nobis et predictis prelatis et baronibus totaliter adhesit, cum eisdemque necnon tota communitate nunc hie regnum hoc représentante in nostram eleccionem factam et coronacionem fiendam consensit et de fldelitate nobis observanda instar aliorum fidelium nostrorum, juramento deposito, nostram certificavit serenitatem." DL 59262. A király jóhiszeműségét bizonyítja, hogy cserében utasította Lévai Lászlót: hagyjon fel az érsek és a káptalan javainak és népeinek háborgatásával. 35 Dlugoss 740. ,;í> Az is valószínű, hogy Rozgonyi nem bocsátotta meg Szécsinek, hogy az elfoglalta előle az esztergomi érsekséget. Bár közvetlen jele nincs, nem elképzelhetetlen, hogy Simon püspök Ulászló segítségével próbálta elfoglalni Szécsi helyét az érsekség élén. '" Maga Ulászló király értékelte úgy, hogy fehérvári koronázásával lezárult a királyné „pálfordulása" következtében előállt zűrzavar, s végre hozzáláthatott a meglazult belső rend helyreállításához. Hazai Okmánytár. Codex diplomaticus patrius Hung. IV Kiadják: Nagy Imre, Stummer Arnold, Ráth Károly és Véghely Dezső. Győrött 1867. (A továbbiakban: HO.) IV 331.
