Századok – 2000

MŰHELY - Hoffmann Tamás: Parasztházak - kőfalakkal (Európai vázlat az erdők fogyásáról) 951

• KÖZÉPKORI HÁZAKRÓL ÉS ERDŐKRŐL EURÓPÁBAN 969 A Massif Central egész területén csak Basse-Auvergne az egyetlen vidék, amelyről biztosan el lehet mondani, hogy a hegyeket erdők borították, miután másutt hiányoznak a középkori információk. Limousin környékén a Karoling-kori oklevelekből az derül ki, hogy már jelentős területeken kiirtották a fákat, ekkor már mindenütt szántanak és vetnek a parasztok. Arra vonatkozóan azonban hiányosak ismereteink, hogy milyen volt a flóra ott, ahol még fel sem törték a parlagot. A telepesek ideális életfeltételeket találtak. A Pireneusok előterében — a környékén szokásosnál alacsonyabb átlaghőmérséklet miatt — szépen fejlődtek a nyíresek is, a hegyvidék pedig (talán ugyanezért?) egyáltalában nem vonzotta a parasztokat. Végeredményben a természet háborítatlanul vészelte át a századokat. Poitou és Aunis arról nevezetes a 12. században, hogy itt hatalmas erdőket emlegetnek. Argencon a vadon neve, maradványa ma is körülhatárolható, persze csak töredéke az egykorinak: ez a Benőn melletti erdő. Saintonge mellett, a várostól nyugatra húzódott a Santonae sylva, mely egészen a tengerpartig ért. Emlékét már csak a helynevek őrzik, a fákat régen kivágták. A tájat az antikvitásban kezdték átalakítani. Az Angouléme melletti erdő (Angoumois) érintkezett a Braconne mellettivel (Braconne) és folytatódott a Petit Angoumois nevűvel, ezért a három rengeteg egyetlen nagy tájat tett ki. Még Périgord is (Pérgueux és Dordogne között) all. század előtt összefüggő ősvadon volt, ám később teljesen megváltozott a táj képe. Kitisztult Quercy fennsíkja is. Aquitania királyai (a Karoling-korban) még erdővidékek hűbérurai voltak. Később szőlőtőkéket telepítettek ide is, miután a parasztok kivágták a fákat, a földesurak pedig tetemes részt vállaltak az Északnyugat-európai piacokra irányuló borkereskedelemből. A kora-középkor után nem susogott többé a királyi erdő. Csonkok maradtak belőle. Pedig korábban a táj közepén Preindeigne (Coresta Panderemia) vadonja sötétlett, amely egészen Albige, másrészt Toulouse irányába terjedt. Letarolták ezt is. A középkorban már csak néhány folt maradt belőle. Megváltozott akkoriban Gascogne vegetációja is. Itt terült el valamikor Médoc erdeje, továbbá Bazadais vadonja, még Armagnac dombjait is sűrűn nőtték be a fák. Ezek a nevek ma bormárkákat jelentenek. Az Adur völgye garric volt (azaz tölgyek nőttek az erdőben), de Médoc vadonja az oklevelekben pinetum (tehát 'fenyves')- Saint-Sever környékén a 7. századi iratokban fenyvesekről van szó. A 10. századtól kezdve minden megváltozott. A parasztok lassanként letarolták a fákat, szőlőt telepítettek, a nemes borok jó hírnevét ők, és az apáturak teremtették meg. Voltak, akik csákánnyal a kézben verejtékeztek, és néhányan üzleteltek. A Garrone jobbpartján húzódó szelíd lankákon és a folyami terraszokon egyaránt megváltozott a vegetáció, de a neve, a terminium Bocona fönnmaradt az oklevelekben, hírt adva az utókornak azokról az állapotokról, mikor még erdő díszlett ezen a tájon. A fák lombjai árnyékolták Tursan, Astarac és Magnoac dombjait is. A 11-12. századi oklevelekben rekettyésekkel tagolt füves mezőkről és szántóföldekről írnak. Az erdő itt (Béarn) ekkor már visszahúzódott a hegyekbe. Noha Nyugat-Franciaország sosem volt olyan mértékben erdősült, mint Észak-Franciaország vagy Anglia, mégis elmondható az itt élő parasztokról, hogy ők tették a legtöbbet, ha már elérték a vegetáció teljes átalakulásának előre nem látszott célját.