Századok – 2000
MŰHELY - Hoffmann Tamás: Parasztházak - kőfalakkal (Európai vázlat az erdők fogyásáról) 951
• KÖZÉPKORI HÁZAKRÓL ÉS ERDŐKRŐL EURÓPÁBAN 957 már szoba. Hétköznap azonban a régi hálókamra. Két történelmi korszak lakáskultúrája váltogatja egymást 20 m2 -en.) A körfolyosós házak téglaépületek, fafödém választja el az emeleteket és rendszerint faoszlopok tartják a „gang" terhét. Bécs, München, Budapest, Prága, Lipcse, Drezda, Berlin városrendezési programjainak örökzöld tételei. Persze a Mediterráneumban emberemlékezet óta megelégedtek a kővel. A falakat kőből rakták. A divat terjedt. Eszak-Itáliában és Dél-Franciaországban a korai középkorban átépültek a városok, a középkorban pedig a tanyaépületek változtak meg. Mindenütt követ fejtettek és téglát égettek, hogy enyhítsenek a keserves fahiányon. A szilárd anyagok megváltoztatták a városképet és azt a fogalomtárt, amelyet a népi építészet hagyományaként tart számon a tudomány. Csakhogy a kő- és téglafal jóval régebbi Dél-Európában is, mintsem hogy ókori vagy a középkori változásokhoz lehetne kötni a vele kapcsolatos mesterségbeli tudás gyarapodását. A kör alaprajzú viskó, a trulli és a hengerre emlékeztető toronyház, a turri tulajdonképpen bronzkori építmények és a legrégebbről fennmaradt romok arról tanúskodnak (Itáliában, Szardíniában, Korzikán, Szicíliában, Dalmáciában stb.), hogy a kőépítkezés tapasztalatait a prehistorikum óta halmozták az egymást követő nemzedékek. A turri — az anatóliai Jericho és Catal Hüyük romjai után keletkezett — legrégibb emeletes építménye civilizációnknak. Másrészt viszont a mediterrán emberek később, de még a római idők előtt már adaptálták (valószínűleg Délnyugat-Ázsiából) a téglaégetés és falazás mesterfogásait. Ezeknek a technikáknak az alkalmazásával később sem hagytak fel. Sőt a kő- és téglafalak építésének technológiáját mindenütt elterjesztették a római provinciákban is - az Alpoktól északra. Az igényesebben megépített létesítmények bizonyítják, milyen tanulékonyak voltak a barbár mesteremberek. Középületek, vízvezetékek, hidak, templomok, kaszárnyák, majorok, villák, városi házak építkezéseinél gyakorta vizsgázott a Dél-európai mesterségbeli tudás, miáltal a barbár gyarmatokon is meghonosodott a vaskori antik civilizáció műszaki kultúrája, az istenhátamögötti tartományokban olyan házakat akartak építeni, mint Rómában, ott, ahol él a császár, maga az isten... Idővel mérséklődtek ugyan az igények, de a szilárd építőanyag felhasználásának tapasztalatai korántsem mentek veszendőbe még a „sötét középkor" évszázadaiban sem. Bár a boltozatok és a — Délnyugat-ázsiai eredetű — csegelyes szerkezetek építésének divatja Dél-Európára korlátozódott és később is inkább kelet, mintsem nyugat felé teijedt (miközben Délnyugat-Ázsiában ragaszkodtak hagyományaikhoz). Perzsiában vagy Irakban a kő-és földfalú parasztházak lakóhelyiségeinek födémét még ma is egymás mellett több kupolát kialakítva építik sokhelyütt. A statikailag jelentős technológia azonban a kisemberek építkezéseinél nem vált közkeletűvé sehol sem a kontinentális Európában. A találmány mégsem ment veszendőbe. Nyugat- és Közép-Európában sok bazilikát emeltek kupolával a korai középkorban. Ugyanakkor és később a középületek többségén csak szükségmegoldásokat (álboltozatokat stb.) alkalmaztak, ezekkel helyettesítették az architektúra Közel-keleti vívmányait. Végeredményben mindannyian innovatívnak bizonyultak. Fából is ácsoltak boltozatos födémet. Az Alpok völgyeiben (például Esslingen, Rothenburg, Regensfyyrg vagy Konstanz építkezésein) gerendákból képezték ki a kőfalú házakban a
