Századok – 2000
TANULMÁNYOK - Gebei Sándor: II. Rákóczi György szerepe a Rzeczpospolita felosztási kísérletében 801
836 GEBEI SÁNDOR nikájuk, sem megfelelő szakértelmük nincs. Az ostromlók tömege a svédeket nem ijesztette el, a svéd helyőrség alaposan felkészült a várvédelemre. „Szégyen kimondani" — vélekedik a korabeli lengyel politikus —, de a lengyelek 14 hétig táboroztak Varsó alatt minden eredmény nélkül.10 2 Daniel Zytkiewicz, egy királyi tisztségviselő politikai prognózisa a Rzeczpospolitának keserves 1656-os évet jósolt, mert ha a lengyelek győznének az 1656. évi kampány időszakban, akkor a svédek Poroszországba visszahúzódhatnak és egy év múlva kezdődik minden élőiről. Ellenkező esetben, ha a svédek kerekednének felül, a lengyeleket „világgá kergetnék, le a török birodalom határáig" (musieli uciekac w swiat az do tureckiego panstwa). Mindkét variáció az elkerülhetetlen hadakozást rója az országra, tehát meg kell találni Svédország sebezhető pontjait. Zytkiewicz helyesen állapította meg azt, hogy a svéd királyi titulus János Kázmér általi bitorlásának, mint háborús oknak az emlegetése puszta kifogás, az igazi ok a Balti-tenger fölötti kizárólagos hatalom megszerzése. Itt, ebben a térségben kell és lehet megsebezni a betolakodót, tehát a tengeri hatalmakat (Dánia, Hollandia) kellene mozgósítani Svédország ellen, valamint Oroszországot kelet felől. :103 Ez a cselekvési program többé-kevésbé meg is valósult, és ebben a főszerep mégis a német császárnak jutott. III. Ferdinánd császár a konfliktus első percétől kezdve igyekezett a hadakozó feleket összebékíteni. Mivel erőfeszítései csak len- i gyei-orosz relációban eredményeztek átmeneti sikert, az eldurvult lengyel-svéd viszonyt más eszközökkel kellett orvosolni. A lengyel probléma diplomáciai lezá- ' rásáért fáradozó Franz Lisolának, a császár svéd és brandenburgi rezidensének határozott állásfoglalása döntötte el a fegyveres beavatkozás körüli bizonytalankodást.104 János Kázmér és Frigyes Vilmos környezetében szerzett tapasztalatai , alapján ő sem látott egyéb kiutat, mint segélyhadak küldését Lengyelországba. . Lengyelországot az osztrák-lengyel katonai szerződéssel a háború folytatására alkalmassá kell tenni — győzködte Lisola a császár legbefolyásosabb tanácsnokát, Auersperg herceget —, nehogy a francia diplomácia a bécsi udvar hezitálása miatt a saját előnyére kamatoztassa a lengyelországi bonyodalmakat. Lisola javaslatának a komolyságát a svéd-brandenburgi seregek varsói győzelme (1656. július 28-30.) visszaigazolta és augusztus 7-én a Titkos Tanács meghozta a Lisola által sürgetett döntést: Ausztria kész a háborúba beavatkozni Lengyelország oldalán. 1656. december 1-ére államszerződéssé formálódott III. Ferdinánd császár és János Kázmér lengyel király akarata. A császár kötelezte magát arra, hogy a volt királyi alattvalókat, a brandenburgi választófejedelemt és a kozák hetmant lengyelellenes szövetségük felbontására és a megbékélésre ráveszi. Erősíti békeközvetítő tevékenységét Svédország és Oroszország uralkodójánál. Egy 4 ezer fős segélyhadat Ausztria a lengyel király parancsnoksága alá bocsát (quatuor milia peditum ex copiis suis exauctorabit, eaque sub signa polonica concedere permittet), amely Lengyelország és Poroszország területén bevethető, de a bran-102 Pisma polityczne z czasów panowania Jana Kazimierza Wazy t. I. 155. 103 Ua. 148. 104 HHuStArchív, Bécs, Polonica 68 I., cs. 35b., f. 54. ,84. ,154. - Franz Lisola császári követ jelentései III. Ferdinándnak 1656. szeptember 7-én, 15-én, 27-én.
