Századok – 2000

TÖRTÉNETI IRODALOM - Ormos Mária: Hitler; Krausz Tamás: Sztálin (Ism.: Rozsnyai Jenő) 733

733 TÖRTÉNETI IRODALOM mennyien rasszista bánásmódra panaszkodtak, függetlenül attól, hogy egy-két éve érkeztek, vagy már tíz éve éltek az országban. „Az érem harmadik oldala" történeteihez tartozik, hogy aznap, amikor a hírhedt „berlini fal" leomlott, kelet-berlini fiatalok egy csoportja husángokkal felfegyverkezve átrohant Nyugat-Berlinbe, ott szétvert egy kis török vendéglőt a következő kioktató szöveggel: „Mi eddig a tetves szegénységben éltünk míg ti itt jól éltetek. Most majd leckét adunk nektek!" Mindez a szabadság első napján! Chakravarti megjegyzi, a színes bőrűek eleve fenntartással viseltettek Németországban a nagy változások iránt, és mint íija, ebben igazuk is lett. 1991-ben és 1992-ben egész Európában megdöbbenést keltett, amikor egymás után több vendégmunkásokkal teli szállodát, házat gyújtottak fel a.,,szkinhedek", a volt nyugati és keleti Németországban egyaránt. A borzalmas rostocki gyújtogatásnak van azonban néhány olyan súlyos árnyoldala, amiről nálunk nem lehetett olvasnia hallani. Ott egy vietnámiak lakta szállodát gyújtottak fel, a rendőrség körülfogta az égő házat — de nem nyújtott segítséget, míg a tömeg tapsolt és éltette a gyújtogatókat. A helyszínre „fehér újságírók" érkeztek, hogy objektíven tájékoztassanak, és maguk is vizsgálatot kezdjenek, — ezeket azonban a tömeg részben bekergette a felgyújtott épületbe! Végül is a bennrekedtek csak úgy szabadulhattak (beleértve a „fehéreket" is), hogy a vietnámiak egy csoportja áttörte a kordont. A „dolognak" a parlamentben is volt folytatása, amikor Kohl miniszterelnökként megnyugtatóan kijelentette, hogy „szerencsére nem volt emberáldozat" — amire az egyik újságíró közbekiáltotta: „de ez nem az ön rendőrségének köszönhető!". Ezen a ponton Chakravarti idézi néhány felelős rendőrparancsnok idevágó szégyenletes kijelentését: Volt aki azt mondta, „őket nem azért fizetik, hogy a német lakossággal szembeforduljanak", mások a kis fizetésre és a nagy veszélyre hivatkoztak. Ám a szerző azt is felidézi, hogy más esetekben ugyanezért a kis fizetésért milyen energikusan léptek fel a színes bőrűek ellen — házkutatások ürügyén, amikor kifejezetten brutális kilengésekre is sor került. Vagyis — mint a könyv egyik alfejezetének címe is hangsűlyozza — ez a rasszizmus az államszervezetet is áthatja. Ennek egy másik jelensége, hogy a gyújtogató szkinhedekkel milyen „kesztyűs kézzel" bánnak, mert hiszen mégis „a mi fiaink". A sok ismeretlen és lényeges „epizód" felsorolása, nagyobb és hosszabb történeti trendek érzékeltetése mellett az sem érdektelen, hogy a 19. és 20. századi német történelem fordulóiról miként vélekedik egy calcuttai egyetemi tanár. Megfogalmazásai sokszor nagyon eltérőek a nálunk napjainkban megszokottakétól. Az esetek túlnyomó többségében ismeretei alaposak, értékelései mindenképpen elgondolkodtatóak. Persze, lehet találni néhány dátum esetében elírást, vagy harmadrendű szereplőknél névelírást, -de hiszen ez még európai szerzőnél is előfordul. Am kétségtelen, hogy a könyv új rálátást ad évszázadunk, s az annyira ünnepelt utolsó évtized történéseire. Ha Willy Brandt még élne, akkor az általa annyira hangsúlyozott Észak-Dél kihívás jegyében a szerzőt írásáért méltán lehetne Brandt „érdemrenddel" jutalmazni. A könyvnek különben van egy rövidke, félig optimista fejezete. Ez a német antifasiszta, antirasszista ellenállásról szól. Ennek többek között 1992 végén az adott lökést, hogy a gyújtogatások során egy török asszonyt két kisleányával halálra égettek. Akkor sokszázezer ember tüntetett az utcákon. Ám a szerző ehhez hozzáfűzi: ez is spontán mozgalom volt, a nagy pártok igazán nem mozdultak meg. így a folyamatok végét évekkel később is „nyitottnak" tekinti. Jemnitz János FEKETE FEHÉR SOROZAT Ormos Mária HITLER Krausz Tamás SZTÁLIN Pannonica Kiadó Bp. 1999. 324 о. Több mint fél évszázada, hogy véget ért a második világháború. Az emberiség eddig legnagyobb pusztítása után a történészeké lett a feladat, hogy kiírják magukból az eseményeket, ele-