Századok – 2000
TANULMÁNYOK - Pálosfalvi Tamás: Cilleiek és Tallóciak: küzdelem Szlavóniáért (1440-1448) 45
60 PÁLOSFALVI TAMÁS szavai szerint csak az esztendő végéig tartott volna, s erről a kíséretében lévő magyar országnagyok (köztük maga Matkó bán) is kezeskedtek, azt nyilván nem a török fenyegetése indokolta, hanem a Cilleieknek az a mozgolódása, amelyről a szombathelyi tárgyalások folyamán értesült a király. A Zágráb elleni támadás híre valószínűleg a Cilleiek követeivel egyszerre érkezett Ulászló táborába, de az sem lehetetlen, hogy maga Tallóci Matkó hozta magával. Mivel a két Ciliéi, apa és fia, 1441. március 12-én már Ciliiben állította ki a Frigyes királlyal kötött fegyverszünet meghosszabbításáról szóló oklevelet, valószínű, hogy nem személyesen támadták Zágrábot. Ugyanezt tanúsítja egyébként egy későbbi utalás is.87 Az ostromról ugyan semmi közelebbit nem tudunk, de minden valószínűség szerint a Szamobornál győztes sereg vagy annak egy része (Vitovec vezetésével) fordult Zágráb ellen, amelyet (bár erre semmi bizonyítékunk nincs) talán Tallóci Frankó védett. A támadásra az adhatott ürügyet, hogy Erzsébet királyné még az előző év végén a Cilleiekre ruházta a zágrábi püspökség feletti kegyúri jogát,8 8 s a grófok mint újdonsült kegyurak igyekeztek bejuttatni Benedek püspököt székvárosába. A szombathelyi béke hírére azonban felhagytak a hadműveletekkel, mert az év hátralévő részében nincs nyoma ellenségeskedéseknek. A nyugalom biztos jeleként Matkó bán ismét hosszabb időre otthagyta Szlavóniát, és királyával maradt.89 A Tallóciak kánoni szempontból kétségkívül kifogásolható „egyházpolitikája" a következő év elején végérvényesen alátámasztást nyert, bár ezért a család súlyos árat fizetett. Ulászló király még 1441 végén seregével a gazdaságilag létfontosságú észak-magyarországi bányavárosok visszafoglalására indult,9 0 hamarosan kénytelen volt azonban irányt változtatni és a szorongatott pozsonyi vár felmentésére sietni, dacára azoknak a híreknek, melyek a készülő nagy török támadásról érkeztek, elsősorban Raguzából.9 1 Az a tény, hogy sem Hunyadi János erdélyi vajda, sem a Tallóci fivérek nem vettek részt Pozsony ostromában,9 2 arra mutat, hogy Ulászló az északnyugaton veszélyessé váló helyzet ellenére sem gyengítette meg a déli védelmi vonalat. A király előrelátása meghozta a maga eredményét, hiszen, mint látni fogjuk, az 1442 tavaszán indított török offenzíva mindenütt hatékony ellenállásba ütközött. 87 Monumenta historica lib. reg. civitatis Zagrabiae metropolis regni Dalmatiae, Croatiae et Slavoniae. Collegit et sumptibus eiusdem civitatis edidit Joannes Bapt. Tkalcic Vol. I-XIV Zagrabiae 1889-1932. (A továbbiakban: Tkalcic: Monumenta). VI. 364. (1442. június 1.) Egy Antal nevű zágrábi polgár „nuperrime per quosdam exercituantes illustrissimorum principum et dominorum Friderici et Ulrici nati eius dei gracia Cilié... comitum... civitatem nostre habitacionis supradictam obsidentes et expugnantes crudeliter et subito interfectus est" 88 Fraknói: Oklevéltár 18-19. 89 1441. május 30: Buda (Teleki X. 97.); június 23: Buda (Teleki X. 99-101., az eredeti: DF 255716, ennek kancelláriai jegyzete: Reláció Mathkonis bani); július 6: Buda (DL 13635, kancelláriai jegyzete ugyanaz). 90 Mindenképpen erre a szándékára utal, hogy december 18-án már Korponán tartózkodott, s innen fordult vissza Pozsony felé. L. Sroka: Itinerárium 30. 91 Gelcich J. - Thallóczy L.: Diplomatarium relationum reipublicae Ragusanae cum regno Hungáriáé. Raguza és Magyarország összeköttetéseinek oklevéltára. Bp. 1887. 436-439. 92 A másik vajda, Újlaki Miklós viszont igen, nyilván a saját bandériuma élén, nem az erdélyi csapatokkal. Vb. Pálosfalvi Tamás: Some Remarks on the Political History of Transylvania in the Years 1440-1443. Mediaevalia Transilvanica. Tom. II, 1998. nr. 2. 198.
