Századok – 2000
TANULMÁNYOK - Boulet; Francois: A vesztes államok delegációi és a francia közvélemény a Párizs környéki békeszerződések tükrében (1919-1920) 503
510 FRANÇOIS BOULET és néhány engedmény kérését. Május 27-re készen állnak az ellenjavaslatok. Ezek a Chantiers állomásra érkező, 11 vagonból álló német vonaton lévő nyomdán kerülnek kinyomtatásra.23 A delegáció ezzel a tervvel három főbb ponton szeretne engedményeket elérni. Elsősorban a területi határozatokat illetően: Poroszország nyugati részén, a Danzig-i rendezés, Felső-Szilézia bányái, a Saar-vidék és a kolóniák kérdésében. Másodszor: a kártérítéseket illetően, ugyanis a területi határozatokkal kapcsolatosan ez nincs elég világosan kifejtve. És végül, de nem utolsó sorban: a Németország háborús felelősségéről szóló pont (231.§) és néhány személyiség — így II. Vilmos császár — háborús bűnökért való felelősségre vonása (227., 230.§) tekintetében, amelyek Németország számára elviselhetetlenek és megszégyenítőek. Egyedül egy semleges bíróság lenne alkalmas eféle ítéletek meghozatalára. Versaillesban már június elejétől szétfoszlik minden illúzió, amelyet az ellenjavaslathoz fűztek. Ezeket egyébként Berlinből diktálták, s tartalmukban igen ügyetlennek és rossznak bizonyulnak. Ennek ellenére a delegáció türelmetlenül várja a Szövetségesek feltehető engedményeit, ugyanakkor az aláírás megtagadásának következményeitől tartanak. Német és francia delegátusok még egy utolsó alkalommal asztalhoz ülnek, de ekkor már mindenki számára világos, hogy a tárgyalások nem Versaillesban, hanem másutt folynak. Végül is a Szövetségesek visszautasítják a „német jegyzéket", s ezt június 16-án 18 óra 30 perckor tudatják velük a Réservoirs szállóban. Ugyanakkor felszólítják a német kormányt, hogy öt napon belül hozza meg határozatát a szerződés aláírása vagy visszautasítása tekintetében. Június 16-án este a német delegáció nagy része — 74 tag a 194-ből, köztük Brockdorff-Rantzau gróf — elhagyja Versaillest és Noisy-le-Roi-ból különvonattal hazaindul. Június 18-án érkeznek meg Weimarba. A delegáció legnagyobb része, élükön Brockdorff-Rantzauval, megtagadja a szerződés aláírását. A gróf fél órán keresztül beszél, állítólag színtelen hangon, a Scheidemann kormány előtt. Megismétli, hogy a szerződés „elviselhetetlen", pénzügyi kikötései megvalósíthatatlanok, s elfogadása „ellenkezne a becsülettel". A kormánytagok azonban kevés többséggel ugyan (nyolc mellette, hat ellene), de elfogadják ezt az álláspontot, és másnap az egész kormány lemond. Ráadásul a szövetségesek nem hajlandók tovább engedni, és jűnius 22-én elutasítják az utolsó német kérelmet is. Ekkor a vezérkarral szemben álló Ebért elnök és Erzberger — Brockdorff ellenlábasa — válaszol. Befolyásos összeköttetései révén Erzbergernek sikerül elérnie, hogy a Nemzetgyűlés június 23-i határozatában engedélyezze a versaillesi szerződés aláírását. A Versaillesban maradt németek e hír hallatára letargiába esnek, lemondanak az autós kirándulásokról és a lehető legkevésbé mutatkoznak. Az elfáradt és megkeseredett Brockdorff-Rantzau június 20-án benyújtja lemondását. A hírszerző szolgálat, június 20-án kelt levelében, így összegzi lemondásának okait: Brockdorff-Rantzau gróf „(...) teljes mértékben ellenezte a szerződés aláírását, de a weimari konferencia világosan bebizonyította számára, hogy Németország, belső helyzetéből adódóan, nem kockáztathat meg egy visszautasí-23 ADY, 1F20, Különféle hivatalos jelentések. Archives communales, Versailles, D3 988, Excelsior, 1919. május 28.