Századok – 2000

KRÓNIKA - Szinai Miklós (1918-1999) (Gáspár Ferenc-Szűcs László) 497

KRÓNIKA SZINAI MIKLÓS (1918-1999) 1999. augusztus 9-én — alig egy héttel 81. születésnapja után — elhunyt Dr. Szinai Miklós történész, c. egyetemi docens, a történelemtudomány doktora, nyugdíjas főlevéltáros, a hazai és külföldi szakmai világ kedvelt és szeretett Miklósa. Szinai Miklós 1918-ban született Nyíregyházán szegény zsidó családban. A jó eszű, érdeklődő fiút a helybeli evangélikus gimnáziumba íratták be és ott is tett érettségi vizsgát. Miután továbbtanulásra nem volt lehetősége, a fővárosba költözött és magántisztviselőként kezdett dolgozni az akkori Mechanikai szövőgyárban. Alig egy esztendő múlva tbc-ben megbetegedett, amely kór szinte egész életén végigkísérte. Gyógyulása után az akkori őt is sújtó törvények következtében mint segédmunkás, kifutófiú, könyvügynök, stb. kereste meg a szűkös életlehetőséget biztosító kenyerét. Igazságkereső természete az alapvető emberi jogokat semmibevevő erők mind fokozatosabb felülkerekedése idején azokhoz vonzotta, akikben hozzá hasonlóan élt a tiltakozás, ezért is csatlakozott a baloldali mozgalmakhoz. Az 1930-as évek második felétől aktív résztvevője lett a terézvárosi szociáldemokrata szervezetnek — egyidejűleg kerületi ifjúsági titkár volt — majd tovább lépett balra, vállalva az illegalitást, az üldöztetést. Ez utóbbi hamar utol is érte. 1942 elején be kellett vonulnia munkaszolgálatra, ahonnan ugyanazon év júliusában több társával együtt a Vezérkari Főnökség Különbírósága elé állították a magyar függetlenségi mozgalomban való részvételért. A VKF Különbírósága Szinai Miklóst 14 havi börtönre ítélte, büntetésének egy részét a váci fegyházban, majd Jászberényben fegyencszázadban töltötte le, végül csak húsz hónapi fogság után, 1944 februárjában szabadult. Nem sokáig örülhetett a szabadságnak, mert újra bevonultatták munkaszolgálatra és a határon túlra vitték. A magyar hadsereg visszavonulásakor több sikertelen kísérlet után 1944 vége felé sikerült megszöknie és rövid ideig tartó bujkálás után Debrecenbe „szabad földre" érkezett. Szinte természetes, hogy útja a kommunista pártba vezetett, ahol előbb a debreceni, majd a budapesti pártapparátusban kapott helyet. A börtönben, a fegyenc- majd munkaszolgálatos században eltöltött idő hatásaként betegsége kiújult, több mint két évnyi hazai és külföldi gyógykezelés után tudott csak újra munkába állni. A Rajkper időszakában elkerült a pártapparátusból, előbb egy rövid ideig a Magyar Rádiónál, majd az akkori Filmgyárban dolgozott. Ezekben az években éledt fel benne a régi vágya, hogy történészi pályára lépjen. E cél érdekében — már nem teljesen fiatalon — 1953-ban beiratkozott az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karára, ahol 1958-ban diplomát szerzett. Tanulmányi ideje alatt, 1957. október elsejétől a Magyar Országos Levéltárba helyezték, a II., az Újkori Osztályon a belügyminisztériumi iratanyag referense lett és tizenhét évig az is maradt. Hogy levéltári feladatainak minél jobban meg tudjon felelni, magas színvonalú kétéves levéltári szaktanfolyamot is elvégzett. Referensi ideje alatt mintegy 3000 csomónyi iratanyagot ren-