Századok – 2000

TÖRTÉNETI IRODALOM - Socialisme; cultures; histoire: itinéraires et représentation. Mélanges offerts á Miklós Molnár. (Ism.: Niederhauser Emil) 491

486 TÖRTÉNETI IRODALOM 493 szokásos, egy nemzeti kisebbséget több kisebbségre osztanak fel, hogy azok aztán külön-külön már ne legyenek jelentősek (magyarok, székelyek, csángók). A másik módszer új nemzetiségek kitalálása (macedónok, vagy a muszlimok Jugoszláviában). A zsidókat és a cigányokat általában kihagyják a kisebbségek sorából. De alulról, a társadalom részéről is vannak bizonytalanságok, az anyanyelv kérdésében. A sziléziaiak ma se lengyeleknek, se németnek nem tartják magukat, hanem „idevalósiaknak". Ha felülről igyekeznek csökkenteni a kisebbségek számát, maguk a kisebbségek viszont növelik. Egy számadat sem fogadható el kritika nélkül. Egy függelékben az egyes kisebbségekre vonatkozó számadatokat közli négyes felosztásban: a nem hihető alacsony, a hivatalos és félhivatalos, a legmagasabb hihető és a legmagasabb, de már nem hihető számokat sorolja fel. Nagy László Molnár Miklós egyik könyvének címét kölcsönözve egy vereség győzelme címen Pest és Buda megmagyarosodását mutatja be 1849-től a kiegyezésig, kissé azon is túl. Ez készülő Budapest-történetének egyik fejezete, a két (három) város gyors fejlődését hangsúlyozza. Garamvölgyi Judit a Párizsban 1900-ban létrehozott munkásvédelmi szervezet magyarországi hatását, mint a Nyugathoz való hidat tárgyalja. Egyúttal a reformbarát, de nem radikális polgárság mintájaként. Szterényi József volt a magyarországi egylet létrehozója, ez 1918-ig rendszeresen működött, 30 kiadványa látott napvilágot, saját folyóirata is volt, a Munkásügyi Szemle. A nyugattal való összehasonlítás mindig az elmaradottságot mutatta, de ezzel ösztönözte is a javítást. Nem kétséges persze, hogy az egész nemzetközi szervezet a felső osztályok önvédelmét szolgálta. Viszont Magyarországon létrehozta a szociálpolitikai nyilvánosságot. Lubor Jílek azt elemzi, hogyan látta az 1848 utáni Svájcot három közép-európai, Coudenhove-Kalergi, Masaryk és Adolf Fischhof, az egykori negyvennyolcas. Coudenhove az 1930-as években a svájci példa követését sürgette, Masaryk 1900 táján fokozatos reformokkal akart eljutni a Monarchián belüli egyenjogúsághoz, de 1914 után már megreformálhatatlannak találta, ezért fordult ismét a svájci példához. Az új csehszlovák állam nem adott helyet a kisebbségeknek az alkotmányban, de jogokat biztosított számukra. A különbségek Svájccal szemben hangsúlyosabbak. Svájc inkább mint kisállam a minta, meg a kisebbségeknek adott garanciákkal. Fischhof az 1860-as években a svájci decentralizációt tartotta követendő példának, a koronatartományokat a kantonokkal vetette össze. Vissza szeretne térni az 1849-es kremsieri megoldáshoz, a curiatvotummal a kisebbségnek vétójogot adna. Coudenhove végül is a svájci nacionalizmus exportját tartotta kívánatosnak, Masaryknál a svájci példa a helyi önkormányzatban kerül elő, Fischhof a nyelvi vitákat a lehető legalacsonyabb közigazgatási szintre kívánta levinni. Ő látta a legjobban, mi vehető át kisebbségi vonatkozásban Svájcból. A semlegesség tényét egyik elemző sem vette figyelembe. Antoine A. Mares Benest, mint a frankofilia mintaképét mutatja be, kezdő angolszász rokonszenvei után 1905-1908 közti franciaországi tartózkodása tette véglegessé francia-barátságát. 1908-ban doktori disszertációját még arról írta, hogy a cseheknek csak ártalmas volna a teljes önállóság, a világháború alatt már Ausztria-Magyarország lerombolása mellett érvelt. Francia orientációja ideológiai és politikai volt, a két háború közt már államközi, de 1938-ban csalódott a franciákban, mintegy elvált Franciaországtól. Litván György az 1918-as magyar demokraták és a győztesek viszonyának a bemutatása során hangsúlyozza, hogy az októbristák a nyugati támogatástól függtek volna, de azok nem akartak velük szóbaállni, egyedül Franchet d' Esperey vette őket komolyan, de ezért meg is rótták. A franciák, Pichon külügyminiszter és Clemenceau miniszterelnök végig különösen ellenségesek voltak. A magyarok meghívását 1919 májusában a béketárgyalásokra Pichon elszabotálta. Moritz Csáky Közép-Európa fogalma kapcsán a történelem és a kulturális emlékezet kapcsolatát idézi meg. Pándi Lajos nyomán ő is hajlandó Köztes-Európáról beszélni, utal arra, hogy ez inkább egy Kokoschka-festmény sokszínűségére emlékeztető térség, mint Modiglianira, ahol a színek pontosan elválnak. A kulturális síkon a térség pluralitása maradt meg mindmáig. Ez lehet endogén, két és többnyelvűség, cseregyerekek, vegyes házasságok formájában. De lehet exogén, külső hatás alatt is. Ilyen a kezdetektől a német birodalom felől jövő német befolyás, a 16. századtól a spanyol, az autoritás tiszteletével, de még a bécsi Moderne-re is volt hatása. A 17. század második felétől ezt váltotta fel a francia hatás, ez szélesebb körökre is kihatott pl. a számos kölcsönszó révén. Ez persze összeurópai, mint az olasz hatás is, pl. Graz városépítészetében, vagy a nápolyi opera révén. De oszmán hatás is volt, pl. a katonazenében. Különösen a három nagyváros, Bécs, Budapest és Prága mutatja ezt világosan. Az etnogenezisben az akkulturációnak lényeges szerepe volt, Csáky Kosztolányit idézi, aki magát szlávnak tartotta. Az identitászavar persze nemcsak ebben a térségben mutatkozik meg. A „nemzeti látószög" messzemenően nem magyaráz meg mindent, a politikai és gazdasági tényezők mellett igen fontosak a kulturálisak. A belső bizonytalanság tette lehetővé a totalitárius ideológiák eluralkodását.