Századok – 2000
TÖRTÉNETI IRODALOM - Saját kezébe; ott ahol… Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc Hadtörténelmi Levéltárban őrzött katonai irataiból (Ism.: Urbán Aladár) 480
480 TÖRTÉNETI IRODALOM 480 után, amikor a lázadás már felségsértéssé vált. Poeltenberg az első kérdésre azt válaszolta, hogy ezt a kormánybiztosok rábeszélése miatt tette, valamint azért, mert tartott tőle, hogy a Jellasiccsal történt összecsapás után nincs helye az osztrák hadseregben. A második kérdésre azzal érvelt, hogy sem neki, sem a hadseregnek nem volt szándéka elszakadni Ausztriától. Poeltenberg védekezése nem volt — nem lehetett — meggyőző a hadbíró számára. A tábornok börtönből írott, fennmaradt levelei azonban reménykedést, optimizmust sugároznak. Bízott az osztrák foglyokkal való — köszönőlevéllel igazolt — emberséges bánásmódjának méltánylásában, apjának Bach belügyminiszternél, illetve Bécsben tartózkodó feleségének — a három gyerek kíséretében — a császárnál benyújtott kegyelmi kérvényében. (A foglyok nem tudtak — említi meg a szerző — arról, hogy Haynau teljhatalmat kapott.) De optimisták voltak a többiek is, mert abban bíztak, hogy a magát még védelmező Komárom, amelyet csak nagy áldozatok árán lehetne bevenni, ha kapitulál, úgy általános amnesztiát fog kieszközölni. Klapka október 2-án feladta a várat, de amnesztiát csak a védőknek tudott biztosítani. (Volt egyébként olyan reménység is, hogy majd az uralkodó fog megkegyelmezni az elítélteknek.) A hadbíróság szeptember 27-én terjesztette fel az ítéleteket Haynauhoz, aki az ácsi táborban jóváhagyta azokat, köztük Poeltenbergét, akit bitófára ítéltek. (Két ítéletet "kegyelemből" főbelövésre változtatott.) Haynau meghagyása úgy szólt, hogy az ítélet kihirdetése után 24 órával azt végre kell hajtani. Ismeretes, hogy erre október 6-án reggel került sor. Hermann Róbert az epilógusban utal rá, hogy Poeltenberg személye és szereplése meglehetősen homályban maradt, jóllehet a kortársak többnyire jó véleménnyel voltak róla. Az életrajzi adatok hiányos volta sem késztetett a vele való foglalkozásra. A Görgey alárendeltségében végzett szolgálata, illetve részvétele a Görgey által vezetett hadműveletekben, lehetővé tette Poeltenberg 1849. évi szereplésének bemutatását. A munka ennyiben több is mint Poeltenberg életútjának rajza, hiszen Görgey hadvezéri dilemmáit (pl. a Bécs vagy Buda elleni hadműveletek kérdését) is megismerjük. Anélkül, hogy ennek a hézagpótló kötetnek a jelentőségét ezzel lebecsülnénk, Hermann Róbertnek ezt a munkáját nyugodtan tekinthetjük a Görgey-kutatás melléktermékének. A munka a Magyar Hadi Történetírást Támogató Alapítvány kiadásában jelent meg, annak első kiadványa. A kötet végén megtaláljuk Perjés Gézának, mint az Alapítvány kuratóriuma elnökének ajánlását és felhívását. Az abban kifejtett szép programot a recenzens csak azért nem ismerheti, mert — információi szerint — forráshiány miatt az Alapítvány egyelőre tervezett kiadványi munkáját nem tudja folytatni. Urbán Aladár SAJÁT KEZÉBE, OTT AHOL ... Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc Hadtörténelmi Levéltárában őrzött katonai irataiból. Szerk. Farkas Gyöngyi Petit Real Könyvkiadó Bp. 1998. 271 о. А 150. évforduló egyik első kiadványa ez a kötet, amelynek anyaga döntő többségében a Hadtörténelmi Levéltár úgynevezett 1848/49-es gyűjteményének állományából került publikálásra. Ez a kronológiai rendben tárolt gyűjtemény elsősorban olyan katonai iratokból áll, amelyeket az első világháború után, mint Magyarországot illetőket eredeti tisztázatok, fogalmazványok vagy korabeli másolatok formájában kapott vissza a magyar fél, illetve a magyar vonatkozásokban is fontosnak vélt iratokról a Kriegsarchivban az 1920-as években kézzel vagy géppel írott és hitelesített másolatokat készítettek. Természetesen ez eredetiben hazakerült iratok között nemcsak magyar nyelvű tisztázatok vagy fogalmazványok voltak, de szép számmal akadtak német szövegek is. Ez utóbbiak magyarázata az, hogy az 1848/49-es honvédségnek a cs. kir. seregben nevelkedett törzstisztjei és tábornokai parancsaikat vagy jelentéseiket általában németül írták, mivel szakmai ismereteiket ezen a nyelven sajátították el, s így nem fenyegetett az a veszély, hogy a szöveg félreérthető. A kötet természetesen nem csak a magyar fél iratait tartalmazza, hanem a szemben álló erők fontosabb dokumentumait Jellasicstól és Puchnertől Windisch-Grätzen át Haynauig és Rüdigerig. Az ellenség iratai az egész anyagnak mintegy hatodát teszik, míg a fordítások száma eléri a dokumentumok közel egy harmadát. A különbözet azt jelzi, hogy a magyar hadügyminisztérium, az országos főhadparancsnokság, vagy egyes tábornokoktól származó iratok között a közlésre szánt anyagban milyen arányban voltak német — vagyis lefordítandó — dokumentumok. Az iratanyag
