Századok – 2000
KÖZLEMÉNYEK - Tusor Péter: Az 1639. évi nagyszombati püspökkari konferencia (A magyar klérus és a római kúria kapcsolatainak válsága és reformja) 431
458 TUSOR PÉTER lönösen a franciaországi események miatt, a gallikán tendenciák továbbgyürűzésétől tartva irtóztak — nem egészen alaptalanul — az 1639-es konferenciához hasonló egyházi gyűlésektől. A magyar püspökök külön figyelmet fordítottak arra, hogy a nuncius — minden próbálkozása dacára — ne tudja befolyásolni a történteket, s hogy az ügy a császári udvar és diplomácia csatornáin kerüljön a Szentszék elé, ahol Mattéi olykor jócskán túlzó jelentéseinek is köszönhetően a magyar egyház problémái ezúttal nem akadtak el a kúriai bürokrácia labirintusában, hanem végre a legfelső szinten is kellő figyelmet kaptak.139 A magyar főpapok tisztában voltak azzal, hogy pusztán egy újabb uralkodói levél vagy a Szentszékhez intézett kérelem csekély eredménnyel járt volna. A püspökkari konferencia összehívásával ugyan közvetlen eredményeket is el tudtak érni, ám a történtek jelentősége mindezeken messze túlmutat. Egyrészt azt bizonyítja az utókor számára, hogy a magyar egyház vezetése: — a közvetlen utód Lósy Imre, a majdani prímás Lippay György, Jakusith György veszprémi püspök és a teljes püspöki kar — Pázmány halála után is képes volt a hazai katolikus megújulás szükségleteit felismerni s azokra a körülményekhez képest érdemi megoldást találni, még a Szentszékkel való kapcsolattartás számos nehézséggel járó területén is. Az egyre terebélyesedő kúriai bürokrácia ellenében is hathatós érdekérvényesítést szolgáló állandó és egységes képviseletet hoztak létre; amennyieben úgy látták, hogy a római központ csak terhet jelent, ott hol az egyházjogi előírások segítségével, hol azok megkerülésével igyekeztek könnyíteni a helyzetükön, amikor pedig előnyöket véltek felismerni, akkor a lehetőségek maximális kihasználására törekedtek. Nem mondhatjuk azt, hogy a pápai politika mindezen elvárásokkal ne lett volna tisztában. A bécsi nuncius a magyar püspökök mozgalmának leszerelésére tett lépéseivel párhuzamosan, 1639. december 7-én terjedelmes emlékiratban fogalmazta meg a magyarországi katolicizmus Szentszék általi megsegítésének szükségességét és ennek módozatait, ezzel is jelentős mértékben hozzájárulva a részengedmények megadásához.14 0 Róma tehát felismerte az igényeket, amelyekre azonban történelmének ebben a szakaszában még egy rendkívül erőteljes fellépés nyomán is átmeneti választ tudott csupán adni.14 1 Ennek okai szerteágazóak, s mindenekelőtt VIII. Orbán pontifikátusának jellemvonásaiban találhatók meg, amelyek közül politikai téren az Itáliára való koncentrálás, vallási viszonylatban pedig a a katolikus reform lelassulása, kánonjogi merevség, a nemzet/ál-Szék tekintélyét sértő dolgot vigyenek végbe. Mattéi jelentése az államtitkárságnak, Bécs, 1642. nov. 8. BAV Barb. Lat., vol. 7024, fol. 129r. 139 Az információk ellenkező irányba történő áramlásának nehezítésével Róma is megpróbálkozott, Favilla ágenssel kapcsolatban tudniillik azt nehezményezték, hogy leveleiben eltúlozza a nehézségeket. Lósy ezzel szemben az ágens szavahihetőségét hangoztatta. Levele Barberinihez, Nagyszombat, 1639. nov. 12. BAV Barb. Lat., vol. 6894, fol. 22r-23v . 140 Mattéi az államtitkárság felkérésére készítette el memorandumát, amelynek feldolgozását már egy újabb írás keretében látom célravezetőnek. Lelőhelye: BAV Barb. Lat., vol. 7038, fol. 78r-83v . - A nuncius egyébként kezdeti ódzkodása után a későbbiekben is szimpatizált a magyar egyházi vezetéssel. Lásd jelentését Barberinihez, Bécs, 1642. márc. 1. BAV Barb Lat, vol. 7023, fol. 62r (ciffre). 141 Róma korabeli politikai felfogását példázza Lósy török elleni fellépést sürgető 1639. nov. 12-ei levele által kiváltott elutasító reakció. Lásd Barberini jegyzékét Matteihez, Róma, 1639. dec. 24. BAV Barb. Lat., vol. 7079, fol. 84" (ciffre).
