Századok – 2000
KÖZLEMÉNYEK - Erdélyi Gabriella: Vita a helytartóságról. (Néhány szempont I. Ferdinánd és a magyar politikai elit kapcsolatának vizsgálatához) 341
366 ERDÉLYI GABRIELLA Ferdinánd a következő országgyűlésig való hatállyal átmenetileg Újlaky Ferenc győri püspököt bízta meg a kormány vezetésével, mígnem a sokáig halogatott országgyűlésen a rendeket személyes uralkodása, illetve fia, Miksa jövetelének ígéretével lecsillapítva 1550 áprilisában végül ismét helytartót nevezett ki az ügyeket eddig is vivő Újlaky személyében.9 6 Mindezek fényében még nagyobb biztonsággal tekinthetjük Thurzó és Szalaházy átmeneti kinevezését is az uralkodó időhúzó, nyílt szembefordulást kerülő taktikájának, amelyet feltehetően Prágában is az váltott ki és tett szükségessé, hogy tanácsosai felvetették a nádorválasztás ügyét. V. Összegzés Próbáljuk meg végezetül összefoglalni, hogy mi is történhetett valójában 1531 nyarán Prágában. Először is nem kétséges, hogy Ferdinánd eredeti szándéka az volt, hogy minél előbb — az 1527-28-ban kialakított, de 1530 után felbomlott kormányzati forma folytatásaként — helytartót és mellé a királyi tanács tagjai közül néhány tanácsost nevezzen ki. A helytartóságra az adott körülmények között csak Thurzó lehetett a jelöltje, akit a kormányzati munka mielőbbi hatékonysága érdekében Prágából már a ráruházott felelősséggel akart hazabocsátani. Az udvarba a magyar ügyek megtárgyalására érkezett Thurzó és Szalaházy azonban ragaszkodott ahhoz, hogy ebben a fontos kérdésben ne szülessen döntés az országgyűlés megkerülésével, amely által kimondva vagy kimondatlanul felvetették a nádorválasztás ügyét. Ferdinánd ekkor a saját bevallása szerint apai nagyapjától, Miksa császártól ellesett és gyakorta használt „megosztási stratégiához" folyamodott: külön-külön folytatta az ellene egységesen fellépő felekkel a tárgyalást, hogy azok válaszaikat ne tudják egymással egyeztetni, s ne tudjanak saját szavaira hivatkozni.97 Ráadásul a nem is saját, hanem a közvetítők szájából elhangzott ígéretek végül — mint láttuk — semmire nem kötelezték a királyt. A Thurzónak tett ajánlattal pedig Ferdinándnak végképp sikerült egymással szembefordítania a két tanácsost. Bár Thurzó ebbe a csapdába belesétált (lásd a kancellárt ért alaptalan vádjait), most is szívós tárgyalópartnernek bizonyult. Ugyan a rendi kiváltságok érvényesítésétől valóban sikerült a helytartóság megcsillogtatásával eltéríteni (lásd sántító közjogi érvelését), de azok pótlására minél szélesebb helytartói hatáskört próbált magának kialkudni. Ferdinánd azonban a jelek szerint nem volt hajlandó a katonai hatáskör terén engedményekre. Ennek nemcsak a Thurzóval való ellentmondásos kapcsolata — akitől ugyan nem remélhetett teljes engedelmességet, de mégis őt kellett helytartójává megtennie — volt az oka, hanem az is, hogy a számára kulcsfontosságú hadügyekben általában véve s a jövőben sem volt hajlandó kompromisszumra a magyar politikusokkal, akik azonban nem mondtak le könnyen régi jogaikról.98 Ferdinánd ezért inkább úgy gondolta Prágában, hogy kivárja azt az alkalmat, amikor Thurzó majd elfogadja az ő feltételeit. Addig pedig a kancellárral és a többi itt kinevezett (név szerint pontosan egyelőre 96 Uo. LXXII-LXXIV 97Gerhard Rill: Fürst und Hof in Österreich von den habsburgischen Teilungsverträgen bis zur Schlacht von Mohács (1521/22-1526). Bd. 1: Außenpolitik und Diplomatie. Wien-Köln-Weimar, 1993. /Forschungen zur Europäischen und Vergleichenden Rechtsgeschichte 7./ 223-224. 98 Pálffy G.: i. m. 173-199.
