Századok – 2000

TÖRTÉNETI IRODALOM - Bónis György: Szentszéki regeszták. Iratok az egyházi bíráskodás történetéhez a középkori Magyarországon (Ism.: C. Tóth Norbert) 260

260 TÖRTÉNETI IRODALOM 260 szolgálatba állítása nem volt szokatlan jelenség Európában, hasonló tendencia zajlott le máshol is. A püspökök azonban sosem feledték el az egyház érdekeit: Mátyás halála után nagy részük szembe fordult a király végakaratával és nem támogatták Corvin János megválasztását. Három tanulmány is az állam működésének egyik legfontosabb területét, a hasereget vizsgálja. A mozgósítás és logisztika problémái Mátyás alatt címűben a szerző megállapítja, hogy 1471 után e területen is változás figyelhető meg. A telekkatonaság helyébe a zsoldosok és a mágnások, a főpapok, az előkelő nemesek bandériumai, a városi csapatok léptek. A városok háborús terhei Corvin Mátyás alatt az előbbi kérdéshez kapcsolódik: mi volt a városok szerepe a hadsereg-ellátásban? Magyarország déli végvárai a középkor végén Rajki Miklós és Jovanovics Miklós várleltáraiból kiindulva elemzi a végvárak felszereltségét, építészeti kialakítását. A háború persze ritkán öncél, célja a hatalom kiterjesztése. Corvin Mátyás bécsi kormányzata a meghódított osztrák tartomány magyar uralmával foglalkozik. Mátyás egy 1487. február 24-én kiállított oklevélben nevezte magát először Ausztria hercegének. Legalább négyszer tartott a tartomány rendjei számára országgyűlést. Ugyanúgy viselkedett az osztrák rendekkel, mint a magyarokkal: érdekeiket nem sértette, de minden alkalmat megragadott arra, hogy azokat a jogokat, amelyeket a szokás számára megengedett, kihasználjon. Az osztrák kancellária és pénzügyigazgatás látszólag önálló maradt, valójában azonban a magyarral közös igazgatás alá került. Bécs azonban nem játszott alárendelt szerepet. A város bevétele után a király több időt töltött Bécsben mint Budán. A mátyási közös kormányzat a Habsburgok államszövetségének előfutára volt. Királyság, rendek, kormányok a középkorvégi Magyarországon arra a kérdésre keres választ, hol húzódtak a király és rendjei hatalmának határai. A köznemesek a királyi tanácsban először 1298-ban jelentek meg, utána csak száz évvel később bukkantak fel. Szerepük jelentéktelen volt, ráadásul tanácsbéli szereplésükre általában csak sikkor volt szükség, ha a királyi hatalom épp a mélyponton volt. A pénzügyek intézése egészen Mátyás koráig a király feladat volt. 1474-ben szóltak bele először a rendek e kérdéskörbe. Az adó behajtását nem a kincstartó embereire bízták, hanem a megyei választott nemesekre, ráadásul a sóügy felügyelete is két választott nemes feladata lett. A rendi adminisztráció megteremtése ekkor azonban nem sikerült. Tringli István Bónis György SZENTSZÉKI REGESZTÁK Iratok az egyházi bíráskodás történetéhez a középkori Magyarországon. A szerző hátrahagyott kéziratát gondozta és szerkesztette Balogh Elemér Püski, Budapest, 1997. 664. o. 1997-ben, közel 13 évvel Bónis György halála után megjelent Balogh Elemér gondozásában és szerkesztésében az elhunyt posztumusz műve, a Szentszéki regeszták. A Bónis György által ötven éven keresztül készített „cédulák" elsődlegesen a megírandó monográfiához: az egyházi bíróságok középkori történetéhez készültek. Öt évtizednyi munka után belátta, hogy egyrészt az anyag nagysága, másrészt betegsége, és hozzátehetjük az előtanulmányok nem léte miatt, ő már nem tudja megírni a tervezett művet. Ezért, hogy összegyűjtött cédulái kárba ne vesszenek, elhatározta regeszta formában való közzétételüket, azokat időrendezetten legépeltette, sorsa azonban a 4377 darabos cédulagyűjtemény további rendezését már nem engedte meg neki. A gyűjtemény révén páratlan forrásanyag tárul elénk a középkori szentszéki bíráskodásról, amely különösen azért értékes, mert Bónis az Országos Levéltárban található Diplomatikai Levéltár 108 190 eredetije közül 108 000-ig kicédulázta az okleveleket. A másik nem elhanyagolható előnye, hogy az általa elérhető forráskiadványokon kívül több más levéltár anyagát is feldolgozta és a kiadott forrásokban szűkös — jobbára csak családi oklevéltárakban kiadott — későközépkori történetre rengeteg eddig kiadatlan oklevelet használt fel. A gyűjtés jellegéből adódóan az egyszer már az eredeti alapján kicédulázott okleveleket nem vetette össze a később nyomtatásban megjelentekkel és nem közölte kiadási helyüket, illetve a kiadott forrásanyagnak mellőzte a levéltári jelzetét. Természetesen a cédulaanyag magán viselte, hogy egyes darabjai több évtizednyi eltéréssel készültek és így minőségi és terjedelmi különbségek is voltak köztük. Erre legjobb példa a váradi regestrum adatai, amelyeket csak címszavakban cédulázott ki a szerző. Ugyanakkor a kiadott anyag átnézé-