Századok – 2000
KÖZLEMÉNYEK - Rácz György: A magyarországi káptalanok és monostorok magisztrátus joga a 13-14. században 147
EGYHÁZI MAGISZTRÁTUS-JOG A 13-14. SZÁZADBAN 151 nának hasonlóan évi fél fertőt, a szántói Szent Kozma és Dámján kápolnának évi négy pondust. Az említett kápolnák papjai ezt mind a magisztrális részhez tartozó tizedek, mind pedig a fönti kápolnák oltárainak jövedelmei után tartoznak fizetni (tarn pro decimis parti magistrali pertinentibus, quam etiam pro redditibus altarum earundem capellarum), de csak ennyit és nem több censust. A rajki Szent Erzsébet egyházat, Hermanus fia, Pál Zala melletti Szent Kozma és Dámján egyházát igen nagy szegénységük miatt a magisztrális jog alól teljesen felmenti (a iure penitus absolvimus magistrali), а keszthelyi Szent Márton és Szent Lőrinc, az egerszegi Szent Mária Magdolna és a bocföldei Szent Margit kápolnák oltárai jövedelmének magisztrális részét teljes egészében átengedi a mindenkor oda helyezett papoknak, viszont a tizedekből a magisztrális részt az egyház magiszterei számára sértetlenül fenn kell tartani.17 A magistratus tehát két fél: bizonyos vidéki kápolnák papjai és a székesegyházi kanonokok között létrejött anyagi vonatkozású egyházi jogviszony volt, és azt jelentette, hogy az ezt birtokló egyháznak (konkrétan: káptalan) a magisztrátusi-joga alá tartozó másik egyház (konkrétan: vidéki kápolna) jövedelméből bizonyos rész (valamennyi jövedelemfajta nagyobbik része) járt. Hogy mekkora, az a jelek szerint szokás és megegyezés kérdése volt. Egyrészt a teljes tized negyedének fele vagy háromnegyede, másrészt az oblációjövedelmek1 8 egy része (proventus altarium capellarum ... partem magistralem contingentes). A magisztrális részt a kápolna papja fizette a magiszterének, akit a püspök nevezett ki kanonokjai közül és akinek a jelek szerint semmit sem kell tenni mindezért. A jogviszonynak fokozatai voltak. A magisztereknek a legkedvezőbb és a joguk alá tartozó egyháznak legkedvezőtlenebb volt, ha pleno iure tartoztak a magiszterekhez. Ebben az esetben ugyanis a falusi kápolnának mind a tizedjövedelme (valójában a tized egynegyede, mert a többi a püspöké), mind az oltárok jövedelmének (proventus, redditus) jelentős része nem maradt helyben, hanem a magisztereké lett. Ebben az állapotban volt 1247-ig az oklevélben említett valamennyi zala megyei kápolna. Eme teljes magisztrális jog alól a magiszterek felmentéssel, átadással lazíthattak, azaz a nekik járó jövedelmekből többet engedhettek át a kápolna papjának. A felmentés, azaz jövedelemmegosztás esetünkben úgy történt, hogy vagy mindkét jövedelemformát a kápolna papja kapta, amiért cserébe évi megállapított összegű adót fizetett, azaz censualis lett (a végedi, nyirádi és szántói kápolnák tartoztak ide 1247-től), vagy pedig az oltár jövedelmeit meghagyták a kápolnának illetve a kápolna papjának, a tizedrészt pedig teljes egészében elvitték, azaz a magisztrális joghoz tartozó tizedeket sértetlenül fenntartották maguknak (a keszthelyi, egerszegi és bocföldei kápolnák tartoztak ebbe a kategóriába). Végül a káptalan oklevele a teljes felmentésre is ad példát, ugyanis a rajki Szent Erzsébet és Hermanus 17 DF 262 491 (Vas Megyei Levéltár 1033, Vasvár-szombathelyi káptalan hiteleshelyi levéltára). Kiadásai: HO. VI. 46-47; Zalaegerszeg, Dokumentumok 59-60 (magyar fordítással), az előbbi helyes olvasatától több helyen eltér. Legutóbbi kiadása: Rácz György: Egerszeg első említése 1247-ből. In: Zalaegerszeg évszázadai. Tanulmányok Zalaegerszeg történetéből. Szerk. Kapiller Imre. Zalaegerszeg, 1997. 90. ahol a kilencedik sorban a helyes dimidium helyett dimisium olvasható. Kivonata: Vasvári regeszták 11. sz. 18 Az oblációkról, vagyis az oltároknak felajánlott ajándékokról legújabban Solymosi, Mortuárium 556-562.
