Századok – 2000

KÖZLEMÉNYEK - Vitári Zsolt: A testi felkészítés szerepe és fejlődése a Hitlerjugendben; 1933-1939 1377

TESTI FELKÉSZÍTÉS A HITLERJUGENDBGEN 1933-1939 1417 ges életmódra nevelés leple alatt ügyesen meg lehetett értetni mindenkivel, hiszen azzal, hogy a fiatalok egészségesek nem elsősorban maguknak, hanem nemzetük­nek tartoztak, hiszen a nemzet jövője az egészséges egyedeken múlott. így szü­lettek meg olyan jelszavak, mint „A tested a nemzeté" vagy „Kötelességed, hogy egészséges légy".14 4 A terhelést orvosilag ellenőrizték, igyekeztek a gyermek korát és testi képességeit figyelembe venni.14 5 Ez első látásra nagyon humánus és gon­doskodó elképzelésnek tűnik, valójában azonban csak az motiválta ezt a figyel­mességet, hogy hogyan lehet optimális módon a legnagyobb teljesítményt kisaj­tolni a fiatalokból. Rájöttek ugyanis, hogy a túlzott követelmények hosszú távon komoly teljesítménycsökkenéssel járnak, s éppen ezt igyekeztek elkerülni. így sor került a menetelések hosszának kor szerinti megállapítására, a sebesség megsza­bására, de gondot fordítottak az időjárási viszonyok figyelembevételére, s a hideg éjszakákon nem javasoltak programot.146 Menetelést teljesítmények elvárása fiúknál: 4 Kor (év) menettáv egy napos túra esetén (km) átlagtáv tübb napos túra esetén (km) esomag tömege(kg) 10 8-10 11 10 -12 15 10-12 -13 18 12-15 14 20 15 15 22 18 5 16 25 20 5 17 25 20 7 18 30 25 10 A sebesség nem léphette át az 5 km/h-t, gyorsított menetelés esetén a 8-at, de ezt csak 4 km hosszan volt szabad megkövetelni.14 8 A követelmények tehát elég magasak voltak, főleg az idősebbeknél, de fel kellett készíteni őket erre, hiszen a hadseregben is hosszú menetelések vártak rájuk. A menetelés nyilvánvalóan sok ifjú kedvét vette el a HJ-tól, de a többi program — főleg a lövészet — kompenzálták a túrázások nagy terheit. A sport-I tevékenységhez rendszeres orvosi ellenőrzések társultak. 144 Klönne, 27. 145 „...a teljesítmények csak olyan nagyok lehetnek, hogy az így bekövetkezett fáradtságot a követ­kező éjszakai pihenés kiegyenlítse. Csak iskola- és munkamentes napok előtt szabad nagyobb teljesít­ményeket követelni." - Richtlinien fur die Gesundheitsföhrung, Schirach, Die Hitler-Jugend, 202. 146 Több napos meneteléseket csak akkor tettek, ha a szállás biztosítva volt. A 10-11 éves fiúk nem szállhattak meg sátortáborokban, csak ifjúsági szállókban, 12-14 éveseknél már engedélyezték a sátras szállásokat is. A 10-11 éveseknél az éjszakai őrség sem volt előírva, a 12-14 éveseknél lehetett éjszakai őröket állítani, de az időtartam maximum egy óra volt. A terepgyakorlatok nem tarthattak tovább 3 óránál, kivételes esetekben legfeljebb 5 óra hosszat. Az éjszakai csendes pihenőt kötelező volt betartani, a vezetők kötelesek voltak ügyelni arra, hogy a fiúk legalább 8-9 órát alud­janak. A különböző szolgálatok és foglalkozások nem tarthattak tovább két óránál, illetve esténként 19 óránál. A dohányzás 18 év alatt minden szinten tilos volt, 18 év felett csak lokálokban magánem­berként; szolgálatban, illetve egyenruhában szigorúan tilos volt. - Rüdiger, 200. 147 Richtlinien für die Gesundheitsföhrung, Schirach, Die Hitler-Jugend, 202-204. 148 A követelményeken később módosítottak: 10-11 éves fiúk részére 10 km, 4 km/h sebességgel, 2,5 kg csomaggal; 12-14 évesek 15 km, 4,5 km/h, 5 kg csomaggal; Rüdiger, 199.

Next

/
Oldalképek
Tartalom