Századok – 2000
KÖZLEMÉNYEK - Vitári Zsolt: A testi felkészítés szerepe és fejlődése a Hitlerjugendben; 1933-1939 1377
1410 VITÁRI ZSOLT bizonyítani álláspontjukat, hogy amikor a képzés éppen átcsapott volna háborús felkészítésbe, leváltották Stellrechtet a Testi Felkészítés Hivatalának éléről. Ok mindössze arról feledkeznek meg, hogy erre csak 1939-ben került sor, vagyis Stellrecht több éves működése során akadály nélkül valósíthatta meg militarista elképzeléseit. Az elvégezett kiképzés és a vizsgákon számon kért tudás ezt egyértelműen bizonyítja.119 Stellrecht elképzeléseinek gyakorlati érvényesülése Az általános hadkötelezettség bevezetése után, és a Hitlerjugendről szóló törvény kihirdetésével a testi felkészítés újabb lendületet vett. Stellrecht könyvének megjelenése és a berlini olimpiai játékok is jelzés értékűek voltak a folyamat felgyorsítására. 1936 végétől kezdve a Wehrmacht is mindinkább bekapcsolódott a kiképzési programba, a HJ és a Wehrmacht között szövevényes kapcsolatrendszer alakult ki, amelyből mindkét alakulat profitálhatott. A HJ a hadsereg segítségével bővíthette technikai lehetőségeit, amelyek a jó színvonalú kiképzést segítették elő, a Wehrmacht pedig első osztályú katonákhoz juthatott a Hitlerjugend előkészítő tevékenysége segítségével. Fontos szerepet játszottak az együttműködésben a Wehrmacht összekötőtisztjei, akik a csapatrészük telephelyének közelében működő HJ-egységekkel vették fel a kapcsolatot.120 Az együttműködés kezdetén főleg arra törekedtek, hogy a fiatalok egészséges, katonás nézeteket szerezzenek, valamint, hogy részletesen megismerjék a Wehrmacht feladatait és munkáját. A HJ-vezetők tisztában voltak azzal, hogy a Wehrmacht milyen követelményeket támaszt — mind testi, mind szellemi értelemben — a katonáival szemben, így a fiatalok testi felkészítését az elkövetkezendő katonai szolgálatra ennek megfelelően alakították ki, mint ahogy ezt a Stellrecht féle kiképzési terv is bizonyítja. Az összekötő tisztek feladata volt továbbá, hogy az együttműködés alakulásáról feletteseiket tájékoztassák. Ok dolgozták ki az együttműködés részleteit, valamint felvették a kapcsolatot a megfelelő HJ-egységekkel.121 Blomberg 1936. január 1-i rendeletében pedig kötelezővé tette 119 Stellrecht 1935-től a Testi Iskolázás Hivatala élén állt, majd a hivatalt 1937-től két részre osztották. A Testi Felkészítés Hivatala a továbbiakban a védfelkészítésért volt felelős, ennek irányítása maradt az ő kezében. A másik hivatal a Testgyakorlás Hivatala nevet kapta, élére Ernst Schlünder került. 1939-ben Stellrecht valóban kivált, de a két hivatal amúgy is egy irányítás alá került, bár formálisan mindkettő fennmaradt. így ekkortól a testi felkészítés egyedüli főfelelőse Ernst Schlünder maradt. 120 д Wehrmacht legfelsőbb parancsnokságának központi összekötő tisztje a birodalmi iijúságvezetőségnél a potsdami hadiiskola tanfolyam vezetője, Erwin Rommel lett. Rommel így Schirach stábjába is beletartozott. - Buddrus, Band I., 134. 121 Az együttműködés a Wehrmacht és HJ egységei között általában a következőképpen alakult: - Kaszárnyák és egyéb katonai létesítmények megtekintése. - HJ-egységek bevonása a mindennapi szolgálatba (gyakorlatok, lövészet stb.), hogy a HJ-tagok bepillantást nyerjenek a katonák egyéni kiképzésébe. - Részvétel a csapatrészek terepkiképzésén mint néző. Különösen alkalmas erre a gyalogság és a tüzérség összecsapása, fegyverek használata, az utászok hídépítése, a motorizált csapatok terepgyakorlata, a híradósok bevetése és tevékenysége stb. - Rövid előadások, amelyek a világháborús élményeket közel hozzák a fiatalokhoz. - A HJ bevonása a katonai ünnepségeken és sportrendezvényeken.