Századok – 2000
KÖZLEMÉNYEK - Szovák Kornél: Szent László alakja a korai elbeszélő forrásokban (A László-legenda és a Képes Krónika 139. fejezete forrásproblémái) 117
SZENT LÁSZLÓ ALAKJA A KORAI ELBESZÉLŐ FORRÁSOKBAN 129 írhatta művét, de egy megjegyzése („nostris quoque temporibus")5 1 szerint bizonnyal résztvevője volt az 1192-es szentté avatási ünnepségeknek.5 2 Legendánk legfontosabb forrása a krónika valamelyik korai változata volt, melynek szövegét többé-kevésbé a 14. századi krónikakompozíció tartotta fenn, vélhetőleg a Kálmán kori krónika Gerics József által megállapított III. István kori átfogalmazásában. Ennek ábrázolása szerint László király az erények teljességével volt ékes („vestitum consummatione virtutum"),53 hitében keresztény {„fide catholicum"), kegyességben kiváló („pietate precipuum"), adakozásban bőkezű {„largitate munificum") és az emberbaráti szeretetben jeles („caritate conspicuum"). Az erénykatalógust a krónika leírásában hat bibliai idézetből álló dicséret követi Sirák fiának a középkorban egyébiránt meglehetősen népszerű könyvéből. Az első három idézet a Szentírásban Simon főpapot jellemezte, aki felépítette a templomot, a választott népet megvédte a pusztulástól s a várost az ellenségtől. A hátramaradó idézetek eredeti szövegösszefüggésükben Dávid királyra, a középkori királyok biblikus előképére vonatkoztak, aki ragyogó volt, mint a tiszta háj, bátran játszadozott az oroszlánokkal és medvékkel, megölte az óriást és elűzte népe ellenségét.54 Lászlóról megtudjuk továbbá, hogy a királyi koronát ugyan Herrschaft Borils. Bulgarian Historical Review 3 (1975) No 2. 91-97, különösen 96. Az „optima in principe donandi mensura immensitas" közhelyszámba menő arenga-típus bevezetése Róbert fehérvári prépost kancellárságához köthető 1208-tól (Szentpétery - Borsa, Regesta 234, 235, 237, 240 sz.), akitől Tamás alkancellár is átvette Róbert okleveleinek az átírása során (Szentpétery - Borsa, Regesta 240, 242, 304 [a 234. sz. átírása!], 306, 307. sz.); ennek változata a Szentpétery - Borsa, Regesta 324 sz.: „Immensa regum dapsilitas licet nullis dandi limitibus cohartari debeat ..." Ehhez hasonlatos arengák: Bartal de Beleháza, G.: Commentariorum ad históriám status jurisque publici Hungáriáé aevi medii libri XV Posonii 1847, II, 110. Az arenga-típus értékeléséhez ld. Kurcz, A.: Arenga und Narratio ungarischer Urkunden des 13. Jahrhunderts. Mitteilungen des Instituts für österreichische Geschichtsforschung 70 (1962) 323-354, különösen 336. 51 Ennek értékelésére vö. Gerics J.: Krónikáink és a Szent László-legenda szövegkapcsolatai 127. 52 A ma ismert szövegváltozatok terminus post quemjeként biztosnak látszik az 1204. esztendő, ami azonban csak a kisebb legenda szövegében olvasható, Scriptores rerum Hungaricarum II, 526, vö. Gerics J.: Krónikáink és a Szent László-legenda szövegkapcsolatai 126-127. Az évszám problematikus voltára vö. Guoth K.: Eszmény és valóság Arpádkori királylegendáinkban. (Erdélyi Tudományos Füzetek 187.) Kolozsvár 1944, 42. 98. jz. Guoth úgy vélte, hogy a legenda szövegének mindenképpen 1217 előtt kellett megfogalmazódnia ma ismert formájában, mert célzata az, hogy a keresztes hadjáratra buzdítsa II. Andrást, vö. uo. 43-44. Csóka J. L.: A latin nyelvű történeti irodalom kialakulása Magyarországon a XI-XIV században. (Irodalomtörténeti Könyvtár 20.) Budapest 1967, 259, a legenda keletkezését mindenképpen 1205 utánra, II. András uralkodásának első évtizedére teszi, mivel a szöveg sorszámmal említi I. András királyt („rex Bela primus, primi Andree regis clarissimi germanus extitit," Scriptores rerum Hungaricarum II, 515). A ma ismert nagy legenda tehát az ősszöveghez képest biztosan tartalmaz interpolációkat. 53 A szöveg magyarázói, úgy látszik, az eddigiekben nem vették észre, hogy a kifejezés bibliai reminiszcencia: László tudniillik oly módon volt az erények teljességével felruházva, mint a bibliai Sirák fia könyvében a választott nép hivatalos képviselője, az oltárhoz lépő Simon főpap, aki az áldozathoz a dicsőség és a szentség ruháját öltötte magára, hogy az erények teljességébe öltözzék („vestiri eum consummatione virtutis"). VÖ. Eccli. 50, 11. 54 „Omnes enim noverant ipsum esse vestitum consumatione virtutum, fide catholicum, pietate precipuum, largitate munificum, caritate conspicuum. Emicuit quippe quasi Stella matutina in medio nebule, fugans tedia tenebrarum et quasi luna plena lucet in diebus suis, velut etiam sol refulgens, sic effulsit in populo suo; quasi adeps separatus a carne. Et cum leonibus et ursibus (sic) lusit, quasi cum agnis ovium. Numquid non occidit gygantem et abstulit obprobrium ex Israel. Convertit enim
