Századok – 2000

TÖRTÉNETI IRODALOM - "Magyarország legkedvesebb embere" Göndöcs Benedek munkássága (Válogatott dokumentumok) (Ism.: Gergely Jenő) 1295

1296 TÖRTÉNETI IRODALOM 1296 Miután a lelkészkedő papság előmenetele nagyban függött az illetékes kegyúrtól, Göndöcs esetében a Wenckheimektől, természetes volt, hogy 1863-ban már ő Kígyós plébánosa, 1868-ban pedig ordinariusa pusztaszeri apátnak nevezte ki. 1873-ban választották meg a kegyúr ajánlatára Gyula város plébánosának, amely plébánia ugyancsak a Wenckheimeké volt. Ettől kezdve haláláig, 21 éven át Göndöcs gyulai apátplébánosként működött. Mint ilyen stallumát (jövedelmét) és titulusát tekintve tehát az egyházi „középosztályba" tartozott. Bőkezű mecenatúrája, gazdag irodalmi munkássága, gazdasági és politikai sikerei, kétségtelen Békés megyei népszerűsége dacára előmenetele itt megrekedt. Azt a tényt, hogy a püspöke sem tiszteletbeli, sem rendes kanonoknak nem nevezte ki, a helybéliek a vele szembeni bizalmatlanság megnyilvánulásának tekintették. (Az, hogy nem emelkedhetett a prelátusok közé, nem tekinthető neki szóló mellőzésnek, hiszen a korabeli egyházban nem az ilyen életutak vezettek a püspöki székbe.) Gyula városa Göndöcs plébánosi működése idején, a 19. század utolsó harmadában alapvetően mezőgazdasággal foglalkozó település volt, az agrár lakosság adta a társadalom gerincét. Nemzetiségileg többsége magyar, kisebbsége szlovák, de laktak itt németek, románok és zsidók is. A két jelentős nemzet vallása a többségi katolikus s a kisebbségi evangélikus volt. A katolikus apátplébános példás felekezeti békét valósított meg, számos helyi és regionális kezdeményezésben, szervezetben együttműködtek a katolikus, evangélikus és református egyháziak. (Ami akkor ugyancsak nem volt természetes.) A Göndöcshöz hasonló színvonalú műveltséggel rendelkező (nem végzett egyetemet, nem volt doktorátusa, nem járta be fél Európát stb.) papok, akik egyébként híveik ambiciózus nevelésén, erkölcsi és gyakorlati („szakmai") művelésén fáradoztak, inkább a kegyes irodalom művelésében, imakönyvek, vagy tanulságos „népiratkák" közlésében jeleskedtek. Göndöcs Benedek azonban jó gazdaként felismerte, hogy a paraszti lakosság termelési szokásainak korszerűsítése igen fontos megélhetésüknek előmozdítása szempontjából. Innen adódott a méhészkedés, a selyemhernyó-tenyésztés, a gazdászati eszközök és módszerek népszerűsítése. Ezt a plébános autodidaktaként művelte, hiszen nem volt ilyen irányú szakképesítése, de önmagát képezve jutott országos hírnévre e téren. Göndöcs másik fontos működési területe volt a régészet. A helyi régészeti és közművelődési egyesület megszervezőjeként és vezetőjeként a nemzeti múlt tárgyi emlékeinek feltárását és megőrzését, bemutatását szorgalmazta. Ezek közül talán a legnevezetesebb a pusztaszeri ásatások kezdeményezése és támogatása. (Hiszen ez a szeri apátnak eleve szívügye lehetett.) Régészeti és történészi érdeklődésének felkeltésében bizonyára szerepe volt Ipolyi Arnoldnak is, aki bár csak igen rövid ideig - 1886. februártól ugyanezen év december 2-án történt elhunytáig nagyváradi püspökként Göndöcs ordináriusa volt. Gazdag életművéből még egy mozzanatot emelnénk ki, amely megint csak jellemzőnek mondható a korabeli magyar egyházra, illetve az azon belüli problémákra. A Gyulán osztatlan tekintélynek örvendő apátplébánost hívei rávették, hogy induljon az 1881. évi országgyűlési képviselőválasztásokon. Nem csatlakozott sem a Szabadelvű Párthoz, sem a Függetlenségi Párthoz, hanem pártonkívüliként lépett fel. 1881. június 19-én, Gyulán elmondott rövid programbeszédének summája a következő volt: „Tisztelt Választók! Egész életemnek az volt a célja: tenni, áldozni a közjóért annyit, amennyi tehetségemből kitelt." (104. o.) A választási győzelem után a képviselőházban is ebben a szellemben szólalt fel minden alkalommal. Tárgyai leginkább gazdaságpolitikaiak voltak, s gyakran hozta elő kedvelt témáját: a méhészetet. Korabeli lapvélemény szerint: „Nem cikornyázta, nem sallangozta fel beszédét, elmondta azt, amit tapasztalt, észlelt. Beszédét jóízű magyar humorral fűszerezve, még azt is kijelentette, midőn a méhészetről beszélt, hogy ő a magyar Kánaánból való és szeretné a magyarok életét megédesíteni." (115. o.) A T. Ház a kövérkés, joviális vidéki pap humorát méltányolta, gyakran megtapsolták, honorálva, hogy megnevettette őket. Javaslatait azonban rendre leszavazták, nem egyszer előfordult, hogy az általa beadott indítványra csak saját maga szavazott. Bár az egyházpolitikai küzdelmek dandárját még megélte (hiszen 1894-ben, elhunytakor jutottak azok a csúcspontra), de ekkor már távol volt az országos politikától: 1884-ben még egyszer megválasztották, de a következő választásokon már kibukott a parlamentből. Az 1880-as évek elején, sem a kormánypárt, sem az ellenzék nem tartotta aktuálisnak az egyházpolitikai kérdések feszegetését. „Alulról jövő" kezdeményezésre — kérvények ezreinek beadása hatására — mégis csak téma lett a képviselőházban az egyházpolitika. Ebből a vitából Göndöcs sem vonhatta ki magát. Már csak azért sem, mert ekkor főpásztora, Schlauch Lőrinc nagyváradi püspök (1887-1902), aki 1893-tól bíboros volt, a magyarországi „Kulturkampf' vezéregyéniségének számított. 1883 folyamán a képviselőházban a vegyes házasságból születő gyermekek vallása, illetve a katolikus autonómia körül bontakozott ki vita. Göndöcs szerint az 1868:53.tc. azon rendelkezése,