Századok – 2000
TANULMÁNYOK - Takács Tibor: A főispáni kar társadalmi összetételének alakulása a két világháború közötti Magyarországon 1029
A FŐISPÁNI KAR A HORTHY-KORSZAKBAN 1073 ispáni kar felekezeti megoszlása nem felelt meg az országos vallási arányoknak. (1939-ben viszonylag sok, 5 főispán vallása ismeretlen, az ismertek felekezeti megoszlása azonban az országos megoszláshoz hasonló.) A római katolikusok általában alulreprezentáltak voltak, míg a reformátusok és evangélikusok számaránya mindvégig felülmúlta az országosét. 10. táblázat: a főispáni kar felekezeti megoszlása 1924 1925 1926 1927 1928 1929 1930 1931 1932 1933 1934 1935 1936 1937 1938 1939 római katolikus 15 16 16 18 18 16 17 15 14 13 13 14 14 17 16 20 református 8 6 7 6 6 7 7 8 8 10 10 9 10 9 11 8 evangélikus 2 2 2 3 3 3 3 2 2 2 2 2 2 0 4 3 ismeretlen 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 5 Összesen 25 24 25 27 27 26 27 25 24 25 25 25 26 26 33 36 A főispáni állás helyhez kötött, ezért a testület egészének felekezeti megoszlásán túl azt is meg kell vizsgálni, hogy a törvényhatóságok között hogyan oszlottak meg a különböző vallású személyek. A trianoni Magyarországon lévő 35 törvényhatóság közül 28-ban (80%) a római katolikusok voltak többségben, a többinek nagy részében pedig jelentős kisebbséget alkottak. A 6 református többségű törvényhatóság a Tiszántúlon helyezkedett el, ezenkívül országos arányukat csak néhány más keleti megyében és városban haladták meg. Az evangélikusok csak Békés megyében alkottak minimális többséget, számuk itt is szinte megegyezett a reformátusokéval; számottevő volt még arányuk néhány nyugat-dunántúli megyében, különösen Sopron városában. (A felvidéki terület-visszacsatolások ezeken az arányokon csak egészen kis mértékű változásokat okoztak.) Ehhez a megoszláshoz legközelebb 1927-1928-ban jártak, amikor 25 törvényhatóság élén katolikus, 7 élén református, 3 élén pedig evangélikus főispán állt. Ezt követően a katolikus vezetésüek száma fokozatosan csökkent, és 1936-ban már csak 19 főispáni székben ült katolikus, 12-ben református, 4-ben evangélikus. A következő években az arányok némileg módosultak az előbbiek javára, de számuk sosem érte el a katolikus többségű megyék számát. A protestánsok relatív felülreprezentáltsága tehát ebben a vonatkozásban is megmutatkozik. Azonban ez a megközelítés sem elég pontos, mivel nem mutatja az adott helyre kinevezett személy és az adott vármegye vagy város közti kapcsolatot. Árnyaltabb képet kapunk, ha konkrétan azt nézzük meg, hogy hány esetben egyezett meg vagy tért el az adott törvényhatóság többségi vallása az oda kinevezett főispán vallásával. 1924 és 1930 között 21-ről 31-re (60%-ról 89%-ra) emelkedett azon helyek száma, ahol a többségnek megfelelő felekezetű személy volt hivatalban, majd 1936-ig ismét 2 l-re csökkent, Ezután némileg javult az arány, de az 1930-as helyzetet meg sem közelítette. (A megyék és főispánjaik vallása még így is az esetek több mint felében megegyezett.) Úgy tűnik tehát, hogy — a konszolidáció előrehaladtával — leginkább a Bethlen-kormány helyezett súlyt arra, hogy „megfelelő" vallású embereket állítson a megyék élére. Károlyi, majd sokkal
