Századok – 2000
TANULMÁNYOK - Takács Tibor: A főispáni kar társadalmi összetételének alakulása a két világháború közötti Magyarországon 1029
1034 TAKÁCS TIBOR tett feladatkörrel rendelkező főispáni állás jellege, szerepe más volt, mint a mindennapi döntésektől, kicsinyes helyi pozícióharcoktól magát távoltartó főúri főispánoké, akiknek jogosítványait — Stipta István szavaival élve — csak „hiányos törvények és a bizonytalan értelmű alkotmányos szokásjog"1 7 szabályozta. A tulajdonképpen csak elnevezésében tradicionális tisztségben sokkal inkább Metternich adminisztrátorainak és a Bach-korszak megyefőnökeinek hagyományai folytatódtak.1 8 Ez a tisztviselői, bürokratikus jelleg természetesen a modern kormányzat követelményeiből adódott. Azt is mondhatjuk tehát, hogy a főispánság egyre kevésbé méltóság, sokkal inkább hivatal. Már közvetlenül az első törvényi szabályozás után a belügyminiszter egy bizalmas levelében azt hangsúlyozta, „hogy a törvényhatósági szervezet és a jó közigazgatás jövőjének záloga legnagyobbrészt a főispán kezeibe van letéve."1 9 A hivatali jelleg erősödését jelezte, hogy — öszszefüggésben jogkörük küszöbön álló kiterjesztésével — 1885-től a főispánok már nem voltak a főrendiház tagjai. Tisza Kálmán ezt azzal indokolta, hogy „mentől inkább tökéletesbedik közigazgatásunk, annál inkább állandó hivatalos teendők kötik le a főispánt".2 0 Ugyanakkor az 1870-es években kiépülő, „miniszteriális despotizmuson" alapuló hivatalállam olyan fontos szerepet játszott,2 1 hogy az állami adminisztrációban elfoglalt kulcspozíció önmagában is befolyást biztosított e magas hivatal számára. Különösen igaz lehet ez a két világháború közötti időszakban, amikor a miniszteri hatalom még tovább bővült.2 2 „Az adminisztratív funkció jelentősége ma legalább is egyenlő a politikaival. Ha a kormány nem ura a közigazgatási apparátusnak, nem tud politikát csinálni, programmját nem tudja végrehajtani"- állapította meg Magyary Zoltán a harmincas évek végén.2 3 Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a főispán — a miniszterekhez és a politikai államtitkárokhoz hasonlóan — politikai tisztviselő, ennek megfelelően pozíciójának betöltése nincs szakképesítéshez kötve, valamint abból bármikor felmenthető.2 4 Állásával kapcsolatban nem — pontosabban nem csak — az admi-17 Stipta István: A főispáni hatáskör törvényi szabályozása (1870, 1886), in: Degré Alajos emlékkönyv (Szerk. Máthé Gábor és Zlinszky János), Bp. 1995. 299. 18 Lásd erre: Bibó István: A magyar közigazgatásról II. (Jellegzetes kórformák), in: uő, Különbség, Bp. 1990. 56. 19 Idézi: Stipta István: Törekvések a vármegyék polgári átalakítására, Bp. 1995. 160. Az 1871-es belügyminiszteri bizalmas levélből származó idézet jól jelzi, hogy már az első törvényi szabályozáskor, tehát a jogkörüket jelentékenyen kiterjesztő 1886-os törvényt megelőzően is, milyen szerepet szántak a főispánoknak. 20 Idézi: Püski Levente: A liberális alkotmányosság és az 1885. évi főrendiházi reform, in: Történeti Tanulmányok I. (Szerk. L. Nagy Zsuzsa és Veress Géza), Debrecen, 1992. 71. 21 „Én magát az államot tartottam mindig a főszereplőnek" (Beszélgetés Péter László történésszel), Aetas, 1992/4. 122-123. Lásd még: Péter László: Az arisztokrácia, a dzsentri és a parlamentáris tradíció a XIX. századi Magyarországon, in: Túlélők. Elitek és társadalmi változás az újkori Európában (A kötetet válogatta Kontler László), Bp. 1993: 191-241. 22 „A Belügyminisztérium szempontjából a vármegyei közigazgatás kulcsembere változatlanul a főispán maradt, aki megőrizte a dualizmus korszakában kialakított széles hatáskörét, sőt szerepe, fontossága tovább nőtt." (Botos János: A Belügyminisztérium története a Monarchia széthullásától a második világháború végéig, Bp. 1995. 64.) 23 Magyary: i.m. (1938) 11. 24 A politikai államtitkárok „a minisztérium hivatali fegyelmi joga alatt állanak, de állásuk bizalmi természetű lévén, ellenük formális fegyelmi eljárás folytatására rendszerint nincs szükség (...) (Ugyanez a megfontolás áll különben a főispánokra is.)" (Tomcsányi Móric: Magyarország köz-
