Századok – 2000

TÖRTÉNETI IRODALOM - A haza; az egyház és a trón érdekében. A magyar katolikus egyház 1848-1849-ben (Ism.: Fazekas Csaba) 1013

TÖRTÉNETI IRODALOM 1015 következő szöveg pedig Vukovics Sebő igazságügyminiszter 1849. május 17-i rendelete, melyben a hazaárulással vádolt Hám János és Scitovszky János pécsi püspök birtokainak zár alá vételéről intézkedett, majd az ezt követő fejezetben a szerkesztő még visszább lépett a kronológiai sorrendben: a pest-budai alsópapság 1848. áprilisi értekezletének 12 pontba foglalt átfogó reformtervét, illetve az azokra adott (sajtóban is megjelent) reakciókat, publicisztikákat tárja az olvasó elé. A kötet második felében egyházi személyektől származó korábbi napló- és emlékirat-publikációkat tesz közzé, változatos sorrendben. Rónay Jácint bencés szerzetes egykorú naplóját 1884-es, Koller János adonyi plébánosét 1996-os kiadása alapján közölte, mely után négy minorita szerzetesnek az aradi vértanúk kivégzésére vonatkozó emléksorait iktatta Katona Tamás 1983-as szövegkiadása alapján. (Megjegyezzük, ez utóbbiak tartalmilag is kissé „kilógnak" a többi szöveg közül, hiszen csak közvetett módon utalnak a forradalom és szabadságharc egyházi vonatkozásaira, azok középpontjában sokkal inkább a vértanú honvédtábornokok utolsó óráinak megörökítése állt.) A következő terjedelmes részt az Ambrus József kisoroszi plébános által 1892-ben sajtó alá rendezett „paphonvédek albuma" egyes szemelvényei teszik ki, majd újra egy kortárs emlékiratát (Mednyánszky Cézár visszaemlékezéseinek 1930-as fordítását) hozza, a kötetet pedig Lakatos Ottó aradi minorita szerzetes 1854-1857-re vonatkozó feljegyzései zárják. Bár érzékelhető a szerkesztő azon szándéka, hogy az olvasó eltérő szemléletű dokumentumokon keresztül kapjon képet az eseményekről, mégis megelégedett a szövegek egyszerű újraközlésével, még a közöttük lévő nyilvánvaló ellentmondásokra sem hívta fel a figyelmet, sőt a különböző időpontokból származó és eltérő műfajú források közlési rendjében egyszerűen nem lehet koncepciót felfedezni. Pl. egy emigrációs vagy dualizmus kori visszaemlékezés illetve egy 1849-es miniszteri rendelet műfaji eltérései nyilvánvalóak, arról nem is beszélve, hogy az egykorú sajtóban folyamatosan megjelentek Eötvös, az OHB (Szász Károly), Horváth Mihály további rendeletei is, érdemes lett volna egyet-kettőt ebből a típusból legalább megemlíteni. Nem is beszélve arról, hogy például a püspöki körlevelek, feliratok és a rájuk adott válaszok jó része nem jelent meg nyomtatásban, érdemes lett volna az egykorúan publikált illetve máig levéltárakban lapuló forrásoknak legalább az arányára utalni. Bár az egyháztörténészek körében gyakran forgatott Fogarasy-emlékirat, Hám János-memoár vagy az alsópapság követeléseit tartalmazó jegyzőkönyv stb. hozzáférhetőségének megkönnyítése a történeti kutatás számára mindenképp nagyon hasznos, mégis kifogásolható a közzététel módja. Erről a szerkesztő csak annyit jegyzett meg a bevezetőben, hogy a rendelkezésére álló szövegek teljesen betűhív közléséhez ragaszkodott. A szövegek forráskiadásáról tehát aligha beszélhetünk, legfeljebb mechanikus átgépeléséről, melynél nem voltak tekintettel még az első közreadások különbségeire sem, feltűnő némelyikben a régies, pl. cz-s írásmód, másokban modernebb szó- és betűhasználat stb. Semmilyen magyarázó jegyzetet a sajtó alá rendező a szövegekhez nem fűzött, leszámítva a kiadás alapjául szolgáló folyóirat vagy kötet jelzeteit valamint a fontosabb nevek első említéseinél *-gal jelölt rövid életrajzokat. Ugyanakkor változatlan formában megőrizte az alap-kiadások jegyzeteit, tekintet nélkül arra, hogy az a Religio és Nevelés egykorű szerkesztőjétől, a körlevelet aláíró püspöktől vagy épp egy emlékirat 20. századi sajtó alá rendezőjétől származik. Nem oldotta fel a dátumokat, az egykorúan részben kiírt vagy pontatlan neveket, a forrásszövegekben szereplő utalásokhoz semmilyen magyarázatot, háttérismeretet biztosító megjegyzést nem fűzött (az ilyenkor szokásos idegen szavak és kifejezések jegyzékéről, a terjedelmesebb latin idézetek fordításairól stb. nem is beszélve), így az olvasó sok mindent egyszerűen nem ért meg a múlt század közepén élők számára egyértelmű, napjainkban viszont utánajárást igénylő utalásokból. Gyakran találkozunk olyan utalásokkal, hogy például valami „az idecsatolt hirdetményekből is látható" (124-125. o.), de nem tudjuk meg, hogy azok mik is lehettek. Az átgépelésnél olyan indokolatlan betűhűséggel jártak el, hogy például egy folyóiratban terjedelmi okok miatt több részben közölt körlevél vagy tudósítás folyamatos szövegében is benne hagyták a zárójelekben szerepelt „vége követk.", „folyt.", „vége" kifejezéseket (pl. 117., 175. o. stb.), a sajtótermék rovatcímeit, pl. „megyei közlés" (182. o.) stb. De még az a néhány forrásmegjelölés is kifogásolható, melyet a szerkesztő például a püspökkari körleveleknél alkalmazott, azok ugyanis gyakran következetlenek (van, ahol feltünteti a Religio és Nevelés lapszámát, dátumozását, máshol nem; sőt egy-egy helyen - feleslegesen - meghagyta az egykori impresszum „új folyam VI. éve" típusú szövegrészeit is), illetve gyakran pontatlanok. (Nádasdy Ferenc kalocsai érsek és mások körlevelei az említett egyházi lapnak nem a 33., hanem a 39.; Scitovszky pécsi püspök 1848. május 1-i körlevele nem a 39., hanem eggyel korábbi lapszámában jelent meg stb.) Megjegyzésre érdemes még, hogy Elmer István sehol nem említette meg, ha egy forrásszövegnek az általa alkalmazott óta megjelent más kiadása is. A püs-