Századok – 2000
MŰHELY - Hoffmann Tamás: Parasztházak - kőfalakkal (Európai vázlat az erdők fogyásáról) 951
1002 HOFFMANN TAMÁS tek. Egyelőre szerény eredmény. A szobát fűtötték csak kályhával, azt a helyiséget temperálták a házban, ahová a legritkábban tették be a lábukat. A vidéken élők közül a tehetősebbek mind azon voltak, hogy javítsanak házaik komfortfokozatán. Ezzel a lépéssel el is érték azt a 19. századig érvényes határt, amelyen túl a központi fűtésrendszer csőhálózata biztosítja az egész házban a meleget. A középkori parasztház egy kis alapterületű kunyhó volt a korszak kezdetén (olyik közülük még verem-szerűen kiképezve), a középkor végén Közép- és Nyugat-Európában hasznosítva a déli minták adta tapasztalatokat, sokhelyiséges, multifunkciós épületkomplexusokat tudhattak magukénak, legalábbis a módos parasztok. Dél-Európában emeletet építettek, Közép-Európában szobát. A helyzet fonákja, hogy mindennapjaikat úgyszólván semmivel sem nagyobb mozgástérben töltötték el, mint távoli őseik. A középkor végének olykor a 100 m2 -nél tágasabb lakásai voltaképpen kihasználatlanul maradtak. A mostanság elismert 50m2 -t alig meghaladó lakásnormát sokan elérték már közülük. A középkor végén azonban ezt a teret még többnyire kirakatnak tekintették, nem „lakták be" az egész házat, nem jöttek rá, hogy a ház egy nagy lakás, a mindennapok jól hasznosítható és kényelmet adó közege. Mindazonáltal bútorozkodtak. Lakástextíliákkal díszítették a megkímélni szándékozó lakóhelyiségeket. Lakáskultúrájukat tökéletesítendő beszerezték mindazokat az asztalos- (és más ipari) készítményeket, amelyek révén közelebb kerültek — otthonukban reprezentálva — a nemesekhez és a polgárokhoz. Korszakalkotó lépést tettek továbbá a házuk és lakáskultúrájuk temperáitságát biztosító berendezések beépítésével. A kályhát csak manapság váltja fel a központi fűtés. A középkor elején még a ház és a lakás egyetlen multifunkciós helyiség volt, a lakáskultúra majdnem mindenütt egyetlen helyiségre korlátozódott. A középkor végén ehhez a megoldáshoz már csak a periférián ragaszkodtak. A modern idők szele még nem járta át a házat. Nem tudták valamennyi zugát temperálni és célszerűen meg lakályosan használni. Mégis megpróbálták azt, ami évezredeken át lehetetlennek tűnt, hátat fordítottak nyirkos és füstös otthonaik őskori örökségének és legalább az ünnepen remélt kényelmet választották, amikor berendeztek egy kályhával temperált szobát. Éppen a történet utolsó fejezete jó példa arra nézve, hogy nem egyedül az erdősültség és tágabban értve a földrajzi környezet, hanem ezzel együtt a fogyasztási szokások is meghatározzák az építészeti kultúrát. A kezdetek kétségtelenül természeti adottságok függvényei. így telik el a prehistória és az antikvitás csaknem mindenütt a Mediterráneumban, másfelől ehhez alkalmazkodnak idővel az Alpoktól északra lakók is. A fordulat — úgy látszik — ezt követően, a "sötét középkorban" következik be, először délen a városokban, majd a mezei szorgalom lapályain. Mindenesetre a 12-13. század óta már Közép- és Nyugat-Európában is új fogyasztási mintákat követve tértek át a kő- (és a tégla-) építészetre. Már a középkorban, amikor — úgy látszik — a legnagyobb fordulatot hajtották végre, több övezet rajzolódott ki a kontinensen. l.)A Dél, ahol az urbanizáció hatására mind nagyobb méreteket öltött idővel a korszak végén kezdődött emeletes házak építése vidéken. 2.) Északnyugat-Európa, ahol megnagyobbodott a házak befogadóképessége és a multifunkciós rendszert felváltotta a sajátos rendeltetésű helyiségek kialakítása. 3.) Közép-Európa, ahol a változások csúcsteljesítményeként a
