Századok – 2000

MŰHELY - Hoffmann Tamás: Parasztházak - kőfalakkal (Európai vázlat az erdők fogyásáról) 951

• KÖZÉPKORI HÁZAKRÓL ÉS ERDŐKRŐL EURÓPÁBAN 991 túlságosan drága volt ahhoz, hogy divattá váljon ott is, ahol a táj még sűrűn volt benőve fával. Az Északi-tenger mellékén sem építettek egyelőre annyi kőházat, hogy azok utcahosszan sorakoztak volna, holott nem annyira a pénzhiány korlátozta ebbeli igyekezetükben a polgárokat, inkább az, hogy éltek azon lehetőséggel, amelyet az épületfában gazdag erdők karnyújtásnyi közelben kínáltak. Például a tehetős német kereskedővárosban, Lübeckben a 13. században csak gerendaácsolatú és sövényfonású falakkal épített emeletes házak álltak, amelyekben égetett csuprokból összerakott kályhával fűtötték a szobát. (Ez rendszerint az emeleten volt!) Itt, a távoli északon kályhával fűtött szobát jóval korábban igényeltek a polgárok, a városokban több komfortot akartak házukban, mint kortársaik a délnémet tartományokban. A lakáskultúra korszakalkotó újítása az volt, hogy a konyhából — a közfalon át — nyitottak egy kályhanyílást, miközben a kályha légterét, azaz a szobát füstmentessé téve, pallókkal lefedték, elválasztva azt a padlástértől vagy a fölötte épített emeleti helyiségtől. Ez a kora-középkori találmány alighanem az Olasz Alpokból való, tehát arról a vidékről, ahol a Dél-, illetve a Közép-európai klímazóna frontvonala húzódik. A rendszer (lakótornyok, várak, kastélyok, polgárházak) lépcsőin jutott el a 11-16. század során a délnémet övezet parasztházaiba, s onnan Kelet-Közép-Európa különféle tájaira. A terjedés társadalmi útja természetesen itt is lépcsőzetesnek jellemezhető. Északnyugat-Európát ehhez az átalakuláshoz képest későn, a 17-19. században hódította meg a kályhafűtés. A Golf-áram melege visszatartotta az építőket. Jó volt a kandalló is. Sokaknak még ma is. Amikor a vasolvasztást feltalálták, a 16. században a délnémet területeken — vallásos jelenetek reliefszerű ábrázolásaival díszített — öntöttvas-kályhákkal cserélték ki a cserépkályhákat. A divat Kelet-Európába jutott el a legkésőbb, a 19. században állították be a szobába a vaskályhát. Persze sok parasztházban még ezután is nélkülözték, ahogyan az Atlanti-Európában is megelégedtek a lakókonyhában vagy a „szalonban" a nyílt tűz felett épített füstfogóval. Ahol a kályha a 17-18. században elterjedt, a szobákhoz mindenütt tartozott a házban egy kémény. Annak ellenére, hogy az Észak-itáliai eredetű kályhaállítás és maga a fűtéstechnika, tehát az új, korszakalkotó rendszer az Alpokban (s kivált Svájcban) az itt áthúzódó útvonalakon jutott északra. A középkori komfort ezen csúcsteljesítménye, a kályhával fűtött szoba kialakításának divatja a kantonális köztársaság városaiban nem déli hatásra illeszkedett be a lakáskultúrába, hanem a Rajnavölgyből dél felé terjedő német szokások átvételeként. Ez a fűtésrendszer nagyon sok próbálkozás után alakult ki. Maga az újítás tulajdonképpen ókori innovációk tökéletesítése volt. Egyrészt szükséges volt annak ismerete, miként tudják a tűz füstjét úgy elvezetni, hogy annak a helyiségnek a légterét, amelyet fűtenek, ne szennyezzék és ráadásul az ott tartózkodó emberek számára továbbra is biztosítsák a meleget. A hideg és a kényelem közötti szakadékot eleinte a padlófűtéssel hidalták át. Kemencét építettek, melynek égéstermékeit a ház járószintje (vagy egyes fürdőkben a medence) alatt épített csatornába vezették és innen tovább, az építmény falán hagyott lyukon keresztül a szabadba. Ez az építkezés azonban nagyon költséges, és a beruházás is csak nagy kiterjedésű épületekben fizetődik ki. Üzemeltetése is jelentős számú munkaerőt