Századok – 1999

Történeti irodalom - Dóka Klára: Egyházi birtokok Magyarországon a 18–19. században (Ism.: Kőhegyi Mihály) IV/857

TÖRTÉNETI IRODALOM 857 Dóka Klára EGYHÁZI BIRTOKOK MAGYARORSZÁGON A 18-19. SZÁZADBAN Magyar Egyháztörténeti Munkaközösség, 19. szám, Budapest, 1997. 463 o. Dóka Klára most napvilágot látott könyve gerincét az 1995-ben megvédett akadémiai doktori értekezése jelenti, amelynek alapját az egyházi levéltárakban lévő kéziratos térképek garmadája képezi (Magyarországi egyházi levéltárak térképei I-XVI. Bp. 1989-1992). Bizonyára ezek összegyűjtése során figyelt fel az e térképek nyújtotta lévő információk bőségére, melyekről más forrásokból alig-alig szerezhetünk tudomást (nem úrbéres területek hasznosítása, tagosítások formái, dűlők fekvése, domborzati és talajviszonyok, árvizes területek), s mindezt többé-kevésbé pontos mérnöki felmérés alapján térben elhelyezve, nem egyszer művészi kivitelben, néha a mérőeszközök és a mérés folyamatának egyes állomásait ábrázoló szép kis rajzokkal (5., 11., 23., 24. térkép), melyek néprajzosok és régészek számára is hasznosak. Közismert tény, hogy történetírásunk figyelme meglehetősen későn fordult a nagybirtok gazdálkodásának történeti, gazdaságtörténeti kérdései felé. Az 1930-as években Domanovszky Sándor, a Pázmány Péter Tudományegyetemen a vezetése alatt álló Magyar Művelődéstörténeti Intézetben nevelte ki azt a fiatal kutatógárdát, amely azután 1930 és 1938 között sorra-rendre írta az alapvető tanulmányokat, melyeket Domanovszky a maga szerkesztette Tanulmányok a magyar mezőgazdaság történetéhez c. sorozatban közölt. A 15 kötetből álló sorozatból 8 foglalkozik a 16-18. századi gazdálkodással és annak társadalmi vetületével. Jellemző azonban, hogy közülük csak Wellmann Imrének a gödöllői Grassalkovich-uradalmat bemutató kötetének időhatára terjed 1815-ig. A II. világháború után Szabad György monográfiája volt az első, amely a tagosítás lezárásáig, az 1870/90-es évekig követte nyomon a tata-gesztesi Eszterházy-uradalom fejlődését, áttérését a tőkés gazdálkodásra. Für Lajos és Tóth Tibor munkája már az I. világháborúval záródó korszakra is kiterjesztette kutatásait, és csak az 1980-as években vállalkozott néhány szerző (Erdész Ádám, Fülöp Éva Mária) arra, hogy egyes uradalmak két világháború közötti gazdaságtörténetét megvizsgálja. Az egyházi birtokok felmérése azonban kimaradt. Alig néhány évvel ezelőtt (1995) jelent meg Fülöp Éva Mária könyve a magyarországi bencés kongregáció birtokainak gazdasági szervezetéről és a gazdaságirányítás módjáról, ugyanabban a sorozatban, melyben most Dóka Klára műve is megjelent. A Magyar Egyháztörténeti Munkaközösség könyvek terjesztése megoldatlan, pedig értékes munkák látnak benne napvilágot, ám ezek még a szűkebb szakma köreibe is szinte véletlenszerűen jutnak el — ha egyáltalán eljutnak —, pedig ismeretük a további munkánkban nélkülözhetetlenül fontosak. Tudatos terjesztésük mindenképpen több figyelmet érdemelne. Dóka Mára munkája során a fő forráscsoport (a térképek) mellett felhasználta a rendelkezésére álló összeírásokat, statisztikákat, a mezőgazdaság feudális kori történetével kapcsolatos összesítéseket, valamint a polgári korszak katasztereit. Harmadik forráscsoportnak az érsekségek, püspökségek és egyes káptalanok gazdasági levéltárát tekintette, melyek néhány egyházmegyében épségben fennmaradtak, és ezeket a kutatók uradalomtörténeti szempontból kevéssé aknázták ki. A polgári korból, különösen a kataszteri statisztikák, telekkönyvek, erdészeti összesítők érdemelnek figyelmet. Mindezeket kiegészítette a kamarai levéltár irataival, ahol zömében a katolikus érseki és püspöki széküresedésekkor keletkezett gazdasági vonatkozású iratanyag tartalmazott témájára vonatkozó adatokat. Könyve elején (6-17) ismerteti a számottevő birtokkal rendelkező egyházakat, művelődési ágak szerint. A 3-4. fejezetben alegységekre tagolva számba veszi a birtokfelméréseket és azokat a neves vagy csak néhány térképet készítő helyi jelentőségű földmérőket, matematikusokat, akiknek térképét felhasználta. Itt azután igazán elemében van. Tucatjával sorjáznak a térképészek a felmért megyékkel, helységekkel. A lényegében önálló fejezeteket érdemes lenne egyszer kifejezetten kartográfiai szempontok szerint is feldolgozni. Az egyházi birtokokon az 1770-es évekig főleg határmegosztási és birtoktérképek készültek. A határok pontos rögzítésében a szomszédos birtokosok is érdekeltek voltak. Elsősorban ott folytak évtizedekig tartó perek, ahol két megye találkozott: Bács-Bodrog és Solt megyék esetében, illetve a kalocsai érsekség és a Grassalkovichok uradalma esetében. A magyarországi sváb telepítések során sokszor hívtak segítségül jól felkészült katonai mérnököket is. Az új telepítésű falvak esetében az egy-egy faluról készült térképek értéke kimagasló. Az 1780-as években került sor Magyarország első kataszteri felmérésére, amelynek az egyházi levéltárakban igen sok nyomával találkozunk. Ezek a térképek pontosak ugyan, de — pl. az úrbéri térképekhez képest — csak vázlatok. Néha