Századok – 1999
Közlemények - Gáspár Ferenc–Sarusi Kiss Béla: Teleki Pál közjegyzői letétbe helyezett írásai a frankhamisításról 1926 IV/727
TELEKI PÁL A FRANKHAMISÍTÁSRÓL 731 fejleményeiről tudomása volt Telekinek és Bethlennek. Amennyiben a bíróság Rába és Hir vallomását elfogadja Bethlen és Teleki vallomásával szemben, akkor Bethlennek bizonyosan távoznia kellett volna a miniszterelnöki székből.7 Ezért van tehát kiemelt jelentősége Teleki Pál most közölt azon kijelentésének, miszerint: „Azt mondottam, illetve hangsúlyoztam mindig [a nyilvánosság előtt], hogy Bethlennek részleteket nem mondtam el. A valóság az, hogy ő nem figyelt a részletekre, melyek neki nem sokat mondtak." [Kiemelés tőlünk.] Sajnos nem lehet egyértelműen megállapítani, hogy Teleki milyen részletekre gondol. Azonban, ha ez a kijelentés arra vonatkozik, hogy Bethlent folyamatosan tudósította a hamisítás általa ismert aktuális fejleményeiről, akkor már nemcsak Hir és Rába vallomása, hanem Teleki kijelentése is erősíti azok álláspontját, akik azt állítják, hogy Bethlen végig tudott a hamisításról és nem tett ellene. A legsúlyosabb Teleki Pálnak az a megjegyzése, hogy Bethlen a nehéz helyzetekben nem állt a helyzet magaslatán. Ennek példájául említi, hogy a második királypuccs alkalmával — szerinte — Bethlent a veszélyes helyzet a földre sújtotta, meg volt ijedve, stb. Ezen megállapításai után nekiül és kézírással, szinte ugyanazon a napon, megír egy huszonhárom oldalas memorandumot a bírált Bethlenhez, amelyben mintegy elmagyarázza, hogy mi a teendő az adott helyzetben. Mintha a tapasztalt miniszterelnök tanácsokat adna az utódnak. Nincs bizonyítékunk arra, hogy a tanácsok eljutottak volna Bethlenhez, sem Bethlen István személyes iratai, sem a miniszterelnökség fennmaradt iratai között nem találtuk nyomát Teleki Pál írásának. Úgy tűnik, Bethlen István 1926-ban nagyobb figyelmet fordított a nemzetközi tárgyalásokra, ez évben pl. háromszor is megfordult Genfben, hogy a Népszövetség ülésein részt vegyen és más külpolitikai tárgyalásokat folytasson. Tisztázatlan Teleki Pál szándéka az 5. és 6. sz. dokumentumokkal kapcsolatban. Úgy tűnik, Teleki el akarta kerülni, hogy utólag mindenki másként emlékezzen ezekre a beszélgetésekre. Ez azért is valószínű, mert a feljegyzésekben említett beszélgető partnerek másként látták a Teleki-Bethlen viszonyt, mint az a dokumentumokból kitűnik és mintegy „postásnak" tekintették Telekit a miniszterelnök felé. Ezek az írások — a többiekkel összhangban — árulkodnak a politikai élet akkor működő félhivatalos fórumairól, a két Kaszinónak e téren játszott szerepéről, stb. Érdekes momentum, hogy e két rövid írás viszont írógépen készült. Teleki Pál a közölt írásokban saját szerepét nem tisztázta, inkább mentegette, hiszen elismerte, hogy vallomásaiban fontos részleteket elhallgatott. Ezért is érthető, hogy félt a bírósági tárgyalástól: „Mert a főtárgyalás lesz a legkeményebb dió" - írta. Ez időben viszont már készült az ügyészségen a vádirat, amely Telekit nem ültette a vádlottak padjára, csak a kihallgatott tanúk között szerepelt. A bírósági tárgyalás idejére a szerepek már ki voltak osztva, sem Windischgraetz, sem más vádlottak nem léptek ki a megrendezett színjáték keretei közül. Nem vált be Teleki Pál komor jóslata: „A gentlemanség fogalmai mások a börtönön belül ..." A közölt írások még egy dolgot elárulnak: Teleki Pál hajlamát a felelősség-vállalásra. A 2. sz. dokumentumban többek között azt írta: „... én hajlandó 7 Romsics Ignác vélekedik így: „...amit ha megfelelően bizonyítani tudtak volna [mármint Bethlen jóváhagyását], Bethlen minden bizonnyal eltűnt volna a politika süllyesztőjében". Romsics Ignác: Bethlen István. Politiken életrajz. Magyarságkutató Intézet 1991. 171.
