Századok – 1999
Tanulmányok - Ádám Magda: A versailles-i Közép-Európa összeomlása IV/685
A MÜNCHENI VÁLSÁG ÉS MAGYARORSZÁG 713 lügyminiszter kabinetfőnöke, Varsóba repült. Beck-kel folytatott tárgyalásai során megvitatta a közös határt és a szlovák problémát. A lengyel kormány örömmel vette tudomásul, hogy a magyar politikusok nem erőltetik a szlovák kérdést, s erejüket a közös határ megvalósítására koncentrálják. Ε Lengyelország számára is fontos feladat megvalósításához azonban a kért támogatást megtagadták. Beck, miután a köztársasági elnökkel, a kormánnyal és a katonai vezetőkkel tanácskozott, közölte Csákyval: az orosz veszély miatt Magyarországot ebben az akcióban csak politikailag és diplomáciailag támogathatja.88 Lengyelország tehát továbbra is biztatásokon kívül más támogatást nem tudott, vagy nem akart adni. Ez jellemezte egyre inkább Róma magatartását is. Visszakozott tehát a terv komoly támogatója is, Olaszország. Hitler határozott ellenkezése a terv megvalósításával szemben, Mussolinit bizonyos óvatosságra késztette. A magyar kormány ennek ellenére nem mondott le a közös határról. Irreguláris csapatokkal az ún. önkéntes szabadcsapatok segítségével, amelyek október elejétől illegálisan átszivárogtak a határon, fokozta Csehszlovákiára a nyomást. Eme akcióval kényszeríteni kívánta a csehszlovák kormányt a müncheni egyezmény Magyarországra vonatkozó döntésének mielőbbi végrehajtására. Ezt sürgették a Csehszlovákiában végbement változások is, amelyek kedvezőtlenül hatottak a magyar kérdés rendezésére. Október 5-én, Tisoval az élén, Zsolnán megalakult az autonóm szlovák kormány. Csak a külügy, a honvédelem és a pénzügy maradt közös Prágával. Ezt a tényt figyelembe kell venni, a müncheni döntés Magyarországra vonatkozó függeléke végrehajtásának elemzésénél. A magyar kormány tárgyaló partnerei most már nem Csehszlovákia képviselői, hanem az autonóm Szlovák kormány, Tisoék voltak, akik maguk mögött érezvén Hitlert, a legnagyobb eréllyel vették fel a harcot a magyar területi követelések ellen. A bekövetkezett változások nem kis ijedelmet okoztak Budapesten. Október 6-tól 8-ig három rendkívüli minisztertanácsot hívtak össze, amelyen megvitatták az új helyzetet és a további politikát. Döntés született a határ menti csapatöszszevonásról, valamint a csehszlovák kormánynak küldendő újabb jegyzékről.8 9 A jegyzéket az Egyesült Magyar Párt nyújtotta át, amely időközben átalakult Magyar Nemzeti Tanáccsá. Ε tanács feladata volt képviselni az ottani magyarság érdekeit, amíg a határkérdés nem rendeződik. A térségben a zavargások fokozódtak. A szabadcsapatok akciója egyre erősödött. Ebben a helyzetben a csehszlovák kormány felhagyott halogató taktikájával. Október 7-én Budapestre küldött jegyzékében kijelölte a magyar-csehszlovák tárgyalások helyét, időpontját és a delegáció tagjainak névsorát. A magyar kormány elfogadta a javaslatot. Ennek értelmében október 9-én Komáromban megkezdődtek a tárgyalások. A szlovák delegációt Tiso, a szlovák autonóm kormány elnöke, a magyart Kánya külügyminiszter vezette. (Tagja volt Teleki Pál, a vallás- és közokatásügyi miniszter is.) A magyarok komáromi követelései Hitler godesbergi memorandumának elveiből indultak ki. Azokat a területeket kérték, amelyeken az 1910-es népszámlálási adatok alapján 50%nál több magyar élt, vagyis 12 ezer 940 km2 területet, 1 millió 30 ezer 794 lakossal. A szlovákok és rutének számára pedig önrendelkezési jogot követeltek. Ezt a 88 DIMK. Π. köt. 463. dok. 421. 89 OL. Minisztertanácsi Jegyzőkönyv. 1938. október 6.
