Századok – 1999

Tanulmányok - Ádám Magda: A versailles-i Közép-Európa összeomlása IV/685

A MÜNCHENI VÁLSÁG ÉS MAGYARORSZÁG 701 miniszterelnökkel, hogy: „Aki részt akar venni a lakomán, annak a főzésből sem szabad magát kivonnia".4 6 „Pozitívabban beszélt időközben (augusztus 23-án A.M.) Horthy a vezérrel" — olvashatjuk ugyancsak Weizsäcker feljegyzésében. A kormányzó ugyan nem hall­gatta el az angol semlegességére vonatkozó kételyeit, kijelentette azonban, hogy Ma­gyarország részt fog venni a háborúban. Imrédy és Kánya nagyon nehezen tudták csak visszatartani Horthyt attól, hogy konkrét katonai feladatokat is vállaljon.47 Hitler jól tudta, hogy mivel lehet a makacs magyarokat megpuhítani. Meg­fenyegette őket, hogy ilyen magatartás mellett kimaradnak az osztozkodásból, de ha részt vesznek a Csehszlovákia elleni támadásban, Szlovákia és Kárpátalja Ma­gyarországé lesz. Imrédy és Kánya — nem utolsó sorban Horthy befolyására — feladta aggá­lyoskodását. Két nappal később, augusztus 25-én Kánya kihallgatásra jelentkezett Hitlernél és korrigálta a magyar katonai felkészülésről tett korábbi megállapítá­sát, kijelentve: „Magyarország helyzete sokkal jobb, mint ahogy gondolta. Fegy­verkezés szempontjából ez év október 1-től már abban a helyzetben lesz, hogy részt vehet egy konfliktusban."4 8 Ezután Hitler külön tárgyalt Rátz-cal is. Fel­szólította a magyar honvédelmi minisztert, hogy dolgozza ki a magyar-német együttműködés katonai tervét.4 9 Hitler végül fenyegetésekkel és ígéretekkel elér­te, hogy a magyar delegáció vállalta a Csehszlovákia elleni akcióban való részvé­telt. Elvállalta ugyan, de mindent elkövetett annak érdekében, hogy abból lehe­tőleg kimaradjon. Már a Kiel-i tárgyalásokon azt kérte, s a későbbiek során erre többször visszatért, hogy a Csehszlovákia elleni háború a német támadással in­duljon, s az ahhoz kapcsolódó magyar katonai akció néhány nappal később kö­vetkezzen. Azt remélte, hogy e néhány nap alatt a helyzet tisztázódik, milyen erők vesznek részt a háborúban, s a beavatkozást ettől tehetik függővé. Vagy pedig — ami számukra a legideálisabb lett volna — ha a Wermacht ez alatt az idő alatt harcképtelenné teszi Csehszlovákiát és a magyar hadsereg minden harc nélkül meg­szállja Szlovákiát és Kárpátalját. A magyar kormány a németországi látogatás után sokban igazodott a német elképzelésekhez, több figyelmet fordított Magyarország felkészítésére egy esetle­ges Csehszlovákia ellenes háborúra. Első feladata volt megszabadulni a Csehszlová­kiával kötött egyezménytől, amelynek egyik pontja az agresszióról való lemondá­sára vonatkozott. Az egyezmény parafálása — mint említettük — a kisebbségi követelések teljesítésén múlott. Miután az Egyesült Magyar Párt a prágai kor­mány erre vonatkozó javaslatait mint elégtelent visszautasította, Budapesten a bledi egyezményt Csehszlovákia viszonylatában érvénytelenítették. A Bledet meg­előző és az azt követő napokban és hetekben az Egyesült Magyar Párt vezetői a kisebbségi szerződésekben rögzített jogokért szálltak síkra. Memorandumukban tényszerűen rögzítették a sérelmeket, követelve azok orvoslását. így érthető, hogy örömmel üdvözölték Runciman csehszlovákiai misszióját. Esterházy János, a párt elnöke, kapcsolatba lépett a lorddal, akit szóban és írásban tájékoztatott ezekről 46 Uo. 47 Uo. 48 Uo. 49 Belügyminisztérium. Endre László és társai népbírósági pere. 19340.

Next

/
Oldalképek
Tartalom